Pesti Srácok

Kilencszeres Lounge Design siker a világversenyen

Kilencszeres Lounge Design siker a világversenyen

A Muse Creative Awardson, a kreatív szakma egyik neves világversenyén kilenc díjjal ismerték el a budapesti Lounge Design ügynökség munkáját. A nemzetközi megmérettetésen közel négyezer, a világ minden pontjáról érkező nevezésből választották ki a legjobbakat.

Oreo, Burberry, BBC, DreamWorks Animation, Ferrari, Warner Bros – a nekik készült nyertes kreatív munkák mellett most a Lounge Group ügynökségének ügyfelei is felkerültek a Muse Creative Awards győzteseinek listájára. Van az a mondás, miszerint nem terem új a nap alatt – kezdte Knjo Ong, a versenyt rendező International Awards Associate (IAA) vezérigazgatója. Ez nem is állhatna messzebb az igazságtól. Minden évben akad valami új és izgalmas a versenyművek között – tette hozzá.

A neves verseny negyvennégy tagú zsűrije huszonhárom országból képviseltette magát. A bírák a digitális és kreatív szakma nagyágyúi közül kerültek ki, így például Alessandro Sciortino a McCann Worldgroup kreatívigazgatója, Daniel Lobaton a Saatchi & Saatchi NY Executive kreatívigazgatója, Renato Barreto a MullenLowe társ-kreatívigazgatója, Sebastiano Boni, a Huawei Head of User Experience szakértője mellett Min Lu, a Facebook marketing vezetője, valamint Frederick Rickmann, a DNgroup Aps igazgatója is az ítészek között szerepelt.

A Lounge Group megtisztelőnek érzi az elismerést, erről a cégcsoport kreatív igazgatója, Radovics Péter beszélt:

PestiSracok facebook image

A Lounge Design a Muse Creative Awards díjait a következő munkákkal nyerte meg: MVM Csoport „Future Talks” (platinum és arany – print és online hirdetés kategória), Szerencsejáték Zrt. „Ötöslottó” image film (két platinum – film és kraft kategóriákban), MVM Csoport „MVM Edison 2020” film (két arany - film és kraft kategóriákban), Szerencsejáték Zrt. „Karácsonyi sorsjegy képeslap” kampány (arany – stratégiai program kategóriában), Magyar Telekom „Telekom x Ivan and the Parazol”(arany és ezüst – social media influencer kampány és márkázott tartalom kategóriákban).

A nemzetközi siker azért is nevezhető jelentősnek, mert a nevezett munkák már mind a pandémia idején születtek, így a kreatív szakembereknek újfajta kihívásokkal és nehézségekkel kellett szembenézniük.

– mondta Radovics Péter. A Lounge Group kreatív igazgatója arra is válaszolt, melyik nevezés állt szívéhez legközelebb:

Az IAA vezérigazgatója, Knjo Ong kiemelte, hogy a jövőben is elismerik majd azok munkáját, akik a nehézségek közepette is kiváló helytállásról tesznek tanúbizonyságot: az éppen zajló világjárványt tekintve az IAA szakmai csapataként csodálattal tekintünk arra az akaraterőre, amellyel az emberek saját iparáguk akadályain felülkerekedtek.

Forrás, fotó: Lounge Group

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.