Pesti Srácok

Sajnos már a Kétfarkú Kutyapárt is a régi, avagy egy ellés története

null

Talán még mindenki emlékszik arra a számos történelmi pillanatra, amikor kiderült, hogy a MKKP az ellenzék vezető intellektuális ereje. Például akkor, amikor az ember látja Vadai Ágnest eszmét futtatni, vagy bármelyik Jobbikos politikust megszólalni.

Nekik még erkölcseik is voltak, hiszen az a kampányígéretük, miszerint külföldre szöknek, ha megnyerik a választásokat, olyan realitásérzékről tanúskodott, ami más ellenzéki politikusnak bizonyosan nem sajátja. Persze, mint minden ember, illetve kutya, a kétfarkúak is szerettek bunkók lenni, de ők legalább egymással is azok voltak (hiszen két farok nem fér meg egy kutyán), sőt láthatólag tudták is magukról mikor bunkók éppen.

A családvédelmi akcióterv azonban rajtuk is kifogott, és ELLEK címmel létrehoztak egy nőmagazin címlapjának látszó képet, amelyen viccesnek szánt címek gúnyolják ki az anyaságot, a nőiességet. A döbbenetes az, hogy jól láthatólag sem az anyaságról, sem a szülőségről, sem a nőiességről nincs még érintőleges ismeretük sem.

PestiSracok facebook image

Ez azért sok mindent megmagyaráz.

Személyes kedvencem a „Négy lett, maradhat? – kérdezte a meglepett szülész” tartalmú megnyilvánulás, ami az élveszületés utáni agyoncsapást is a napi gyakorlatba ültető nyugati jogalkotás fényében különösen aktuális. És bizonyára marha vicces.

Sokáig azt gondoltam, nyilván optimizmusból eredően, hogy akinek van humora az intelligens is. Meg fordítva. A magyarországi ellenzék elmúlt kilenc évében egyedül az MKKP néhány poénját lehetett az értelemmel kapcsolatba hozni, ha egyéb emberi attribútumokkal nem is.

Az élet minden politikai pártnak megadja a lehetőséget, hogy egy adott pillanatban jóvá tegye a hibáit, vagy érdemi döntést hozva valóban feliratkozzon az eredményjelzőre.

Ha én lettem volna az MKKP, én ebben az ügyben az akcióterv oldalára álltam volna, hiszen az normáliséknál semmiképpen sem jelentette volna az ellenzékiség feladását, csak legfeljebb azt, hogy a párt időnként pihenésképpen a normalitásba menekül.

A „nem megszületéssel”, a „nem léttel” nem lehet viccelődni, mert a viccnek nincs alanya. Az ilyen vicceknek is mindig az élők a célpontjai.

A liberalizmus megszületése előtt filozófiai értelemben azt hittük, hogy van végső határa a hülyeségnek és az ostobaságnak, sőt azt már el is értük. Az emberiség ugyanis annyi felülmúlhatatlan baromságot csinált már a létezése során, hogy lehetett az az érzésünk az összes megvolt már. De nem.

A nem létezők létbe csörtetésének megakadályozását, és annak száraz etikai megalapozását még feldolgoztuk volna, de azt, hogy emberi lények már a fajuk kitörlését szorgalmazzák a fajok vagy a teremtés nagykönyvéből új minőséggel ajándékozza meg azokat, akik meg akarják tapasztalni az ördög munkálkodását. De az ördögnek is szüksége van néha segítségre ezért összefésültem az ellenzék, a haladó értelmiség, és az összes egyéb aktuális elmebeteg megnyilvánulásait, hogy kiadjanak egy ellenzéki pártprogramot.

***

Az Elmaradt Abortuszok Pártja

Program és Hitvallás

Én a saját megszületésemmel sem értek egyet. De másoknak még nagyobb hiba volt megszületni. Kész vagyok vállalni a felelősséget annak eldöntéséért, hogy ki szülessen meg és ki nem.

Megértem azokat, akik szerint meg sem kellett volna születnem. De nekik nem is szabadna létezniük.

Lehessen perelni a kormánypárti politikusok és szavazók szüleit a vonatkozó abortuszok gondatlanságból vagy szándékosságból történő elmulasztása miatt.

Minden abortusz egy ünnep, egy bátor döntés ünnepe.

Ha nem szexelsz nem lesz problémád az abortusszal. Ha nőből átoperált férfiként próbálsz szexelni egy férfiből nővé operált személlyel biztos nem lehet baj. A kecske sem fog teherbe esni.

Te se a kecskétől. Szabadság elvtársak.

Ha nincsenek gyereke, akkor a nőkre sincs szükség. A férfiakra eddig se volt. A mesterséges intelligencia úgyis feleslegessé teszi mindenki munkáját és legközelebb már az MI-t is MI csinálja.

***

Mondjuk azt nem teljesen értem, hogy ha nem lesznek házias nők, akkor a porszívó ügynökösködésben kiteljesedő Jobbikosok kinek fognak eladni, az MI-nak? De kit érdekel?

Sosem tudja az ember már, hogy ezek kit gyűlölnek ilyen eszelősen, az élőket, a holtakat, a majd megszületőket, vagy tényleg mindenkit? Az biztos nem az intelligencia jele, hogy ha valaki nem látja a határokat az emberi és az embertelen között. Elmagyarázom: emberi gyermekeket szülni és családban felnevelni őket és embertelen kín gyermektelenül, egyedül megöregedni. Büszkén ez utóbbit választani fölényes liberális nagyképűséggel meg a legnagyobb ostobaság. Másokat pedig lebeszélni a családról és a gyerekről az meg élethossziglani kínzás és lassú gyilkosság.

Kedves MKKP menjetek ti a jó picsába, vissza anyátokba, hogy stílszerű legyek és jóindulatú.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.