Pesti Srácok

Kiskorú veszélyeztetése miatt is feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

Kiskorú veszélyeztetése miatt is feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértése gyanúja miatt érkezett bejelentés, írja a Magyar Nemzet. Varga Judit volt igazságügyi miniszter a szerda este megjelent interjúban mesélte el, hogy milyen szörnyűségeket kellett átélnie neki és gyermekeinek a Magyar Péterrel való házassága alatt, illetve válásuk óta mind a mai napig.

A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István az interjú után feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértése gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az alaptörvény is rögzíti, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez, védelemhez és gondoskodáshoz. A bejelentő szerint súlyos kötelezettségszegés történt, mivel az interjúban elmondottak alapján kiskorúak testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődése veszélyeztetve lett a tettes által.

Azonban ebben az esetben a bejelentő szerint nemcsak gyermekek veszélyeztetése, de a személyi szabadság megsértése is fennáll.

Ugyanis az alaptörvény kimondja, hogy mindenkinek joga van a szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához, azonban az interjúban elmondottak alapján Varga Juditnak ez a joga sérülhetett, ezért a bejelentő arra tesz indítványt, hogy a vonatkozó rendelkezések alapján az ügyet kivizsgálják, szükség esetén nyomozást indítsanak, az esetleges elkövetőt felkutassák, illetve a bűncselekmény gyanúját állapítsák meg.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Veres Nándor
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.