Pesti Srácok

Kocsis Máté: bár a Momentum arról beszél, hogy nem ül be a parlamentbe, a bizottsági helyek elosztásáról szóló ülésen ott voltak (Videó!)

Kocsis Máté: bár a Momentum arról beszél, hogy nem ül be a parlamentbe, a bizottsági helyek elosztásáról szóló ülésen ott voltak (Videó!)

Hatalmas győzelmet aratott a Balaton környékén is a Fidesz-KDNP pártszövetség, a Somogy 04-es választókörzetben induló Witzmann Mihály például egyéniben ezerhatszáz szavazattal kapott többet, mint a lista, amire nagyon büszke. A politikus keményen megdolgozott a győzelemért, hiszen több mint kétezer-kétszáz rendezvényen vett részt a térségben és több mint ezerhétszázan vettek részt a fogadóóráin. A képviselő szerint a legmocskosabb kampányon vannak túl, de a térségben elért kormányzati eredmények, és az emberekkel kialakított jó kapcsolat meghozta az eredményt. A rendezvényen részt vett a Fidesz frakcióvezetője is, aki reagált arra, hogy a Momentum feltételekhez köti részvételét az alakuló ülésen. Kocsis Máté elmondta, hogy a frakciók egyeztetésén – ahol a bizottsági helyekről volt szó – már részt vett a Momentum delegációja, ezért valószínű, hogy részt fognak venni a parlament munkájában is. Korábban már lehetett arról hallani, hogy Kocsis Máté fogja átvenni a belügyminisztérium vezetését, de kérdésünkre azt mondta, hogy erről nem volt szó. Az új nemzeti blokk kialakulásának igényéről pedig azt mondta: az ellenzék becsapta választóit azzal, hogy a baloldal összefogott a Jobbikkal, ami miatt elfordultak tőlük a választóik. Ha Magyarországon a baloldal boldogulni akar, akkor a mostani baloldalnak A-tól Z-ig mennie kell – tette hozzá Kocsis Máté.

Forrás: Pesti TV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.