Lóbálod itt a morállóf@t… – politológiai kisszótár középhaladó jobboldaliaknak
Előfordul néha a Kedves Olvasóval, hogy valami olyan kifejezéssel, belterjes szóhasználattal, összekacsintós megfogalmazással találkozik a PestiSrácokat, pláne a Tutiblogot, akár a Gyűlölt Ellenségeinket olvasva, vagy a PestiTV műsorait nézve, amit esetleg nem ért? Tán Ambrózy, Takács vagy Vésey olyan érthetetlen néha, mintha értelmiségiek lennének? Ráadásul saját szakzsargont használnak, amit még én sem tudok hirtelen megmagyarázni a Politikai Hobbistában? Ebben szeretnénk mostantól segítséget nyújtani, hogy Ti is mindig értsétek, miről beszélünk a jobboldalon, milyen a saját, közös nyelvezetünk, amibe szívesen beavatunk Benneteket is.
A PestiTV-ben az egyperces Kisokos – szegmensek új szériája indul hamarosan; addig is egy kis bevezető, hogy a törzsolvasókon kívül is minél többen és minél jobban képben legyetek, mi, mit jelent az antiliberális kánonban.
Liberális
Eredeti jelentését tekintve a piaci szabad versenyt támogató, az egyének önálló, szabad gondolkodását és a más vélemények tiszteletben tartását egyaránt fontosnak tartó, az állampolgárok társadalmi-gazdasági életébe történő minél kevésbé aktív állami beavatkozás elvét valló politikai irányzat.
Mára egy teljesen kiüresedett, megmerevedett, erőszakos és dogmatikus szabályrendszerré, egyfajta vallási kultusszá degradálódott. Semmilyen ellenvéleményt nem tűr meg, a tolerancia és az elfogadás jegyében gyűlöletet szít. Hisztérikusan felháborodik, megkövezéssel, virtuális lincseléssel sújt minden elhajlást, büntet és tilt minden gondolatot és megnyilvánulást, amely nem felel meg a kötelező, kizárólagosan üdvözítő eszmének. A mai, magukat liberálisnak mondók így saját elveikkel kerülnek folyamatos ellentmondásba, ezért a liberális vagy a liberalizmus mára szitokszóvá vált – köszönhetően nekik, akik néhány évtized alatt teljesen eltorzították.
Libsi (libernyák, libsevik)
A liberalizmus egykor méltóságteljes, előremutató elvének mai, elkorcsosult képviselői.
Felszínes szabadosság, korlátozott szellemiség, felületes ismeretek jellemzik, nagyfokú öntudatossággal és morális felsőbbrendűséggel párosulva. Önmagát az igazság kizárólagos birtokosának véli. Tények, érvek, logika helyett érzelmi alapon vitázik, szóvirágokat dobál, szlogeneket és frázisokat pufogtat. Belátási, önvizsgálati képessége a nullához konvergál. Liberálisnak vallja magát, mégis a legradikálisabb kijelentéseket teszi a más véleményűekkel szemben.
A libsi – a kifejezés b-vel és p-vel is használható – egyik változata a libernyák, aki a fenti alapbetegségek mellett nyafogó, nyápic; erős karakterrel, személyiséggel nem rendelkezik, és akiből egy valamire való konzervatív még akkor is elvisz kettőt-hármat a hátán, ha már ő sem a régi.
A legrosszabb, legveszélyesebb altípus a libsevik, aki a liberalizmus nevében bolsevik eszmékkel és eszközökkel, agresszívan harcol a működő, fennálló társadalmi rend ellen, saját hatalomra kerülése érdekében. Libernácinak is nevezhető, ahogy a bolsevikek és a nácik, a szélsőbal és a szélsőjobb között sincs valódi különbség.
Csillogó szemű fiatal
A Momentum mozgalom színre lépésekor az őket azonnal felemelő propagandasajtó igyekezett azt a képet kialakítani, hogy ezek a fiatalok még véletlenül sem megbízásból, valamilyen érdeket kiszolgálva bukkantak fel, hanem olyan tiszták, lelkesek és elkötelezettek, hogy csillog a szemük.Bár az átverés nyilvánvaló, mégis sokan elhitték a mesét, különösen néhány sértett, a politikai realitásokról tudomást venni nem akaró úgynevezett igazikonzervatív.
Bár a csillogó szemekhez nem társul csillogó agy, mégis, olyan jó kiképzést kapnak a francia, német és amerikai anyavállalataiknál, hogy számos naiv, megvezethető fiatalt, egy egész „Momentum-generációt” sikerül az üres, semmitmondó politikai szlogenekkel beszippantaniuk.
Mára szarkasztikus megfogalmazássá, a hópelyhek másik elnevezésévé vált; a csillogó szemű fiatalok szöges ellentétei a gondolkodás luxusát fel nem adó, a valósággal továbbra is köszönőviszonyban lévő, normális fiataloknak.
Igazikonzervatív
Pejoratív kifejezés azokra a magukat jobboldalinak mondókra, akik legfőbb tevékenysége abban merül ki, hogy kritizálják a jobboldali kormányt. Persze mindig csak érte, sosem ellene…
Azt gondolják, ők a konzervatív gondolkodás igazi letéteményesei, ők a hitelesek – ebben a hitükben az sem zavarja meg őket, amikor a melegfelvonulást, a migrációt, vagy épp Gyurcsány Ferenc pártjának valamelyik képviselőjét támogatják.
Gyakorlati, politikai érzékük nagyon kevés; a realitásokat is figyelembe vevő, karakán és pragmatikus jobboldali politizálásra eltartott kisujjal, úgynevezett értelmiségi nyünnyögéssel reagálnak, mivel az nem felel meg az ő kényes, fennkölt ízlésviláguknak. A bájos naivitástól a totális behódolásig terjedő skála valamelyik pontján elhelyezkedve viszonyulnak mind a posztkommunista elithez, mind pedig a mai neomarxistákhoz, csak azért, hogy „vesszen a zorbán”, aki miatt vérig vannak sértve, hogy kormányzása során nem rájuk hallgat, hanem inkább rendre választásokat nyer. Mert hogy az igazikonzervatívok szerint vissza kellene térni a rendszerváltás értékeihez – bármit is jelentsen ez azonkívül, hogy még több SZDSZ –, és szükség lenne végre egy igazi konzervatív pártra, amelyik az égben tartaná morált… és közben jól elveszítené a választásokat.
Morállófasz
Természetesen lóbálják. Mind a liberálisok, mind pedig az úgynevezett igazikonzervatívok.
Nevezik morális furkósbotnak, illetve felemelt mutatóujjnak is.
Amikor a jobboldali kormány döntést hoz, reagál valamilyen helyzetre, vagy eseményre, esetleg a jobboldali sajtóban megjelenik egy sarkosabb véleménycikk, rögtön felbukkannak azok az "éttermiségiek", akiknek a zsebében nem csak a bölcsek köve lapul, hanem maga a megtestesült morál is. Ők erkölcsileg felsőbbrendűek, ők mindig és minden helyzetben tudják, mi a helyes, ráadásul ezt a bizonyosságot saját kőtáblákon magától az Úrtól, de legalábbis Mózestől kapták.
Ezen morál birtokában aztán nagy lendülettel ítélkeznek mások fölött, kinyilatkoztatnak, megbélyegeznek és számon kérnek. Amikor már nagyon elegünk lett ezekből az önjelölt, nevetségessé vált erkölcsbajnokokból, akkor születtek az olyan kifejezések, mint hogy „Balavány György felemelt mutatóujja”, vagy „Pörzse Sándor már megint lóbálja a morállófaszt”.
Fotó: PS
