Kém, sőt szuperkém voltam Brüsszelben
Nem olvasok Direkt36-t, mert a cikkeikből annyira kilóg általában a lóláb, hogy nem férek el a szobában. Ráadásul a kémekről és a kémkedésről viszonylag nehéz unalmasan írni, de nekik általában még ez is sikerül.
Most is egy elképesztő leleplezéssel ajándékoztak meg bennünket, amitől én például annyira megrémültem, hogy azonnal dezertáltam a lappföldi titkosszolgálattól és menedékjogot kértem Oroszországban. Ettől az elszólástól függetlenül is, már korábban írtam egy cikket a kémkedésről, úgyhogy szakértőnek számítok a kémekről szóló újságírásban. A cikkem bonyolult, csak kirívóan intelligens kémek számára ajánlott olvasmány.
Engem például a lappföldi titkosszolgálatba egy orosz akcentussal beszélő amerikai nő szervezett be, aki biztos nem volt kém
A fenti címnek semmi köze a továbbiakhoz, csupán kódokat tartalmaz más kémek számára, de ez maradjon köztünk ( a rejtjelkulcs az utolsó sorban található). Szóval figyelmesen elolvastam a Direkt36 cikkének első harmadát:
„Súlyos ügy volt” – így bukott le Orbánék titkos kémhálózata Brüsszelben
– címmel, majd megnéztem milyen hosszú és a maradék kétharmadot csak átfutottam. Lázas beteg vagyok épp, talán megmérgeztek az oroszok (novicsok), de a szöveg tudott rontani az állapotomon. De rájöttem, hogy én ezeket a szigorúan titkos információkat már olvastam valahol, az alap sztorit hitelesítő kis színes történetet tudom is, hogy hol. Faludy György Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi könyvében szerepel egy nem különösen éles elméjű, de eredendően nem gonosz kommunista, akit Rákosiék kémkedni küldtek Párizsba, és amikor lebukott, akkor hazahívták, megkínozták, majd kivégezték. Szegény ő csinálta ezt, hogy kávéházi beszélgetések során próbált meg minden komolyabb háttértevékenység nélkül beszervezni nagyjából random embereket. Idemásolom a Direkt36 cikkéből a történetet, ne csak nekem legyen rossz:
A „diplomatafedésen” azt értette a forrás, hogy V. hivatalosan a külügy tisztviselőjeként dolgozott ugyan Brüsszelben, de valójában a magyar hírszerzés, vagyis az Információs Hivatal (IH) munkatársa volt.
Ezt lényegében maga V. is felfedte a bizottsági dolgozó előtt. Egyik alkalommal például V. már nemcsak kérdezgetett, hanem megpróbált egy beszervezési nyilatkozatot aláíratni, hogy az Európai Bizottság dolgozója legyen hivatalosan is az IH úgynevezett titkos munkatársa. V. tudta, hogy a pénz személyesen nem motiválja a bizottsági dolgozót, ezért azzal próbálta rávenni őt, hogy támogatást ígért egy számára kedves szervezetnek.
Én itt hangosan felnevettem. Mi itt a lappföldi titkosszolgálatnál azért ennél kifinomultabbak vagyunk. A cikk a jelenlegi magyar kormány és így Magyarország elleni vádaskodásokon kívül semmiféle konkrétumot nem tartalmaz. A méltán híres Panyi Szabolcson kívül még német és belga “újságírók” működtek közre a cikk “megírásában. Teljes szakmai súlyommal kijelentem, hogy ezek az emberek soha, semmiféle beszervezési nyilatkozatot nem írtak alá senkinek. Érti aki érti ugyebár.
Hihetetlen, hogy el lehet érni ilyen cikkekkel a teljesítési igazolás aláírását
És akkor most néhány ténykörülményről. Már a hetvenes években nyilvánvaló volt, ami a nyolcvanas évektől köztudomású, az EGK és utódja az EU olyan bürokráciát épített fel, amelybe a világpolitika minden komolyabb játékosa be akart és be is épült. A rendszer tele van lobbistákkal és kémekkel. Sok száz figura neve ismert így vagy úgy, akiknél érdemes bepróbálkozni, ha az ember kurrens információt akar vásárolni. De az információszerzés az a kispálya itt, az igazi nagy üzlet a befolyásolás. Minden nagy méretű döntés előkészítő szervezet legnagyobb problémája az integritás. Milliárdok múlhatnak egy koncepció vagy egy jogszabály mellékmondatán, sokszor azt kell megfizetni, hogy a zaj elfedje azokat az ügyeket, amelyek csak relatíve keveseknek ártanak, viszont tőkeerős csoportoknak jelentős hasznot hoznak.
Persze az EU-t átszövő szervezett bűnözés és befolyásolás csak bonyolult de nem kifinomult. A fehérgalléros bűnözés is pontosan olyan primitív személyiséget igényel, mint az útonállás. Minden nemzeti hírszerzés rádolgozik az EU-ra, mert Európa szemete összpontosul ott, és például minden multinacionális vállalat ott akarja a nemzeti kormányokat lenyomni.
A Fidesz már volt kormányon 1998 és 2002 között, tehát nem nyeretlen kétévésként szembesült a hírszerzési kihívásokkal. Hülyék mindenütt vannak, nagyon hülyék is, illetve rengetegen vannak olyanok, akik mindenki mást hülyének próbálnak nézni. A szövegben tanulságos példákat találhatunk erre.
Íme egy újabb erős “tényanyag” a cikkből:
A lapnak nyilatkozó források azt is hangsúlyozták, hogy a magyar hírszerzők viselkedése is megváltozott: míg korábban privát beszélgetésekben még viccelődtek Orbán Viktoron, ma már sokkal lojálisabbnak mutatkoznak. Az orosz kapcsolatok miatt pedig a belgák tréfásan „matrjoska babáknak” nevezik magyar partnereiket – bár konkrét bizonyítékot arra eddig nem találtak, hogy a magyar titkosszolgálatok információt adtak volna át Moszkvának.
A gyanúm szerint Panyi Szabolcsot egy titokzatos belső hang instruálhatja. Csak azt nem tudom, hogy ez a hang hogy bírja ki röhögés nélkül. A cikk a következő bekezdésekkel zárul:
A belga szolgálatok ugyanakkor továbbra is éberen figyelik a magyar aktivitást. Különösen, hogy 2024-ben az Orbán-kormány megnyitotta a Magyarország Házat Brüsszel szívében, egy felújított 18. századi saroképületben, közvetlenül a Parc de Bruxelles mellett, a parlament és a királyi palota közelében. Bár hivatalosan a magyar zene, tudomány és kultúra népszerűsítésére szolgál, a De Tijdnek a Magyarország Ház ügyét követő egyik forrás szerint az ilyen intézményekre a helyi szolgálatok sokszor kockázatként tekintenek: „A kulturális misszió gyakran csak mellékszerep.”
A gyanakvást fokozza, hogy a Magyarország Ház a Rue de la Loi 9. alatt található – közvetlenül szemben a belga miniszterelnöki hivatallal, amely a 16-os szám alatt van. Bár konkrét bizonyítékot eddig nem tártak fel bármilyen gyanús tevékenységről, a De Tijd kormányzati forrása szerint a belga szolgálatok potenciális kockázatként kezelik az épületet, és ennek megfelelően jobban oda is figyelnek rá.
Tartalomelemzésileg ez a cikk tulajdonképpen publicisztika, arról szól, hogy miként képzeli el a hírszerzést a szerző, illetve ebben az álomvilágban milyenek az ügyetlen hírszerzők, továbbá milyen ott az orbáni diktatúra. Nekünk viszont abból kell következtetést levonnunk, hogy valaki ezért a fikciós műért tényanyagként fizetett.
