Pesti Srácok

Kocsis Máté: a jászok sosem tűrték az elnyomást sem Nyugatról, sem Keletről

Kocsis Máté: a jászok sosem tűrték az elnyomást sem Nyugatról, sem Keletről

A jászok sosem tűrték az elnyomást sem Nyugatról, sem Keletről - mondta a Fidesz frakcióvezetője szombaton Jászdózsán, a három napon át tartó 27. Jász világtalálkozó második napján tartott díszünnepségen. Kocsis Máté szerint a jászoktól azt is meg lehet tanulni, hogy a nemzet jövőjét és a szabadságot nem pénzben mérik.

A kormánypárti politikus, aki a rendezvény fővédnöke is, elmondta: a világtalálkozó a jászok történelmi hagyományainak ápolásáról, kultúrájuk, öntudatuk megőrzéséről szól. Emlékeztetett arra, a jászok elődei akkor is a Kárpát-medencében voltak, amikor a többi, később a magyar nemzetséghez sorolt nép még nem. Kevés olyan nagy múltú, kalandos történetű nép van a magyar történelemben, mint amilyen a jász - mondta, megjegyezve: a jászok sosem voltak földesúrnak alávetve, sosem tűrték az elnyomást és csakis a nádornak tartoztak számadással.

Ez az a kiváltság, érték, erő, amely a jászokban van, és amit "minden más magyarnak meg kell tanulnia" - hangsúlyozta. Felidézte, hogy 1745-ben a jászok a maguk erejéből váltották vissza a szabadságukat 580 ezer rajnai forintért és bár ez az összeg akkor megegyezett az ország teljes éves költségvetésével, kifizették - közölte.

PestiSracok facebook image

- tette fel a kérdést Kocsis Máté. Szerinte azt lehet megtanulni a jászoktól, hogy nem lehet tűrni az alávetettséget, az önkényt sem Nyugatról, sem Keletről, továbbá hogy a nemzet jövőjét és a szabadságot nem pénzben mérik, annak "nincs ára", valamint ha a nemzetről, a nemzetségről van szó, akkor teljes összefogás alakul. Manapság is ismerős gondolatok - fűzte hozzá. A frakcióvezető úgy fogalmazott, a jászoktól csak tanulni lehet,

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a rendezvény védnöke a jászokat összetartó közösségnek nevezte. Hozzátette: míg más országok a válságokba beleroppantak, addig "mi, magyarok talpon maradtunk" és ez csak a jászok példája alapján megvalósult összefogásnak köszönhető.

Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés alelnöke (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a jászok őrzik a szülőföld hagyományait és az ősöktől kapott identitást. Ezekből kell erőt meríteni és átadni a következő generációnak - mondta.

Baranyi Sándor, Jászdózsa polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta: a szülőföld szeretete köti össze a jászokat, a helyben élőket és elszármazottakat.

A rendezvényen részt vettek a jász települések polgármesterei, a jász- és a kunkapitányok. A Szent Mihály téri díszünnepségen átadták a jászsági és települési díjakat. Az idei Jászságért díjat Mozsár Lászlóné, Jászágó polgármestere (Fidesz-KDNP) kapta. Szöllősi Sándor leköszönő jászkapitány beszámolója után Kiss Gábor leendő jászkapitány beiktatása következett.

A jászok első világtalálkozóját 1995-ben Jászberényben tartották a jász redemptio, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. A jász önmegváltás története 1702-ben kezdődött, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Az ottélők azonban ebbe nem nyugodtak bele, és 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.