igazikonzervatív
A Parizeus Gyurcsány felé tart, ahogy Debreczeni József is egykori MDF-vezetőből lett a DK alelnöke
Vannak viseltes, tragikus következményű történelmi minták, amiket újra és újra írnak olyanok, akik sem a másik, sem a saját hibáikból nem képesek tanulni. Ilyen a Jobbik árulása, ilyen Jakab Péter döntéseinek következménye. Az MDF-ből először Csurkáék léptek ki, időben hosszabbat lépve a politikai centrumba, majd balra húzott a rendszerváltó párt, végül egyeseknek a DK-ba, másoknak a semmibe vezetett az útjuk. Ahogy Toroczkaiék is kiváltak a Jobbikból, ahogy az MDNP is középpárt akart lenni, ahogy voltak nevetségessé vált Fidesz-sértődöttek akkor is, és végül, ahogy Debreczeni József, úgy Jakab Péter is Gyurcsány mellett találta meg a helyét. (Ahogy Pusztai Erzsébet is az MDF-ből jutott el Karácsony Gergely mozgalmáig.) Az okos a másik, a buta a saját kárán (sem) tanul, a tök hülye pedig észre sem veszi, hogy mekkora gödörbe lépett. A Jobbik exelnöke, aki képtelen az önreflexióra, az utóbbi kategóriába tartozik.Márki-Zay azt állítja, előbb volt konzervatív, mint Orbán Viktor
Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az M1 műsorában vendégeskedett, ahol el is panaszolta, mennyire nincs sajtószabadság és az egész baloldal el van nyomva. A jelenlegi kormány „diktatúrájának” ócsárolása mellett olyan kijelentéseket is tett, miszerint ő korábban volt konzervatív, mint Orbán Viktor.Márki-Zay Péteren már a súgógép sem segít, így inkább alapít egy igazikonzervatív pártot
Hiába tett meg mindent Gyurcsány kérésére Márki-Zay Péter, hiába engedett a pártoknak minden hatalomtechnikai kérdésben, és hiába hízelgett az ellenzéki szavazóknak, minden emberfeletti erőfeszítés ellenére sem tudott igazán beilleszkedni. (Jogos az az érzés, hogy máshol sem sikerült volna...) Ezért, ahogy közeledünk a választásokhoz, ahogy romlik Márki-Zay megítélése (akin már a súgógép sem segít), úgy mélyül a szakadék. Az identitás nélkül maradt miniszterelnök-jelölt inkább alapít egy „igazikonzervatív” pártot, mintsem szembenézzen nyilvánvaló kudarcával. Hogy ez mennyire jó ötlet három héttel a választások előtt, azt mindenki maga döntse el. Mindenesetre, ha a stratégiai cél az összeomlás előli elmenekülés, akkor érthető a kétségbeesett kapkodás. Ahogy érthető a Jobbik dühe is, hisz ők is magukénak érzik azt a nemes küldetést, amiben az irdatlan mennyiségű „igazikonzervatív” szavazópolgár végre tisztességes baloldali (!) képviseletet kap az országgyűlésben.Csalódott fideszesek a senki földjén
Az Orbán Viktor által létrehozott nemzeti koalíció lefedi a hazai jobboldal egészét, így ott a kormánypártok mellett mára nem maradt politikai tér. Az önmagukat „kritikus konzervatívnak” nevező értelmiségi csoportoknak, valamint az úgynevezett centrumpártoknak sincs valódi társadalmi bázisa, ahogy a Jobbik is kudarcot vallott az „Orbán-ellenes jobboldaliak” megszervezésében – írja a XXI. Század Intézet elemzésében.Lóbálod itt a morállóf@t… – politológiai kisszótár középhaladó jobboldaliaknak
Előfordul néha a Kedves Olvasóval, hogy valami olyan kifejezéssel, belterjes szóhasználattal, összekacsintós megfogalmazással találkozik a PestiSrácokat, pláne a Tutiblogot, akár a Gyűlölt Ellenségeinket olvasva, vagy a PestiTV műsorait nézve, amit esetleg nem ért? Tán Ambrózy, Takács vagy Vésey olyan érthetetlen néha, mintha értelmiségiek lennének? Ráadásul saját szakzsargont használnak, amit még én sem tudok hirtelen megmagyarázni a Politikai Hobbistában? Ebben szeretnénk mostantól segítséget nyújtani, hogy Ti is mindig értsétek, miről beszélünk a jobboldalon, milyen a saját, közös nyelvezetünk, amibe szívesen beavatunk Benneteket is.Íme, Márki-Zay és a „nagy nevek”, akik megroppantják az Orbán-rendszert!
Nagy nevekkel indult el Márki-Zay Péter mozgalma – lelkendezik a hvg.hu, az egyszeri újságolvasó pedig azon kapja magát, hogy nem bírja abbahagyni a röhögést. Nagy nevekkel? Naahaahagy neheveekkeeel? Hehehe-nyihaha! Ezeknek végképp és teljesen és visszavonhatatlanul elmentek otthonról. Tán csak nem a „magyar Pókemberre”, Hadházy Ákosra céloznak? Ő mint nagy név? Ő meg néhány „igazikonzervatív”, „igazisértett”, „önmaga paródiája” fazon dönti meg a rendszert? Ha meg nem is döntik, de hogy Orbánék majd dőlnek tőlük a röhögéstől, az biztos.Ajánljuk még