Pesti Srácok

Az "igazi" konzervatívokról

Az "igazi" konzervatívokról

Az igazi-konzervatívok a liberálisokhoz, a morál bunkósbotját hordozó progresszív baloldalhoz való kanosszajárása, az elesterházyasodás riasztó jelensége figyelmeztet. Ha nem vigyázunk, óvunk eléggé, Budapest egyik pillanatról a másikra Berlinné válhat, vagyis a 20 év alatt kiharcolt orbáni reálpolitika helyét felváltja a túlértékelt értelmiség kiengesztelhetetlen bűntudata, elhatárolódása, a tömegre kényszerített moralizáló következetlenség.

Az értelmiség kasztja (cuckserv, igazi-konzervatív = jobboldali értelmiség) a néptől való elhatárolódásban, idegenségben, bűnben, árulásban fogant meg. Születése pillanatától kezdve a morális felsőbbrendűsége, írástudói áltevékenykedése, elidegenedésre való hajlama okán emelkedett a páriák fölé.

Az értelmiség félművelt, ivarérett negyedintellektussá cseperedett. Aki lusta, a szellemi munkára való hajlama alacsony, biztos távolból kritizál, elégedetlenkedik, moralizál, öntevékeny semmittevésével szellemi akadályt állít a cselekvő elé, röviden: ellehetetlenít. Az értelmiség a szellem egyedüli képviselőjének, sámánjának tartja magát, az egyetemesség, a toleráns, mindent megismerő emberiség prófétájának, az ideologikusan zárt, objektív világok apostolának, aki személyesen a logosz lángoló csipkebokrának ragyogásából hozza el a morált, a törvényt, az egyetlen biztonságos, tisztázott, megélhető, mindent magába foglaló realitást. Ideológiát a tapasztalat ellenében.

PestiSracok facebook image

Az értelmiségi számára mindig lesz, ami fontosabb, mint a valósággal való kapcsolat. Régi problémák ezek.

Az aktív politikai gyakorlat, közelebb áll a művészethez (mint bármi máshoz), mert a tapasztalat, a valóság munka által valómegtapasztalása a spiritus rectora. A kontrollt megtestesíteni vágyó, teoretikus, reflexív értelmiségi pedig objektív, zárt ideológiák foglya, aki menekül a reá nézve végzetes, az őt elsöprő tapasztalat, a valóság elől.

Ezen okból, a NER-ben, Orbán számára, fokozatosan szükségtelenné váltak a „a cinikus, véleményformáló értelmiségiek”, az „intellektuális hátország”. (Jól látható) Az Orbán ellenében fellépő „tömeg” a feleslegessé vált értelmiség maradéka, és a nyomorult, az értelmiség kegyeibe vágyó holdudvar hisztériája. Ezért akármennyien is mennek tüntetni (pl.) a CEU védelmében, valójában tehetetlenek maradnak.

Na, ez különbözteti meg 2006-ot, 2017-től.

Tanulság: az, aki z0rbánnal akar tartani, annak le kell mondania az önmagának legyártott, kényelmes értelmiségi, írástudói (stb.) szerepeiről. A trollbánizmus nem a gyengék kenyere, mert nem pofázni, melózni kell.

Az igazi-konzervatív nem a Simicskával való szolidaritás, a G-nap okán gyűlöli Orbánt, hanem Simicska ellenére dédelgeti az immáron szalonképessé avanzsálódott Vona Gábort, az Evola-műveletlen, rendezetlenül nyekergő, idétlenül vitaképtelen, világtalan, de legalább kezelhetően férfiatlan proli-karizmát, a panelrengetegekből feltörő megfeleltetési vágyak kiproteinezett Don Juanját.

De továbbmegyek: az igazi-konzervatív Simicskát azért szereti és menti fel minden korábbi vétke alól, mert trollbán túl konzervatív, túl népi, magyarán: egy szaroscsizmájú téeszelnök, akit biza’ le kell verni a szekérről. Orbán Csurkára emlékezteti őket, Csurka pedig Gömbösre és így tovább, és így tovább. A háttérben – természetesen – a trágyaszagú, fődostoba parasztok, a vidéki lakótelepek betonasztalainál köpködő, keménymarkú melósok megvetése, elutasítása, fogyóeszközszerű felfogása, vagyis a

mindenki értünk, általunk

elve rejlik. Különös, nem?

Már most tisztán érzékelhető, hogy az elsődleges terv, a nagy lehetőség, a felszabadulás pillanatait követő cuckserv vízió, miszerint értelmisi munkájukkal, erkölcsi iránymutatásukkal behatárolják, terelgetik a buta, dagi kenyéradó gazdit a szép és új, a kiegyezéspárti igazi-konzervatív világ felé, nem fog összejönni.

A mindigellenzék rohamléptékben elvonásódó oligarchája a mimózalelkű, rinyáló, idővel vagy behódoló, vagy feleslegessé váló igazi konzervatívokkal meg fogja ásatni a saját meszesgödreiket. A Zsírpubi nem fog berosálni attól, hogy ráeressze a SS Gabika-féle proliapokalipszist a NER-re a következő négy éves, iszonyúan véres állóháborúban. Na, akkor lesz, akkor jön el a sírás-rívás és fogaknak csikorgatása a trúkonzi, bétacuck körökben.

Az MSZMP a gyávák árulásával, a harminc ezüstpénzt kiosztó főpapok erkölcsi, morális felsőbbrendűségével tartotta kézben a hatalmat. Az értelmisiség, az igazi-konzervatívok megtanultak létezni a könnyített diktatúrában, így végső soron ők maguk, az árulásukkal objektiválták és tartották fenn, minden racionalitás ellenére a kádári világot. Ez az amorális lehetőség nem része a NER-nek, ezért semmiféle körülmények között nem szabad számítani rá.

Az árulás anatómiája. A megtérés nélkül való bűntudat az önmagunkon végrehajtott ítélettel jár együtt. Ez a cuckservek alapvető problémája.

A NER, az Orbánizmus túl kényelmetlen, ósdi, félázsiai, de főként túl konzervatív a népbíróságokon megregulázott cuckok számára. Cuckok legbelül a mai napig rettegnek, állandó csengőfrászban várják a nagy fekete Pobjedát, a pillanatot, amikor Rákosi bandája felismeri (vagy rájuk bizonyítja), hogy kik is ők valójában. A népellenség, a történelemellenes reakciós, a protofasiszta, a náci, hitlerista-horthysta (stb.). Mert ők, a trúkonzik voltak azok, akik ugyan a nem lőttek Dunába senkit, de a villamosokon faggatták a túlélőket, hogy milyen is volt, sőt volt-e egyáltalán Auschwitz? És nagyvonalúan, mértékletes polgári felsőbbrendűséggel arcukon fizették ki a szerencsétlen zsidó villamosjegyét, ha feltűnt a gyanúsan rosszarcú ellenőr.

Semmi különös nincs ebben, mert először a népbíróságok árnyékában, a törvény kapujában, másodjára, a kádári hallgatásban tanulták meg azt, hogyan kell élni, kihez, mihez kell igazodni.

Mégis, mindezek ellenére ők azok, akik semmit sem érthetnek meg a világból, mert hajtja őket belülről az összes régi, kipolgárosodó anakronizmus. Túlélni, megmaradni, nem kiesni (a pikszisből), ha lehet nem mondani semmit, vagy csak redőny mögött, félhangosan, a félhomályban, a teakonyhában politizálni, meglapulni, nem kilátszani; hátulról támadni; ölni, ha kell(!); de a legfontosabb: bűntudat nélkül élni, kihúzni, amíg csak lehet.

Pár napja Boogieman is megírta: velük lehet a legbiztosabb formában hazugságokat konszolidálni. De kizökkent idejük, rendjük soha többé nem állhat már helyre. Belzebubbal vállvetve hangoztathatják a szociális igazságokat, ám azt nem ismerhetik fel, hogy a szociális igazságok beteljesítése vezetett a legnagyobb szociális igazságtalanságokig.

Szemforgatás, sipítozás, tiltakozás, habogás, felháborodás, elhatárolódás. Ennyit szabad. Ennyit kell.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.