Pesti Srácok

Komárom díszpolgára lett Szijjártó Péter

Komárom díszpolgára lett Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átvette szombaton a Komárom Város Díszpolgára címet Molnár Attila polgármestertől a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítása, valamint a magyar nemzet érdekében végzett, erkölcsileg példamutató munkája elismeréseként.

A tárcavezető a város díszpolgári címének átvételét követően elmondott beszédében leszögezte, hogy Komárom az utóbbi tizenöt évben a magyar gazdaság sikertörténetének egyik legfőbb helyszínévé vált. Aláhúzta, hogy az elmúlt tíz év során 18 nagyberuházás érkezett a városba 524 milliárd forint értékben, négyezer új munkahelyet teremtve. Majd kiemelte, hogy komáromiként gyűjtött fiatalkori tapasztalatai egyfajta iránytűként szolgálnak ma is a sokszor nehéz külpolitikai döntések során.

– tette hozzá. És úgy vélekedett, hogy Komárom a legjobb példa arra, hogy mennyivel is jobb az, ha jóban vagyunk a szomszédokkal, mint ha rosszban, s hogy a határon túl élő magyaroknak is az a jó, ha az anyaország és a lakóhelyükként szolgáló ország kulturált, normális kapcsolatban van egymással. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy jelentős erőfeszítésekkel, sokszor bátor döntésekkel mostanra a valaha volt legjobb együttműködést sikerült felépíteni Magyarország és Szlovákia között.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. Illetve megtiszteletetésnek nevezte, hogy éppen április 26-án veheti át a díszpolgári címet, mivel 1849-ben ezen a napon zajlott a szabadságharc egyik legfontosabb csatája, Klapka György tábornok csapatai ekkor törték át hősiesen az osztrák ostromgyűrűt.

– fűzte hozzá.

Forrás, fotó: MTI;

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.