Pesti Srácok

Kocsis Máté: a baloldali politikába már a vegytiszta fajelmélet is belefér?

Kocsis Máté: a baloldali politikába már a vegytiszta fajelmélet is belefér?

Most már nemcsak Gyöngyösi Márton zsidó listája és a szintén jobbikos Biró László judapestezése fér bele a baloldali politikába, hanem a vegytiszta fajelmélet is a szegedi DK–Jobbik közös jelölttől? – tette fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője pénteken a közösségi oldalán. Nahát, nahát, Gyurcsány úr! Mi fér még el azon az arcbőrön? – kérdezte Kocsis Máté a Demokratikus Koalíció (DK) elnökétől.

Kocsis Máté azt írta, érdekes lehet most már főnökükként mentegetni ezeket az embereket, írni róluk az izzadtságszagú, relativizáló posztokat. Sőt, Gyurcsány Ferenc pénteki bejegyzésében odáig is elmerészkedik, hogy közös éntudata lett velük – jegyezte meg. Hozzátette: a Jobbik megvásárlása együtt járt az ilyenek megvásárlásával is, és Gyurcsány Ferenc csapta be már annyiszor a magyarokat, hogy még ez is simán elfér. Kocsis Máté értékelése szerint Gyurcsány Ferenc pénteki Facebook-bejegyzésében lényegében azt írja, hogy előbb nézi el a fajgyűlöletet, mint a kormánypártot. Kérdés, hogy a magyar cigányság és zsidó honfitársaink elnézik-e magának, hogy az újnácikkal ismét hatalomra kerüljön? – írta a Fidesz frakcióvezetője, álszent gazembernek nevezve az ellenzéki politikust.

Gyurcsány Ferenc pénteki Facebook-bejegyzésében azt írta, az ellenzéki közösség nemcsak azért született meg, mert közösen indulnak a jövő évi parlamenti választáson, hanem mert az összefogás tagjainak közös éntudata lett. Közelebb áll bármelyikünkhöz bármelyikünk, mint a Fidesz, és ez a centrális erőtér halálát hozta – fogalmazott a DK elnöke.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.