
A Twitter közösségi portál forráskódjának egy része kikerült az internetre egy adatszivárgást követően – derül ki bírósági dokumentumokból, amelyeket az amerikai sajtó idézett az elmúlt hétvégén.
A Twitter az észak-kaliforniai kerületi bírósághoz fordult egy beadvánnyal, amelyben azt kérik, hogy a Szilícium-völgyi székhelyű GitHub programozói szolgáltatásokat biztosító honlap – ahol a közösségi portál forráskódja megjelent – azonosítsa azt a személyt, aki nyilvánossá tette a Twitter belső adatait, és minden olyan felhasználót is, aki letölthette azokat. A forráskódok a szoftverfejlesztők szigorúan őrzött szellemi tulajdonai, nyilvánossá tételük azzal a veszéllyel jár, hogy a programot törvénytelenül lemásolhatják, illetve alapot adhat hackertámadásokra is.
A Twitter belső vizsgálatot is indított az adatszivárgás felderítésére, és a The New York Times című lap információi szerint a cég egy volt alkalmazottját sejtik a programkód kikerülése mögött. A közösségi portál vezetősége csak nemrég szerzett tudomást az ügyről, a forráskód részletei azonban már hónapok óta nyilvánosak lehettek az interneten. Elon Musk, a világ második leggazdagabb embere októberben vált a Twitter közösségi platform többségi tulajdonosává 44 milliárd dollárért, és azonnal szervezeti átszervezésébe fogott. Első lépésben elbocsátotta a vállalat alkalmazottainak több mint felét, majd menesztette a teljes igazgatótanácsot, míg végül feloszlatta a vállalat biztonsági tanácsát.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/George Nikitin
Orientál
2023-03-27 at 16:49
Mert a tulajdonosa nem Sorosék balliberális zöld csicskájuk. És aki eladta neki?
bl
2023-03-27 at 15:46
kocsi=komcsi
bl
2023-03-27 at 15:46
A kocsi beépített emberek mindig tönkreteszik a vállalatot az eladás után, telerakják aknákkal és sutty, már el is tűntek a pénzzel. Komcsiktól nem vesz az ember, ez alap, jó embertől kell vásárolni, vagy csinálni kell egy másikat.
TalEle
2023-03-27 at 15:11
Nem mindenki örülhetett Elon Musk-nak a Twitter alkalmazottjai közül…
bitszelet
2023-03-27 at 15:08
ha ez egy komcsi cégnél google/fb történik akkor a tagra éjjel 30 duplahamburgernek öltözött FBI gorilla rúgja rá az ajtót gépfegyverrel aztán elviszik valami jól örzött korrekciós centerbe magánzárkába ahol napi 24 órában ég a villany ahol 3 hónapig aszalják úgy hogy nincs ügyvéd aki azt is ki tudná nyomozni merre van a tag, utána kezdenek el vele beszélgetni amikor éppen e bedilizés határán van…
rossz esetben többet szgép közelébe sem engedik addig rohad a kóterban amig a műanyag lakat rárohad, kevésbé rossz esetben ha elég tehetséges valami 3 betűs szervezet vagy magán titkosszolgálat kurvája lesz
Ungarn über alles !
2023-03-27 at 11:53
Dodo
és ott senki nem foglalkozott több ideig vele, mint amennyi”szükséges” volt
Dodo
2023-03-27 at 11:21
Lassan elfoglalja a közösségi média (most Twitter) az igazi helyét. Korábban a közösségi WC-k falán volt olvasható a tartalom, most az interneten. Végül is elfogadom, hogy szükség van a közösségi médiára, de messze nem nem meghatározó, vagy létszükséglet.