Pesti Srácok

Kitiltanák Romániából a terrorizmus vádjával meghurcolt székelyek mellett kiálló id. Lomnici Zoltánt és Tóth Kálmánt

Kitiltanák Romániából a terrorizmus vádjával meghurcolt székelyek mellett kiálló id. Lomnici Zoltánt és Tóth Kálmánt

A román képviselőház egyik tagja, Mirela Adomnicai (PSD) kezdeményezte, hogy a külügyminisztérium tiltsa ki az országból id. Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság volt és az Emberi Méltóság Tanácsa jelenlegi elnökét, illetve Tóth Kálmánt, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnökét.

A román politikus felháborodását az váltotta ki, hogy mint arról korábban beszámoltunk, id. Lomnici Zoltán és Tóth Kálmán május 20-án Vasvári Pál-díjjal tüntette ki a két, politikai okból meghurcolt székely fiatalembert, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. A budapesti székhelyű, anyaországi és erdélyi vezetésű Vasvári Pál Polgári Egyesület közgyűlése még 2019-ben döntött úgy, hogy a rangos elismerést nekik adományozza, de a díjat a börtönben nem vehették át, csupán a kitüntetés fotóját mutathatták meg Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak.

Mirela Adomnicai hazugságokkal és csúsztatásokkal teli parlamenti interpellációjában azt írta: a magyar civil szervezet „nagy pompával jutalmazott két bűnözőt egyes román jelképek elleni terrorcselekményekért”. Bekét és Szőcsöt nemes egyszerűséggel magyar szélsőségeseknek titulálja, és azt emelte ki, hogy mindkettejüket terrorcselekmények miatt ítélték el.

PestiSracok facebook image

– intézte Mirela Adomnicai a kérdést a román külügyminiszternek.

Sajtóinformációk szerint az üggyel már a román szenátusban is foglalkoztak. Id. Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnek elmondta: a román politikus kezdeményezésével kapcsolatban legalább három gond van.

– mondta a volt főbíró. Id. Lomnici Zoltán hozzátette: Erdélyben sokszor járt már, ahová mindig szívesen visszatér, Romániában pedig eddig sem volt, és ezután sem akar menni.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."