Hogyan randizzunk szomáliai migránsokkal? Tanácsok egyetemista lányoknak
Általában és alapvetően nem gúnyolódunk nemi erőszak áldozatán, de van a minősített ostobaságnak olyan esete, amely felülírja ezt az erkölcsi és jóízlésbéli szabályt.
Pár éve a rendőrség csinált egy olyan kampányt, amelyben arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a nők mit tehetnek azért, például bizonyos szituációk elkerülésével, hogy ne váljanak bűncselekmény, nemi erőszak áldozatává. A liberális hisztériagépezet persze azonnal beindult, valami olyasmit harsogva, hogy sérti a nők alapvető szabadságjogait, ha nem mehetnek oda és akkor, amikor akarnak.
Vajon hány nő vált nemi erőszak áldozatává Európa-szerte, mert hitt ezeknek a barmoknak?
Frissen megismert szomáliai migránsokkal még én sem megyek este egy elhagyatott helyre, pedig én úgy nézek ki, hogy velem sem tanácsos este elhagyatott helyre menni – még egy szomáliai migráns is meggondolná. Vagyis adódik a kérdés, mit keresett egy 25 éves egyetemista (!!!!) lány egy két órája megismert szomáliai migránssal, aki éppen egy mariskát akart elszívni egy parkban a bulinegyed közepén? Csak olyan válaszaim vannak, amelyek sértők, dehonesztálók az áldozatra nézve.
A nagyvárosi, liberalizmustól fertőzött közegekben alapvetés, hogy az „idegen szép”, a más kultúrákból és etnikumokból érkező emberek mind a fehér heteroszexuális férfiak elnyomásának áldozatai, valamint a fekete férfiaknak jó teste és nagy farka van. Ez az utóbbi ténykörülmény a liberális férfiközösség egy részét értelemszerűen kikapcsolja a nőkért folytatott versengésből, emiatt férfihiány keletkezik, amelyet lelkesen készek pótolni a szomorú barna szemű egzotikus férfiemberek, akik a családjuk, gyermekeik, feleségeik, szüleik hátrahagyásával menekültek el a válságövezetekből. Érthetően terheli őket a hátrahagyott szeretteik iránt érzett féltő aggodalom, illetve a tesztoszteron, valamint ők is egzotikusnak látják azokat a nőket, akik a bulinegyedben felelősségük teljes tudatában berúgva és betépve csatangolnak éjjelente. Nehezen tudják fegyelmezni magukat, aki teszteli őket, könnyen kaphat olyan kísérleti eredményt, amely nem esik neki jól.
Az exogámiára való hajlandóság, amely közismert antropológiai és szociobiológiai jelenség, alapvetően nem elítélendő, de a jelek szerint főszereplőnk is egy kicsit hosszabb előjátékot gondolt a dolog előtt, mint néhány pofont. Az Európába érkező idegenek sok rosszat hallanak az európai nőkről, továbbá az interneten tömegesen tekinthetik meg, ahogy fehér úrhölgyek 1-25 számú fekete urat tesznek boldoggá, természetesen egy nagy boldog beleegyezéses szex keretében. Tévképzeteik támadnak a fehér nők hajlandósága tekintetében, és könnyen esnek a saját kultúrájuk szokásrendjének áldozatul, ott ugyanis az a lány, aki követi a bozótosba a fiút, nem szokott a későbbiekben vonakodni, sőt.
A szimpatikus (mert különben miért kereste volna hölgyünk a társaságát) szomáliai migráns tulajdonképp áldozat.
A ledér ciszhetero lány órákon keresztül abban a hitben tartotta, hogy lesz valami, még a marihuánás cigaretta kínálását is elfogadta. Bement utána a csalitba, majd annak interkulturális és multikulturalizmust célzó közeledését visszautasította. Mindezt annak a tudatában, hogy áldozata több feszültségoldó szer hatása alatt is áll és fel van lelkesülve.
Természetesen, ha mindezt egy magyar állampolgárságú fehér ciszhetero férfi követi el, az a legocsmányabb nemzeti alapú nemi erőszak, amelyet az Isztambuli Egyezmény alapján kell megtorolni, a kasztrációs záradék szerint, de a fenti esetben természetesen nem.
A kormány propagandamédiája teljesen alaptalanul hangsúlyozza a férfi szomáliai és migráns voltát, illetve azt, hogy Norvégiában hamis adatokkal próbált meg menedékjoghoz jutni. Nyilván az történt, hogy nevezett fiatalkorú, talán még felügyelet nélkül érkezett gyermekkorú, és a norvég bevándorlási hatóságok az emberi jogokat példátlanul sértő módon ezt nem hitték el neki. Ebben az esetben a ledér fehér nő egy ártatlan, szomorú barna szemű gyermeket csábított drogozásra és szexre, ahelyett, hogy bekísérte volna egy gyermekotthonba.
Na, de hagyjuk a komolykodást és jogászkodást, és térjünk vissza a tréfa birodalmába!
Javasoljuk, ha betépett egyetemista lányok vagyunk, és ismeretlen szomáliai bevándorlók ajánlkoznak arra, hogy hazakísérnek bennünket a budapesti éjszakában, inkább bízzunk meg a magyar taxisofőrben, mint benne!
