Pesti Srácok

Koronavírus – Folytatódik az oltás az idősotthonokban

Koronavírus – Folytatódik az oltás az idősotthonokban

Vasárnap sem szünetel az oltás a száz főnél nagyobb létszámú idősotthonokban, az ott élők és dolgozók az amerikai Moderna vakcináját kapják meg. Szombat óta kétféle vakcinával zajlik Magyarországon az oltási kampány: az amerikai Moderna ugyanazon az elven működik, mint az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-oltás, de egyszerűbb szállítani és tárolni, ezért inkább ezt viszik több vidéki idősotthonba.

Az M1 Mezőberényi Református Szeretetotthonból bejelentkező tudósítója közölte: az intézményben legalább ötvenen oltatják be magukat. Hozzátette: több gondozott is elmondta, fontosnak tartják az oltás felvételét, mert tisztában vannak vele, hogy a legveszélyeztetettebb korcsoportba tartoznak, és szeretnék, ha minden visszatérne a régi, rendes kerékvágásba és szabadon mozoghatnának, találkozhatnának szeretteikkel. Az M1 aktuális csatorna tudósítójának beszámolója szerint a szeretetotthonban a koronavírus elleni védekezés sikeres volt. Elmondta azt is: ez az intézmény volt az első, ahol úgynevezett látogatói konténert alakítottak ki, hogy annak segítségével biztosítsák a személyes kapcsolattartást a bentlakók és hozzátartozóik között.

A Koronavírus Sajtóközpont szombaton tudatta, hogy az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokba; ezúttal tizenkilenc intézmény több, mint harminc telephelyén mintegy háromezernégyszázan kapják meg a Moderna-védőoltást, előzetes jelentkezések alapján. A múlt héten a 150-nél nagyobb létszámú intézményekben már megkapták a vakcinát a bentlakók és a dolgozók, ezen a hétvégén pedig a legalább száz embert ellátó otthonokban folytatják a munkát a mobil oltócsapatok. Az érintett intézmények a fővárosban, valamint a következő településeken működnek: Üröm, Kiskőrös, Komló, Mezőberény, Ózd, Mórahalom, Martonvásár, Győr, Hajdúböszörmény, Heves, Jászladány, Pilismarót, Balatonföldvár, Nyíregyháza, Bátaszék, Hegyfalu, Veszprém és Zalaegerszeg. Az oltás most is önkéntes alapon zajlik; az érintett 19 intézményben újabb 996 dolgozó és 2395 bentlakó, 3391 ember jelezte, hogy kéri a vakcinát – írta a Koronavírus Sajtóközpont szombaton.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mészáros János

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.