'68 csalóka nyara

Most 50 éves a XX. század egyik méltatlanul alulértékelt eseménye, a mindközönségesen 68-as eseményekként aposztrofált "forradalom", a nyugati világot megrengető diáklázadás. 1968-ban Csehszlovákiában is események voltak, de ez nyugaton keveseket érdekelt, a szocializmus emberi arcát verték össze éppen, felszámolva a szocializmus reformjának utolsó lehetőségét is. De nyugaton ez a haladókat nem zavarta, ők ugyanazt akarták, csak sokkal jobban, mert meggyőződésük volt, hogy lehet jobban.

A nagy franciára, a nagy októberire szoktak hivatkozni, mint korunk minden jó dolgának előfutárára, de '68 még ezt a nagy előtagot sem kapta meg, pedig okozott annyi kárt, mint dicső elődei. '68 ugyanis gyorsan elbukott, tulajdonképpen elsőre csak a balhé maradt meg belőle, de vezetői és harcosai szétrajzottak a világba, hogy aztán kétségtelen hatékonysággal terjesszék az eszmét, mint bármely ocsmány ragályt.

"Az egész egy közös álom volt, részben siker, részben pedig kudarc. Politikai mozgalomként a diáklázadásnak nem volt jövője, de megteremtette a kulturális liberalizmus hatalmas lehetőségeit" - mondta Gilles Lipovetsky szociológus.

(Most szólok, a szociológusok nagyon veszélyesek tudnak lenni, én csak tudom, magam is szociológus volnék.)

És a kulturális liberalizmus hatalmas lehetőségeit alaposan meg is támogatta a KGB, aki akkoriban az egész észak-atlanti civilizációban finanszírozta azokat az eszméket és azok képviselőit, amelyek meggyorsíthatták a kapitalizmus száguldását a szakadék felé.

Apró vigasz, hogy a nagy Szovjetunió már nem élhette meg a Nyugat hanyatlását, pedig annyit, de annyit tett érte.

Persze formailag a mozgalom kommunistaellenes volt, mert hatott az akkor már évtizedekre visszatekintő antikommunista propaganda, amit egész véletlenül pont azok "nyomattak ezerrel", akik ellen ez az egész lázongás megindult.

A '68-as buli résztvevői olyan nosztalgiával emlékeznek húszas éveik mozgalmas napjaira, mint a forradalommentes korszakok kamaszai az első üvegezős házibulira (amin lányok is voltak). A dolog bája az, hogy miután a '68-as buliforradalom elbukott, a forradalmak szokása szerint, csak kivételesen hamar, még a tömeggyilkosságok előtt, olyan remek sajtót sikerült neki csinálni, hogy követelései maximákká nemesültek.

Résztvevői és követői számára ez egy győzelem, amelynek következményei szebbé és jobbá tették a világot. Mindent elmond erről a történetről, hogy az egész egy lázadás volt, konkrét szabályok és korlátok ellen, egy igazi ellen-mozgalom, amely mögé csak utólag tákoltak ideológiát. Történelemmé csak azért lett, mert szétrajzó mozgalmárai hatékonyan és megfelelő környezetben voltak képesek terjeszteni azokat a toposzokat, amelyek pozitív eseménnyé tudták formálni az emlékezetben az erőszakot. Azt szokták mondani, hogy ez az egész csak a szabad szexről szólt. Megjegyzendő, hogy a szüleim ezt még szabad szerelemnek mondták, ami nagyon mást jelent.

A baj az, hogy az elmúlt ötven év lehetetlenné tette, hogy értelmesen beszéljünk arról a szomorú folyamatról, amit a kirobbanó szexuális forradalom végül is végig kísért.

Az derült ki ugyanis, hogy a szexuális szabályok, az általános korlátok nélkül nem is létezik definiálható normalitás.

Nyilvánvalóvá vált, hogy korlátok közé szorított elődeink is megértük a pénzüket, csak meg kellet dolgozniuk azokért a kóbor numerákért, és ha rosszul sült el valami akkor viselniük kellett a felelősséget. Mert természetanyánk, vagy isteni atyánk így rakott össze bennünket. A szaporodásra gondolt, nem az emberi jogokra.

Jogaink egyre számosabbak, gyermekeink egyre kevesebben vannak.

Vagy ez, vagy az, a forradalmárok bizonyosan nem akarnak felelősséget vállalni sem a megszületett gyerekeikért, sem a megnem születettekért. Mert ők szabadok.

Az egykori "unatkozó franciák" olyan módon akarták átformálni az országukat, hogy az a legmagasztosabb elveiknek feleljen meg. Az ilyesmihez általában kell két nemzedék, hogy semmi ne legyen már olyan, amilyen volt. A Cohn-Benditek, az igazi gátlástalanok talán elégedettek a mai Franciaországgal, de vajon a mai franciák elégedettek-e annyira, hogy helyeseljék visszamenőleg elődeik döntéseit.

Erről nem nagyon kérdezik meg őket, mert nem mutatna jól a részletes válaszuk a győzelmi jelentések mellett.