Pesti Srácok

hankó-faragó miklós

Újabb védőt zárt ki a Szegedi Ítélőtábla Czeglédyék büntetőperéből

Magyar ugar 2021 január 19.
A Szegedi Ítélőtábla a minap helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék határozatát, amelyben Binszki József DK-s politikus-ügyvéd után a Czeglédy-ügy újabb védőjét zárták ki, ezúttal nem mást, mint Czeglédy Csaba első számú védőjét, Hankó Faragó Miklóst. A kizárást az indokolja, hogy az új büntetőeljárási törvény szerint egy adott ügyben nem járhatnak el védőként azok, akik az eljárás korábbi szakaszában már részt vettek az ügy más érintettje, akár egy tanú képviseletében. Márpedig Hankó Faragó korábban képviselt egy tanút az első iskolaszövetkezetes büntetőügyben, amiből aztán az egész országos hálózat kibontakozott, és amely ügyet egyesítették a Czeglédy elleni nagy büntetőüggyel. Az új törvény egyértelmű, aki korábban más érintettet képviselt egy adott eljárásban, az nem láthatja el vádlott védelmét. Ha emiatt a Kecskeméti Törvényszék nem lép, akkor azt később akár az ítélet hatályon kívül helyezést eredményező eljárási hibaként is értékelhették volna. A Czeglédy-ügy így immár a második akna kiiktatása után végre érdemben elkezdődhetne öt év után. Czeglédy és Hankó Faragó viszont annyira kiborultak, amiért homokszem került a gépezetbe, hogy már a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságig futnának. Zavarukat mi sem mutatja jobban, mint hogy a Czeglédyhez köthető Nyugat.hu-n olyan blődségeket írtak az ügyről mint korábban soha.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.