Pesti Srácok

Kórházba került Ferenc pápa, műteni kell

Kórházba került Ferenc pápa, műteni kell

Ferenc pápán bélfali sérv miatt műtétet hajtanak végre, ami több napos kórházi tartózkodást igényel a római Gemelli klinikán - jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő miután az egyházfő megérkezett a kórházba.

A közlemény szerint a pápa a szerdai általános audiencia megtartása után ment a Vatikánból a közeli klinikára. A szentszéki szóvivő közölte, hogy a műtétet a délutáni órákban végzik. Teljes altatással laparotómiát, vagyis hasfali metszést hajtanak végre, és újraépítik a hasfalat protézis elhelyezésével. Az operáció szükségességét a pápát követő orvosi csapat erősítette meg, miután Ferenc pápa bélfali sérvben szenved, ami gyakori elzáródást okoz egyre erősebb fájdalommal.

A közlemény hozzátette, hogy a kórházi kezelés több napig eltarthat a műtétet követő felépülés biztosításához. Ferenc pápán kedden végeztek vizsgálatokat a Gemelli egyik speciális osztályán, mely arról ismert, hogy a nukleáris orvostudomány diagnosztikai módszereit alkalmazza. A pápát március 29-től ugyanebben a kórházban kezelték néhány napig légúti fertőzés miatt. Ferenc pápát 2021 júliusában ugyanebben a kórházban vastagbél-divertikulózis, magyarul bélfali sérv miatt operálták meg.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.