Pesti Srácok

Kormányinfó: óriási léptékű gazdasági akcióterv jön a járvány miatt (visszanézhető videó)

Magyarország rendszerváltás óta íródó történetének legnagyobb gazdaságvédelmi akciótervét harangozta be Gulyás Gergely a mai Kormányinfón. A GDP akár negyedét érintő átszervezéssel akarja újraindítani a kormány a magyar gazdaságot. Ezidáig összesen mintegy 2000 milliárd forintot csoportosítottak át a járvány elleni védekezésre és a gazdasági válságintézkedésekre; ez ügyben hasznos időtöltés lehetne a függetlenobjektív propagandamédia számára kiszámolgatni, hogy ez hányszor több, mint a stadionépítésre fordított teljes összeg. A járványügyi törvényt érő brüsszeli támadásokat Gulyás Gergely egyszerűen boszorkányüldözésnek nevezte, amit megszokhattunk már, de járvány idején különösen etikátlan.

– erősítette meg ismét Gulyás Gergely. Megismételte, hogy a kormány várhatóan nyár elején bruttó 500 ezer forintot biztosít a heroikus védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozóknak, amelynek a kifizetése június–július tájékán reális. Emellett folyamatosan zajlik a védekezési eszközök beszerzése, amire eddig 380 milliárdot költöttek.

Gulyás elmondása szerint a költségvetés alapvető átrendezéséről döntött a kormány, létrehozták a járvány elleni védekezési alapot és a gazdaság újraindításához szükséges alapot. Mint mondta, a kormány saját magán kezdte a takarékoskodást, de közös teherviselésre fognak kötelezni mindenkit: a politikai pártokat, a multinacionális nagyvállalatokat, a bankokat és az önkormányzatokat. A multinacionális üzletláncok kereskedelmi adóját újból bevezeti a kormány, amiből 36 milliárdos bevételre számítanak, a bankoknak 55 milliárd forint hozzájárulást kell befizetniük a járványügyi alapba, a pártok támogatása 50 százalékkal csökken, míg az önkormányzatok a gépjárműadóval járulnak hozzá a védekezéshez. Ez együttesen 663 milliárd forintot jelent a járványellenes egészségügyi alapban, míg a gazdaság újraindítására létrehozott alapba ezidáig 1345 milliárd forintot csoportosítottak át. A helyzetet a forinttal szemben zajló, erőteljes spekulációs támadás sem könnyíti.

PestiSracok facebook image

– közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány minden segítséget meg kíván adni a munkahelyek megtartásához, akik viszont elvesztették a munkahelyüket, három hónapig jogosultak az álláskeresési támogatásra, és az ő minél hamarabbi újbóli munkába állásuk a cél. A gazdasági válsághelyzetben azonban a kormány nemcsak a költségvetéstől való eltérésről fog dönteni, hanem bevezeti Magyarország rendszerváltás óta íródó történetének legnagyobb gazdaságvédelmi akciótervét. Erről a jövő hét elején születik nyilvános döntés, és várhatóan a GDP 18-25 százalékát fogja érinteni.

Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Brüsszel nem pénzt ad, hanem támad

– ezt már a járványügyi törvényt ért brüsszeli bírálatokra és sajtótámadásokra mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hangsúlyozva, hogy semmilyen európai uniós és néppárti provokációnak nem hajlandó felülni Magyarország. Sokakat meglepett, hogy a magyar kormány is aláírta a járványügyi törvényt elítélő nyilatkozatot; ezt Gulyás azzal magyarázta, hogy Magyarország azonosulni tud annak tartalmával. Mint mondta, ez nem cinizmus, hanem a valótlan rágalmak és hazugságok okozzák az értelmezési zavart. Ilyenek például, hogy Magyarországon bezárt a parlament, vagy nem lesznek választások, miközben az Európai Parlament és jó néhány tagállam parlamentje valóban bezárt.

Az EU-tól érkező vagy nem érkező pénzek körüli vita ügyében Gulyás közölte, hogy ha bármilyen pluszforrás érkezik az Európai Unióból, akkor azt is egy külön alapba fogja elhelyezni a kormány. Megerősítette, hogy eddig egyetlen euró pluszforrást sem kaptunk az EU-tól a járványügyi védekezésre.

– jegyezte meg.

Az önkormányzatokra vonatkozó törvény visszavonását azzal indokolta Gulyás Gergely, hogy a válsághelyzetben nemzeti egységre van szükség, nem akartak politikai vitákat, és belátták, hogy ezt az önkormányzatok támadásként értékelték. Az intézkedést viszont elmondása szerint azért tervezte a kormány, mert az önkormányzatok több döntésükkel messze túllépték a hatáskörüket, például a helyi kijárási tilalom elrendelésével. Hozzátette, hogy ezt a salátatörvényt akkor is benyújtották volna, ha nem lenne veszélyhelyzet, és ennek nincs köze a veszélyhelyzethez:

Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Nem bír kilépni az egészségügyezésből a függetlenobjektív propagandasajtó

Újra és újra felmerül a több teszt követelése egyes médiumok részéről, amire a miniszter most is világossá tette, hogy a WHO ajánlásait követi a kormány. Ugyanez igaz a maszkviselés esetleges kötelezővé tételére, amit sem a WHO, sem a magyar virológus szakemberek nem javasoltak eddig. Ezzel egyidőben radikálisan megnőtt az elvégzett tesztelések száma, ám a teszteredmények sokszor pontatlanok, ezért többször is kell tesztelni. A koronavirus.gov.hu oldalon látható statisztikában viszont nincsenek benne a gyorstesztek, így a tényleges számuk jóval magasabb.

Gulyás Gergely beszámolt róla, hogy három hét alatt felépült egy 140-150 ágyas mobilkórház a járvány által érintett betegek részére. Az egészségügyi bérezést feszegető kérdésre nyomatékosította, hogy az elmúlt évtizedben nagyobb mértékben nőttek az egészségügyi bérek, mint bármikor korábban, majd hozzáfűzte:

A babaváró hitellel kapcsolatos kérdésre egyértelművé tette a miniszter, hogy az annak felvételéhez szükséges munkáltatói igazolást kötelesek kiadni a cégek. Ellenkező esetben a munkaügyi felügyelethez kell fordulni.

Érdemesebb megkérdezni a Telejósdát

A nap surmódíjasa egyértelműen az RTL Klub. A fertőzöttek valós számát firtató kérdésük és erre kapcsolódva a statisztika kozmetikázásával való vádaskodásuk szép teljesítmény. Gulyás Gergely a kedvükért megismételte a mindenki által ismert tényt, hogy sokaknál tünetmentes marad a fertőzés, a látencia akár tíz-húszszoros is lehet, tehát lehetetlen megállapítani, mennyi ember fertőződik meg ténylegesen. Ezen felül azt is meg akarta tudni a függetlenobjektív tévécsatorna, hogy mikor indulhat újra a járóbeteg-ellátás. Igen, tulajdonképpen azt kérdezték meg, hogy mikor ér véget a járvány. A jó hírünk számukra, hogy ennek kiderítéséhez ki sem kell mozdulniuk, hiszen náluk fut a méltán köztiszteletnek örvendő Asztro Show telejósdája: oda érdemes fordulniuk az ostoba kekeckedésükkel.

Ilyen erős felhozatal mellett csak a harmadik helyre futotta a Magyar Hang erőlködő stadionozása, amely nemcsak rém unalmas, de rendkívüli tájékozatlanságot mutat. Ennek az „újságnak” a szerkesztőségében a jelek szerint még nem sikerült értesülniük arról, hogy a kormány eddig kétszer annyi pénzt költött el kórházépítésre és felújításra, mint a stadionépítésre fordított összeg, valamint a stadionépítésekhez hasonló összeget költött el mostanáig a járvány elleni védekezésre, amikor a java még hátra van.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.