Pesti Srácok

Ön tudta, hogy Vona Gábor feleségének van férje?

null

Én ezt akkor tudtam meg, amikor az emlékezetes Terry Black-affér kirobbant és Vona Gábor felesége felháborodott nyílt levelet írt Lévai Anikónak (akinek a férje egy sikeres politikus, talán ismerik, Orbán Viktornak hívják), hogy az „állítsa le a férjét”, mert szerinte Terry Black a kormánypárti médiagépezet részeként ennyire irritáló. (Az előbbi mondatban szereplő normális emberektől elnézést kérek, hogy a többiekkel egy mondatban kellett szerepelniük, de talán már megszokták.)

Akkor is csak azt mondhattam, mint most, hogy aki Terry Black létezését tudomásul veszi és reagál az állításaira, az magára vessen. Vagyis, jelen esetben aki tudomást vesz Vona Krisztina létezéséről és reagál a létezésére, az megérdemli, hogy 4 perc 43 másodperces Vona Krisztina videókat nézegessen a nyugati emberiség kipusztításának fő eszközén, a Facebookon. Egyszer megnéztem, mert azok, akik már megnézték, gondolom teljesen maguktól, önként, szükségét érezték annak, hogy a linket belőjék a kormánypárti sajtógépezet fogaskerekei közé, hogy a kollégáik is szenvedjenek.

Én nem így képzelem a sorsközösséget, de mindegy.

PestiSracok facebook image

Az ember sok házasságot látott már és pontosan tudja, hogy milyen érzés az, amikor mondjuk az újdonsült férjnek őszinte szívvel gratulálhat, míg az ifjú arának legfeljebb részvétét fejezheti ki vagy sok szerencsét kívánhat. Életvezetési tanácsadóként mindig azt javasoltam embertársaimnak, hogy náluk okosabbal kössék össze az életüket, mert abból származhat a legkevesebb baj, de arra nincs válaszom, hogy mi van akkor, ha ez nem sikerül. És az emberiség közel felének ez sajnos nem jön össze (matematikailag). Szóval igazából természeti törvényről van szó.

Arra kérem Önöket, hogy csak saját felelősségükre, más kompetens felnőtt társaságában, újraélesztésre alkalmas eszközök jelenlétében és ha már úgyis el van tolva a napjuk, csak akkor nézzék meg Vona Krisztina FB videóját arról, hogy indul a vonakriszta.com.

Gondolom a hiánypótló kifejezést erre találták ki. Kezdjük a videón látható arccal.

Lendvai Ildikó divatot teremtett a sminkelési stílusával. A fiatalabbak már nem emlékeznek rá, ő volt az MSZP utolsó olyan elnöke, akire emlékezni fognak azok, akiknek muszáj tudni, hogy ki az MSZP aktuális elnöke. Miután a hetvenes éveket cigarettafüstös szobákban, cenzorkodva töltötte, mire befutott és az MSZMP vezető funkcionáriusa lett, komoly retusőri munkára szorult. A kor színvonalán sikeresen volt képes egy kortalan nővé sminkelnie magát, ő volt az első nő, aki beismerte, hogy az iPhone-ja nem ismeri fel a reggeli sminkelés előtt. Összhatásként egy olyan animált arc jelent meg, amely az első komolyabb mimikai akcióig valóságosnak tűnt, csak azután lett gyanús a nézőnek, hogy amit lát az CGI. Valami miatt azonban a haladó oldal lányai és asszonyai számára ez lett az egyenruha, és láthatólag Vona Krisztina is az Ildikótól kért sminkelési tanácsokat a néppártosodás során. Csak azt hallgatták el a technológia ezen áldozata elől, hogy ez a „kortalan” nem csak nem szép, nem csak nem kedves, hanem igazából egy horrorfilm imázsfilmjének a maszkmester tehetségére utaló része, mint azt Demeter Márta vagy Kunhalmi Ágnes arca is példázza.

Ráadásul az egész felvétel elvileg spontán történik egy Coca-Cola zérónak támasztott telóval. Ez az egyetlen tartalmi mondanivaló, amire emlékszem az egészből, mert olyan hosszan fejtegeti, hogy mire jó a Cola. Aztán még az derül ki, hogy ezt az oldalt a választási kampányra fejlesztették, hogy családilag támogassa a Gábort, de nem készült el időben, mert a kormányzásra készülő párt szakemberei inkább a Gábort fejlesztették.

Engem valahogy nem nyugtat meg, hogy már csak kétmillió szavazó kellett volna a Jobbiknak, hogy Krisztina legyen a firstlady vagy a first, ahogy az ambícióit elnézem. Igazából eldönthetetlen, mint minden Vonáné-Vona megnyilvánulásnál mostanság, hogy ezt most komolyan gondolják-e, vagy irónia az egész, esetleg iróniaként gondolják komolyan az egészet.

Hála Istennek, Magyarországon még meg lehet bukni azzal, ha valaki látványosan alábecsüli az emberek realitásérzékét.

Ebből a videóból az derül ki, hogy Vona Gábor valójában Vona Krisztina álmait valósítja meg, valamint egyértelműen arra a nézői rétegre hajt, akik tudják ki az a Pumped Gabo, és azt is, hogy éppen mit csinál most, és ezt a tudást nem is szégyellik.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.