Kínával közösen készül feltárni egy olajmezőt Afganisztán radikális iszlamista tálib vezetése. A többmilliós kínai befektetésről szóló megállapodást csütörtökön írta alá Kabulban a tálibok bányászati és olajügyi minisztere kínai partnereivel egy közös sajtótájékoztató során.
Az egyezség keretében Afganisztán három északi tartományában, az Amu-Darja medencéjében fognak olajmezőket feltárni. A kínai CAPEIC vállalat első körben 150 millió dollárt (56 milliárd forint) tervez befektetni a közös projektbe, amely mintegy háromezer munkahelyet teremthet – értesült a hírtelevízió. A tálib kormány kezdetben 20 százalékkal fog részesedni a nyereségből. Ez a legnagyobb gazdasági projekt a szélsőségesek 2021 augusztusi hatalomátvétele óta.
Afganisztán gazdag ásványkincsekben, ezek becsült értéke akár az ezermilliárd dollár értéket is meghaladhatja, de az utóbbi négy évtized konfliktusai miatt alig tudta kiaknázni ezt. Mindemellett hiányzik a nagyszabású kitermeléshez szükséges infrastruktúra, így az utak, a vasúti hálózat és a megfelelő áramellátás. Tovább nehezítik a kitermelést az ország domborzati viszonyai és a tengeri kijárat hiánya. A biztonság is komoly tényezőként merül fel. Decemberben merényletet követtek el az országban egy szálloda ellen, amelyet főleg kínai üzletemberek vettek igénybe. Bár a tálibok a biztonsági helyzet javulását ígérték, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számos támadást követett el az utóbbi időben.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Diego Azubel
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS