Pesti Srácok

Komoly bűncselekmények gyanúja vetődik fel a vélhetően hamisított Czeglédy-jegyzőkönyv kapcsán

Komoly bűncselekmények gyanúja vetődik fel a vélhetően hamisított Czeglédy-jegyzőkönyv kapcsán

Egészen elképesztő maffiamódszerekkel operálnak a Czeglédy Csaba-féle hatmilliárdos költségvetési csalás ügyében: a vélhetően hamisított lehallgatási jegyzőkönyv – amelyet baloldali politikai körökből Budai Gyulának eljuttattak – keletkezése több bűncselekmény elkövetésének lehetőségét is felveti. Alaposan megvizsgáltuk a dokumentumot, amely – ha valós, azért, ha nem, akkor meg azért – több, mint kínos lesz Czeglédynek, és nemcsak neki. A PestiSrácok.hu megkereste az érintetteket, többek között azt az ügyvédet is, akire Budai Gyula utalt, hogy köze lehet a hamisított okirathoz. A Fidesz országgyűlési képviselőjéhez hetekkel ezelőtt juttattak el egy állítólagos lehallgatási jegyzőkönyvet a Czeglédy és az ügy hatodrendű vádlottja, a feltételezett főstróman, A. Zoltán közötti telefonbeszélgetésről. Az irat szerint a felek megbeszélték, hogy az iskolaszövetkezetek számláiról felvett pénzt hova kell vinni, kinek mennyi a része. Az is szóba került, hogy Kunhalmi Ágnes milliókat kér kampányra Czeglédytől, és fejőstehénnek nézi, mert folyamatosan kér tőle.

Budai Gyula hétfőn töltött fel a Facebook-oldalára egy dokumentumot, amely első ránézésre egy korábban titkosított, majd nyomozati iratok mellékleteként szolgáló lehallgatási jegyzőkönyv a Czeglédy Csaba és társai elleni büntetőügyben. Az irat szövege szerint a Czeglédy és a feltételezett fő strómanja, A. Zoltán közötti telefonbeszélgetés dátuma 2016. március 17-e. A jegyzőkönyv több szempontból is olyan, mint amilyennek lennie kell egy hivatalos lehallgatási jegyzőkönyvnek: szerepel rajta a nyomozást vezető NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságának és a Csongrád Megyei Főügyészségnek a pecsétje, a NAV bűnügyi osztályvezető alezredese és egy csoportvezető ügyész kézi aláírása. Fejléce szerint a dokumentum a bűnügyi számmal azonosított büntetőügy nyomozati iratainak 18-as számú melléklete.

Budai Gyula közokirat-hamisítás miatt feljelentést tesz

Tartalma viszont több szempontból is több, mint gyanús. Budai Gyula a Facebook-bejegyzésében konkrétan azt állította, hogy az irat hamis és gyenge próbálkozás volt, amivel Czeglédy körei azt akarták elérni, hogy valaki nyilvánosságra hozza és ezzel támasszák alá a védekezést, miszerint ez egy átpolitizált koncepciós per. Csakhogy Budai azonnal rájött, hogy félre akarták vezetni, és bejelentette: közokirat-hamisítás miatt feljelentést tesz.

PestiSracok facebook image

Az iratban rögzített beszélgetés Czeglédy Csaba és aközött az A. Zoltán között zajlott, aki a vád szerint pénzeket hozott és vitt Czeglédy és a többi stróman között, és akinek a nevén két szövetkezet is futott. A. Zoltán volt, aki beismerő és terhelő vallomást tett Czeglédyre, az, akit úgy megvertek a börtönben, hogy félig megsüketült, és az, aki aztán visszavonta a korábbi vádhatósággal kötött egyezséget, sőt, korábbi vallomásait is, és kvázi nyomásgyakorlással vádolta be az ügyészséget.

Milliók Kunhalminak, százezrek feketén zsebekbe?

Az állítólag rögzített beszélgetésben azért hívja Czeglédy, hogy megkérdezze, sikerült-e az OTP-s téma?”, vagyis felvette-e a bankból a pénzt. A. Zoltán azt mondja, a pénzintézetben olyan „tök hülyék”, hogy a másik szövetkezet számlájáról is odaadták, így csaknem húszmillió forint van nála. Czeglédy arra utasítja, hogy vigye Szombathelyre és vagy neki adja oda, vagy ha ő nem lesz ott, akkor az „Andinak”. (T. Andrea, a Human Operator volt pénzügyi vezetője, a Czeglédy féle büntetőügy harmadrendű vádlottja – a szerk.) Aztán összevitatkoznak azon, kinek mennyi jár. A. Zoltán bemondja, hogy kocsit szeretne venni és méltatlankodik, hogy olyan is kap belőle, aki szerinte semmit sem csinált. Czeglédy szerint szörnyű, hogy mindenki csak követelőzik, a pártosok is” csak a pénzét szívják, utána sz...nak rá, „plusz még pofáznak is”.Külön kiemeli Kunhalmi Ágnest, az MSZP politikusát, aki állítólag nyíltan beszél mások előtt is a pénzekről és követelőzik „a legálból”, hol hárommilliót, hol kilencet, mert a nyolc kevés lett.

Kunhalmi Ágnes Czeglédy Csabáért tüntet a Szabadság téren 2018. március 4-én. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ez az egy jegyzőkönyv alátámasztana minden vádat a bűnszervezettel szemben

Alaposan szemügyre vettük a dokumentum részleteit. A bűnügyi szám stimmel. A pecsétek, aláírások szintén. Ami furcsa, hogy a neveket teljesen kiírták, ami nem jellemző a lehallgatási jegyzőkönyvekre, igaz, ezt a jegyzőkönyvet, ha valós, már az iratanyag részévé tették, akár már ki is írhatták a neveket a feldolgozás során. Különös viszont a dátum: 2016 márciusa. Ugyan a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága 2015-ben már nyomozott Czeglédyék után, de csak 2017 júniusában vették őrizetbe. A dokumentum szövege annyira erős, hogy ez az egy bizonyíték alátámasztana minden vádat a bűnszervezettel szemben. Vagyis ha valós lenne, nem vártak volna még másfél évet az őrizetbevételig.

Szembetűnő az is, hogy a jegyzőkönyv szövege szerint olyan bűncselekmények is megvalósulhattak, amiért Kunhalmi Ágnest is büntetőjogi felelősségre kellett volna vonni. Ha viszont a közokirat hamis, érthető, miért éppen Kunhalmit nevesítik. Budai Gyula ugyanis korábbi nyilatkozataiban pont arról beszélt, hogy az ügy egyik szereplője elárulta neki: pénzt vittek az MSZP politikusának.

Ha az irat eredeti, tehát elhangzott ez a beszélgetés, az egyenlő a beismeréssel, amit visszavont vallomásokkal és hamis vádakkal nem lehet negligálni. Ha eredeti, nincs is miről beszélni, mert az abban leírtak magukért beszélnek; akkor még Kunhalmi is a vádlottak padjára kerülhet. Ha hamis – miként Budai Gyula véli –, akkor számos kérdés felvetődik, amire valószínűleg a nyomozó hatóságok is keresni fogják a választ:

  • Ki, hogyan és milyen céllal készített hamis közokiratot?
  • Hogyan jutott hozzá az illető az eredeti lehallgatási jegyzőkönyvekhez, amelyeket, mint minősített iratokat, csak az adott vádlott és védője kaphatták meg?
  • Czeglédy Csaba és korábbi védője, Hankó Faragó Miklós kiadták a nyomozati iratokat, benne a lehallgatási jegyzőkönyvekkel, vagy személyesen nekik van közük a hamis jegyzőkönyv keletkezéséhez?

A kérdésekre mi is megpróbáltunk választ kapni. Megkerestünk minden érintettet, Hankó Faragó Miklóstól Czeglédyn keresztül Kunhalmi Ágnesig. Írtunk továbbá a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságának és a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészségnek is, és megkérdeztük, tesznek-e jogi lépéseket, büntetőfeljelentést közokirat-hamisítás miatt.

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.