Pesti Srácok

Az RMDSZ kormányra készül egy román hírportál szerint

Az RMDSZ kormányra készül egy román hírportál szerint

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem elégszik meg államtitkári tisztségekkel, hanem miniszterekkel is részt akar venni a jobbközép Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közösen alakítandó kormányban a december 6-i parlamenti választások után – írta politikai értesüléseire hivatkozva pénteken a liberális Adevarul című hírportál.

Az elemzést jegyző Sebastian Zachmann szerint – a Kelemen Hunor szövetségi elnök és a PNL jelöltjeként tavaly újraválasztott Klaus Iohannis államfő közötti feszültség dacára – az RMDSZ részt akar a végrehajtó hatalomból, és nem elégszik meg azzal, hogy helyi tisztségek, meg a magyar közösségnek juttatott állami források fejében parlamenti támogatást biztosítson a PNL kormányának, miként tette ezt korábban a szociáldemokrata (PSD) kormányok idején.

Kulturális, környezetvédelmi és egészségügyi tárca

Az Adevarul szerzője úgy tudja: a magyar érdekképviselet a kulturális, környezetvédelmi és egészségügyi tárcát fogja kérni a koalíciós tárgyalásokon. Úgy véli: elenyésző az esélye annak, hogy az egészségügy vezetéséről a PNL lemondana, a környezetvédelmi minisztérium élére pedig szerinte csak akkor kerülhet magyar politikus, ha a rendszerkritikus USR-PLUS szövetség – amely az igazságügyi, oktatási és környezetvédelmi tárcát szeretné megkapni – kimarad a koalícióból. A cikkíró értesülései szerint a Ludovic Orban miniszterelnököt körülvevő PNL-vezetők többsége néppárti kormánytöbbséget és lehetőleg egyszínű PNL-kormányt akar, míg Klaus Iohannis államfő – egy szélesebb parlamenti többség és alkotmányos reform reményében – az USR-PLUS-t is bevonná a kormányzásba.

PestiSracok facebook image

A PNL nem szívesen osztozna az RMDSZ-szel

Az Európai Néppártnak három romániai tagpártja van: a PNL, az RMDSZ és a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártja (PMP). A választások megnyerésére legesélyesebb PNL vezetői karcsú, 15-16 minisztériumból álló egyszínű kormányt szeretnének, vagyis nem szívesen osztoznának az RMDSZ-szel meg a PMP-vel a tárcákon. A "néppárti koalíció" ürügyével a PNL kihagyná a - választási kampányban a PNL-t és PSD-t is támadó - USR-PLUS-t a koalícióból, mivel nehezen tudna együttműködni vele, és jobban tart tőle, mint attól, hogy a szűk parlamenti többség sérülékennyé teszi a kormányt.

– idézte meg nem nevezett politikai forrásának számításait az Adevarul cikkírója.

Klaus Iohannis államfő azért akarja az USR-PLUS-t is bevonni a kormányzásba, mert most van az utolsó esélye arra, hogy megvalósítsa a beígért alkotmányos reformot, az oktatás, az egészségügy, az igazságszolgáltatás korszerűsítését, ehhez pedig nemcsak "saját kormányra", hanem "saját parlamenti többségre" is szüksége van. Iohannis elnökségének eddigi hat évében csak két évig volt hozzá közel álló kormány Románia élén: 2016-ban a Dacian Ciolos, idén pedig a Ludovic Orban vezette kabinet, de ezek mozgásterét leszűkítette az "ellenséges" (baloldali) parlamenti többség.

– zárta elemzését az Adevarul.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?