Pesti Srácok

Kína kész elősegíteni az izraeli–palesztin béketárgyalások újrakezdését

Kína kész elősegíteni az izraeli–palesztin béketárgyalások újrakezdését

Kína kész elősegíteni az izraeli–palesztin béketárgyalások újraindítását – jelentette be hétfőn Csin Kang kínai külügyminiszter izraeli kollégájával, Eli Kohennel folytatott telefonos egyeztetése nyomán.

Csin Kang a feszültség csökkentésére szólított fel, és hangsúlyozta: a konfliktus lezárását a kétállami megoldás jelenti.

– fogalmazott, és emlékeztetett arra, hogy Peking nemrég sikeresen közvetített Irán és Szaúd-Arábia között is, "jó példának" nevezve Rijád és Teherán közeledését. Irán és Szaúd-Arábia márciusban jelentette be a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását: az erről szóló – korábban nem nyilvános – egyeztetések március 6-a és 10-e között folytak a kínai fővárosban. Eli Kohen izraeli külügyminiszter leszögezte: bár Izrael a feszültség csökkentésére törekszik, ám az ellentéteket aligha lehet rövid időn belül rendezni. A tárcavezetők a beszélgetés során megegyeztek a kétoldalú kapcsolatok mélyítésében, a többi között a turizmus és a kultúra területén is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mark R. Cristino

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.