Ovisok tornadresszben, kisfiúk a strandon, alvós, pizsamás, fürdőruhás, kádas képek… Ha más kérne Öntől ilyen fotót gyermekéről, vajon mit gondolna? A legtöbben nyilván felháborodnának és jobb esetben csak melegebb éghajlatra küldenék el az illetőt. Abba azonban bele sem gondolnak, hogy valószínűleg azért nem kapnak ilyen felkérést, mert annak már öntudatlanul is eleget tesznek akkor, amikor saját maguk osztanak meg a közösségi oldalakon családtagjaikról olyan fotókat, amivel mások visszaélhetnek. Tudjuk, ez a téma igencsak kényes, sőt, megosztó sokak számára, de fontosnak tartjuk, hogy tudják, milyen veszélyeket rejt gyermekük számára, ha túl sok képet és információt osztanak meg róluk szüleik.
„Tüntessük el a gyereket a családi fotókról? Mi baja lehet belőle, ha rendszeresen feltöltök róla néhány képet? Elment az eszetek, hogy letörlitek az internetről a gyerekeket? Mindenki posztol a gyerekéről, szerintetek ők mind rosszat akarnak?” – ismerősek ezek a mondatok?
2012-ben jelent meg először a nemzetközi sajtóban a sharenting kifejezés, a „megosztás” és a „szülőség” fogalmak összevonásával. Ennek jelentése az, hogy a szülő túlhasználja a közösségi médiát, és újszülöttkortól kezdve (sőt, gyakran már magzati kortól) képekkel, történetekkel és megosztásokkal árasztja el az internetet. Alapvetően nem a posztolással van a probléma, hanem azzal, ha olyan posztokat tesz ki meggondolatlanul, amelyekkel megsérti gyermeke jogait. Ez pedig elég könnyen előfordulhat, leggyakrabban akkor, ha a szülő a gyereke személyes adatait osztja meg, így például a neve, születésnapja, arcképe mind olyan információ, ami komoly veszélyt jelenthet, ha valaki vissza akar élni vele – olvasható a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által publikált írásban.
Kevesen gondolnak bele abba például, hogy a gyerek óvodájának, iskolájának, sportklubjának, szabadidős elfoglaltságainak megosztása a széles közönséggel szintén olyan adatok és információk nyilvánosságát jelenti, amelyek alapján a gyerek beazonosítható, megtalálható, és lehetőséget adnak arra is, hogy a bizalmába férkőzzenek. Ezeknek az információknak a rendszeres megosztása, posztolása azt is jelenti, hogy a gyerek a közösségi médiában „nő fel”. Ha pedig a szülő nemcsak dokumentálja a gyerek életének „mit evett–mivel játszik–mit csinált” háromszögét, hanem a saját maga népszerűsítésére is használja, akkor egy olyan hamis valóságot mutat a gyerekéről, ami miatt később (mondjuk, kamaszkorban) elképesztően komoly feszültségek keletkezhetnek a családban.
Egy amerikai kutatás szerint a szülők 69 százaléka posztolt már a gyerekéről olyan történetet vagy képet a közösségi médiában, ami miatt utóbb rosszul érezte magát. A gyerekkel kapcsolatos kudarc, tehetetlenség, frusztráció is könnyen megjelenhet a szülői posztokban – ennek kapcsán szintén jó, ha nincsenek illúzióink, hogy később lesz-e emiatt problémánk a kamasz gyerekünkkel.
A gyerek életével kapcsolatos folyamatos posztolás súlyosan sértheti a gyerek magánélethez való jogát, és sajnos gyakran alapot ad online zaklatásnak is. És nemcsak abban, hogy más gyerekek és fiatalok bántják egymást ezek miatt a képek, történetek miatt, hanem abban is, hogy a szülők szólogatnak be egymás gyerekének. Gondoljunk bele: a babakori meztelen fotók, például fürdetés közben néhány év elteltével igencsak kellemetlen lehet a gyermek számára. A korábban már idézett amerikai kutatás is ezt támasztja alá: eszerint a kisgyermekes szülőknek mindössze az öt százaléka gondolta azt, hogy túl sokat posztol a gyerekéről, viszont 74 százalékuk érezte úgy, hogy más szülők túl sokat posztolnak. Ez azt a csapdát is rejti magában, hogy a jelenben eltereli a szülő figyelmét az „itt és most” fontosságáról, nehezíti a fókuszálást a gyerekre, és megsokszorozza azt a sok-sok szülőt fenyegető rossz érzést, hogy „meg akarok felelni másoknak”.
A gyerekekkel kapcsolatos információk, adatok, tények rendszeres, gyakori megosztása (a szöveges és a képi tartalmakat is ideértve) veszélyes. A túlposztolás csapdájába nagyon könnyű beleesni, és nehéz kimászni belőle. Szakértők szerint „a kevesebb jobb” lehetne az optimális kiindulási pont, ha szülők vagyunk, és a gyerekünkről posztolunk, akiknek azért nem árt kikérni a véleményét is arról, hogy egyáltalán megoszthatjuk-e róla a fotót. Sosem szabad elfelejteni, hogy szülőként elsődleges felelősségünk a gyerekünk jóllétéért és biztonságáért van. A yelon.hu összegyűjtötte a 10 legfontosabb okot, ami miatt fontos, hogy a szülő alaposan meggondolja, hogy posztol-e a gyerekéről:
Ha eddig rendszeresen osztottunk meg fotókat, információkat gyerekünkről, könnyen érezhetjük, hogy nehéz változtatni a korábbi szokásainkon. Segíthet, ha minden alkalommal, mielőtt kitennénk valamit a gyerekünkről a netre, végiggondoljuk a következőket:
A gyerek online biztonsága a szülei felelőssége. A digitális szülőségről kevés információnk van, de ahogy a szülőség, az online szülőség is tanulható.
A legtöbb gyerek már kisiskolásként saját mobillal rendelkezik, ők már gyakorlatilag a digitális kor szülötteiként a mindennapjaik részeként használják ezeket a készülékeket. A közösségi oldalak, Facebook, Instagram, TikTok – és sorolhatnánk még jó néhány kedvelt alkalmazást – azonban gyakorlatilag szabad prédává teheti ki őket például a pedofilok, kiberbűnözők, csalók számára. A gyerek ugyanis nemcsak beszélget a neten, de folyamatosan posztolja élete szinten minden pillanatát. Több megoldás is lehet arra, hogy ezekről információt szerezzünk – fontos végiggondolni, hogy ezt hogyan tesszük. A kémkedéssel, az üzenetek engedélye nélküli elolvasásával sokkal többet ártunk, mint amennyi rövid távú előnyt szerzünk vele. Mert bár gyorsan jutunk információkhoz, elveszthetjük a gyerekünk bizalmát, becsapjuk őt, és nem tanítjuk meg neki, hogyan tud biztonságban lenni az interneten. Pedig ez lenne a legfontosabb.
Gúny, fenyegetés, verbális bántalmazás online – Mit tehet a szülő egy ilyen helyzetben?
Nagyon fontos ugyanis a család védőháló szerepe, de még jobb, ha a gyerek nem is kezd el zuhanni az őt ért online zaklatás miatt, ami akár saját kortársaitól is érkezhet csúfolódás, gúny, fenyegetés, zsarolás formájában. Az iskolában és a kortárs közösségekben nincs jelen a szülő, a gyerek pedig az esetek nagy részében annyira szégyelli azt, ami történik vele, hogy sokáig el sem mondja otthon, milyen megaláztatáson megy keresztül. Amikor pedig erre mégis fény derül, addigra már komplex problémahalmazzal találjuk szembe magunkat, olyannal, amiben sokszor már az iskola sem tud segíteni, hiszen a pedagógusok többségét sem készítették fel arra, miként tudják, egyáltalán hogyan lehet kezelni az online bántalmazásokat. A szülők feladata tehát a megfelelő védőháló kialakítása, akik viszont, ha nem akarják vagy nem tudják elfogadni, mi történik gyermekükkel, vagy éppen túlreagálják azt, akkor a szakemberek szerint az is előfordulhat, hogy ők maguk is a gyerekkel együtt zuhannak a „piszkálódás-hadjáratban”.
Hiányzik a bizalmi légkör, nincs megfelelő figyelem
Fontosak az otthoni beszélgetések, a bizalmi légkör és az, hogy folyamatosan kommunikáljanak a családtagok az online élményekről is. Egy 2020 nyarán végzett InternetMost-kutatás adatai szerint viszont minden ötödik gyerek azt érzi, hogy a szüleik nem foglalkoznak eléggé az online biztonságukkal. Kevés időt beszélgetnek erről, és az internethasználat idején túl nem nagyon érdekli őket más. Ez viszont nem elég ahhoz, hogy a gyerek megnyíljon, ha baj van. Ráadásul (kis)kamasz gyerekeknél a legjobb szülő–gyerek kapcsolat esetén is vannak titkok, elhallgatások. A bántás pedig, amit egy gyerek megél a kortársai részéről, legtöbbször megszégyenítő és megalázó is. A gyerekek emiatt nagyon nehezen beszélnek erről.
A legtámogatóbb szülők közül is sokan belefutnak abba az élménybe, hogy csak sokára derül ki számukra, hogy valójában milyen bántalmazásban van/volt a gyerekük. Ha pedig egy bántalmazás elhúzódik, akkor a következmények is súlyosabbak lehetnek. A szülők sokat tehetnek a posztolási szokásaik átgondolásával és természetesen azzal is, ha még többet beszélgetnek a gyerekeikkel az internetről. Ha szülőként és felelős felnőttként jelen vagyunk, és a gyerekünkkel közösen gondolkodunk a nehéz szituációkban, akkor kimondhatjuk, hogy valóban „nyertünk”, ráadásul egy win-win helyzetet teremtettünk a gyerek megélése szempontjából is.
Cikkünkhöz a Hintalovon Alapítvány és a Yelon.hu cikkeiből válogattunk, míg a tudatos digitális szülőséghez szóló útmutatót itt találja.
Fotó: Illusztráció
TS
2022-12-26 at 16:31
Ezek a gyerekek azoknak a gyerekei, akikre MÁR nem figyeltek a szülei.
Védőnő, nekem: “A kismamákat arra kérem, hogy legalább szoptatás közben ne telefonozzanak”; más: látom, hogy a kedves “apuka” (vagy anya új barija, kanija) a telefont bszqrálja, miközben a gyerek lelkesen meséli, mi volt a suliban. Ha szólok, hogy “Tessék figyelni a gyerekre”, akkor még apu néz, hogy mit szólok bele. Pedig még nem is mondtam, hogy ne most üzengessen a qrvájának, persze, értem, anyu most nincs ott. A társadalom salakját próbálja a tanártársadalom tisztítani, és még ide irkál ERZSI meg a többi kutya, hogy a tanárok ilyenek meg olyanok. Inkább nem idézem őket. Pedig az ő kölykeik és unokáik járnak az iskolába, a beíró nagy embereké meg a többi figyelmes magyaré.
A másik véglet, hogy a gyerek már eldönti kétévesen, mit is kéne csinálni a többi embernek. Meg az sem rossz, amikor a gyerek feneke alatt is megtörlik a szülők a széket, ezt hívják figyelmes szülőnek, de persze a gyerek aztán nem figyel senkire, csak magára.
Zanzásítva a magyar “nevelés” “eredményei”, ilyenek az iskolába érkező gyerekek.
Gedeonka
2022-12-26 at 13:04
Csütörtöki jelenet egy drogériában. Kb max 12 éves lányok beszéde: telefon csörög a kislánynak ( aki nem éppen kislánynak volt öltözve) a kérdés mit szeretne, a válasz: smink paletta, óra, de legalabb mondott valami könyvet is. Hivják pár perc mulva,felveszi: mi a fa-zom van? Mi a ge-i van?
Ez nem csak az oktatás baja, hanem a Szülöké, a médiáé. Facebook stb. Aki normális ilyen korban és nem akar 12 évesen k.nak öltözni azt vagy kiközösitik, majd rosszabb esetben öngyilkos lehet.
Ez az állam hibája is, mert nagyon is jol tudják hogy a tv anyagok, média, közösségi oldalak teszik szennyé az embereket már fiatal kortol kezdve.
Csak éppen semmit sem akarnak ez ellen tenni az állam emberei.
lacika
2022-12-26 at 12:01
Az OK, hogy Jurák Kata jegyzi a cikket. Ettől függetlenül figyelmesen átolvastam és megnéztem. Jurákban igen, de LMBTQ-t propagáló alapítványokban nem bízok. Nos, itt most nem találtam “érzékenyítést”. 🙂
Kakasmárton
2022-12-26 at 11:42
A felnőttek, gyerekek életének kiteregetése akkor kezdődött el, amikor Amerikában
Politzer József magyar származású sajtóágmágnás a XIX. század végén megálmodta, és
utcára dobta New Yorkban az első pletykalapot. A népek vitték, mint a cukrot, az
akkori hírességek pedig boldogok voltak, hogy az újság foglalkozott velük.
Mára már elönt mindent a pornó, ezzel van tele az internet, ez lett a “természetes”,
és a civil emberek is beszálltak saját, és családjuk magánéletének kiteregetésére.
Sehol semmi önkontroll!
Ungarn über alles !
2022-12-26 at 11:03
elmecsökött szülők gyereknevelésre alkalmatlan fajtája teszi, hogy jelentéktelen dolgokat-fotókat posztolnak, hasonló elmekvalitású társaiknak …a helyett hogy okítanák, jó példákkal nevelnék utódaikat, persze ez könnyebb, és mert többre nem is képesek !
és akkor itt szabad legyen fel-említenem hogy ezek a szülők jobbára a nem-Magyar Bálint és kuncogó Kuncze nevű férgek tébolygása idején voltak gyerekek
POROSZLAI RÓBERT
2022-12-26 at 10:59
Imádlak Kata!
Nahát
2022-12-26 at 10:59
Az exhibicionizmus és a voyeurismus perverzió, a közösségi oldalak ezen hajlamokra építenek, sőt erősítik azokat, és úgy állítják be, mintha természetes dolog volna. Az exhibicionizmus magamutogatás, kóros hajlam egyes testrészek, nemi szerv mutogatására. A voyeurismus ennek az ellentéte, szexuális élvezet nyerése meztelen testek vagy genitaliák nézegetéséből, illetve mások erotikus tevékenységének figyeléséből. Én a pornót is betiltanám, mert beteges, és tönkreteszi az emberek normális szexuális életét.