Pesti Srácok

Magyarország a világ egyik legjobb helye

null

Lassan véget ér ez a felettébb kellemes ősz, ami persze a végzet előhírnöke, hiszen a globális felmelegedés következménye. Legalábbis a haladók szerint. Szerintem meg Magyarország jó helyen van, és így, a megfelelő történelmi pillanatokban mi is jó helyen vagyunk. Például azért is, mert errefelé a háborúkat be lehet fejezni, és be is fejezik. Errefelé még a rossz, vesztes békék is jobbak, mint a győztesek békéi másfelé. De ez sokaknak nem tűnik fel. Aztán errefelé az emberek is békésebbek, a tömegmészárlás rendkívüli esemény, nem a mindennapok része, mint Londontól Fokvárosig, Párizstól New Yorkig, ahol az ilyesmik a nagyvárosi élet kapcsolmányai a hivatalos álláspont szerint. A szabadság következményei, ahogy a szabadság fogalmával elmebeteg módon visszaélő haladárok fogalmazni szoktak.

Haladó felebarátaink szerint Magyarország egy szar hely, főleg miattunk, retrográd konzervatívok miatt, akik nem engedik az ő világmegváltó terveiket kibontakozni. Komoly metafizikai különbséget jelent, hogy mi, konzervatívok nem tekintjük rossz helynek Magyarországot olyan csekélységek fennforgása okán, hogy szeretett országunk állampolgára Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Donáth Anna vagy Fegyőr András. Magyarország annyira jó hely, hogy nevezettek és hasonszőrű társaik, illetve az ő szavazóik léte nem képesek érezhető mértékben rombolni abbeli meggyőződésünket, hogy ez az ország a legalkalmasabb hely az emberi életre. Apró hiba csak a világ szövetén, hogy nevezettek pont azt akarják felszámolni, a rendet és a nyugalmat többek között, amit eleink vérrel, szenvedéssel és napi szorgalmas munkával évszázadok alatt oly erősre teremtettek, hogy kibírt törököt, osztrákot, németet és oroszt, nácit, kommunistát és liberálist. És őrült társadalommérnökök számtalan kísérletét, Kun Bélától Szálasi Ferencen át Rákosi Mátyásig, Kádár Jánostól Gyurcsány Ferencig.

Ha ez nem lenne magától értetődő, érdemes elképzelnie az embernek a világ számtalan helyének mindennapjait.

PestiSracok facebook image

A világ sok részén a háború vagy egy folyamatos vallási, ideológiai, etnikai konfliktus a napi valóság része. A normális átlagember bármikor járulékos vesztesége lehet egy olyan agressziónak, amely nem ellene irányul, vagy személytelen áldozata csoportba szervezett elmebetegek világmegváltásának. Magyarországon az emberre a legnagyobb veszélyt bizonyos prémium autó kategóriák tulajdonosainak felsőbbrendűségi komplexusa és gyorshajtási hajlama jelenti. Ami ellen ugyan nem lép fel kellő eréllyel a rendőrség, de mégse ugyanaz, mint amikor öt-hat hadúr gondolja úgy, hogy az ember hátsókertje az ő birtoka, és ezt az ügyet a nevezett területen katonailag intézik is napi rendszerességgel. A világ fele most olyan, mint a harminc éves háború idején Európa, sőt sok helyen sokkal olyanabb, számtalan háború folyik egy térségben egyszerre.

Európai ésszel ez úgy képzelhető el, mintha minden közelebbi és távolabbi szomszédunknak lenne otthon nagy kaliberű ismétlőfegyvere, és a gyerekek homokozóvödör körüli konfliktusától a parkolási vitákon át a csendháborításokig mindent fegyverrel intéznének el egymással, a konfliktus kirobbanásakor, vagy tíz évvel később, ötletszerűen, amikor olyan hangulatba keltek fel reggel.

Akkor minden napunk olyan lenne, amit a zseniális Rejtő Jenő kifejezése jellemez a legjobban, miszerint „valaki hirtelen ötlettől eltelve lövöldözni” kezd.

Ehhez képest micsoda megkönnyebbülés, hogy nálunk nincs szabad fegyverviselés, valamint nem kívánunk olyan kultúrákkal vegyülni, ahol van. Sőt Gyurcsány Ferenc szabadon sétálhat az utcán, Bokros Lajost sem pofozta fel senki az utcán (csak egy szegény nyugdíjas tévedésből egy közepes hasonmást), pedig a minden megszorító csomagok öregapjának idején több százezer ember ismerkedett meg újra az éhezéssel. Micsoda önfegyelem! Nem becsüljük ezt eléggé és különösen haladó felebarátaink nem ébredtek rá arra, hogy milyen közel vannak ahhoz, hogy lebontsák, például további elmebetegek és elmebetegségek tömeges importjával ezt a csodás társadalmi békét.

Liberális felebarátaink ugyanis komolyan gondolják, hogy nekik ez a jelenlegi Magyarország nem felel meg. Az a szabadság nekik nem felel meg, amelyben mi is szabadok vagyunk, olyat szeretnének, amelyben csak az ő szabadságuk létezik.

Magyarország egy jó hely, és jobb nem valószínű hogy lesz, de rosszabb, sőt sokkal rosszabb még lehet.

Ideje felébrednünk, hogy ez a kellemes világ, Amiben élünk nem a természet ajándéka, hanem sok millió türelmes ember napi önfegyelmének, munkájának eredménye. Ha túl sokan unják meg fenntartani, hirtelen vége lehet. Egy reggel arra ébredhetünk, hogy minden elmebeteg a maga betegsége szerint kezdi intézni az ügyeit. Megérkezik a november hamarosan, hideg lesz és eső. Annak is megvan a maga szépsége, amíg van mivel fűteni.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.