Pesti Srácok

Budai Gyula a PS-nek: Trükkök százait veti be a gyurcsányista Czeglédy és védői

Budai Gyula a PS-nek: Trükkök százait veti be a gyurcsányista Czeglédy és védői
Budai Gyula 2017.03.24. Fotó: Horváth Péter Gyula

Budai Gyula szerint az, amit Czeglédy Csaba és a védői művelnek, a Gyurcsány-féle őszödi beszédet idézi. Szerinte trükkök százait vetik be, hogy Czeglédy valahogy szabaduljon a büntetőjogi felelősségre vonás alól, vagy legalább minél tovább húzzák az eljárást. A Fidesz országgyűlési képviselője annak kapcsán beszélt erről a PestiSrácoknak.hu-nak, hogy megírtuk, most éppen Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságot emlegetnek és alkotmányellenességet kiáltanak, amiért a büntetőeljárási törvény 2018-as módosítása miatt kizárták a büntetőügyből Czeglédy fő védőjét, Hankó Faragó Miklóst. Az új Be. szerint ugyanis nem lehet védő egy büntetőügyben az, aki korábban az eljárás más érintettjét, akár tanút képviselt, márpedig Hankó Faragó esetében ez történt, a Kecskeméti Törvényszék pedig kizárta a védőt, amit a Szegedi Ítélőtábla a minap helyben hagyott. Budai a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, három évtizedes védői, illetve ügyészi múlttal a háta mögött, olyan védői visszaéléseket, etikai szabálysértéseket, mint amik a Czeglédy-ügyben szerinte tetten érhetők, még nem tapasztalt.

Bűnszervezetben elkövetett, hatmilliárdos költségvetési csalás vádjával Czeglédy Csaba és társai ellen immár ötödik éve folyik a büntetőeljárás és még mindig csak ott tartunk, hogy talán végre érdemben elkezdődhet a büntetőper, Czeglédyvel a vádlottak padján. Mint ismert, Gyurcsány ügyvédje eleinte mentelmi joggal igyekezett kibújni a felelősségre vonás alól, előbb országgyűlési képviselőjelöltként szerzett mentelmi jogot, amivel egy napra ki is került a letartóztatásból, majd miután visszavitték, mentelmi jogát megszüntetve, a jelöltségtől is visszalépett. Az EP-választáson a DK tette teljesen esélytelen helyre a listájára, hogy mentelmi jogot kapjon, akkor a Szegedi Törvényszék a büntetőeljárást is megszüntette ellene. Bár ezt Czeglédy és védői máig vitatják és szerintük ezért nem is törvényes az ellene folytatott eljárás, a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Csongrád Megyei Főügyészség indítványát és nem kellett újra vádat emelni a politikus ellen.

A Szegedi Törvényszékről a PestiSrácok.hu által kirobbantott bírósági botrány hatására végül elkerült az ügy, jelenleg a Kecskeméti Törvényszéken vár az ügy arra, hogy folytatódhasson a per. Csakhogy ehhez előbb eljárásjogi szempontból is górcső alá vették az iratokat, és úgy ítélték meg, hogy a törvényes eljárás lefolytatásához két védőt ki kell zárni, akik a büntetőeljárási törvény szerint összeférhetetlenek. Az egyik ilyen Binszki József volt, mellesleg a DK szegedi frakcióvezetője, aki a védőcserélgetések közepette úgy vállalta el két terhelt védelmét is, hogy korábban beismerő vallomást tett és egyezséget kötött, azaz ellenérdekelt felet képviselt. Ezért Budai Gyula Binszki Józsefet fel is jelentette az Ügyvédi Kamara Etikai Bizottságánál, ahol elrendelték elleni a fegyelmi eljárást. Ez jelenleg is folyamatban van. A másik kizárt védő Czeglédy fő védője, Hankó Faragó Miklós, akit azért kellett kizárni, mert az ügy korábbi szakaszában egy tanút is képviselt, 2018-as módosítása óta a büntetőeljárási törvény ezt nem engedi meg. Hankó Faragó szerint azért alkotmányellenes, sőt emberijog-ellenes a kizárása, mert ő már a Be. változása előtt is Czeglédy védője volt és visszamenőleg érvényesítették a jogszabályt.

Eljárásjogi törvénymódosítás a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik

PestiSracok facebook image

Budai Gyula szerint abszurd, hogy egy volt igazságügyi államtitkár nem tudja, hogy büntető törvénykönyv módosítása esetében igaz az, hogy folyamatban lévő ügy esetében a terheltre nézve kedvezőbb változatban kell alkalmazni a jogszabályt. Csakhogy szerinte ez eljárásjogi kérdés, ami a folyamatban lévő ügyekben is a módosítás hatálybalépésével hatályossá válik. A jogász politikus megjegyezte, hogy hiába rohangál Hankó Faragó és Czeglédy Strasbourgig, ez akkor is így van.

– fogalmazott Budai Gyula.

A politikus rámutatott: az is teljesen egyértelmű, hogy Szegeden nem maradhatott Czeglédy büntetőpere, hiszen olyan összefonódásokra derült fény a helyi szocialista vezetés, Botka László, akinek védője is volt Czeglédy, valamint a Szegedi Törvényszék bírái között, ami bízzunk benne egyébként, hogy példa nélküli.

Hozzátette: a védők kizárása tekintetében is véleménye szerint jogosan járt el a Czeglédy-ügyet tárgyaló Kecskeméti Törvényszék és a kizáró végzést helyben hagyó ítélőtábla. Budai Gyula megjegyezte, hogy miután az eljárásjogi hibákra lehetőséget adó összeférhetetlenségeket nagyon helyesen megszüntették, itt az ideje, hogy végre elkezdődjön Kecskeméten a tárgyalás, ami ebben az évben már szinte biztos, hogy így sem fog befejeződni.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.