Pesti Srácok

Korrupció miatt került őrizetbe egy rendőri vezető – Frissítve: intézkedett a rendőrség

Korrupció miatt került őrizetbe egy rendőri vezető – Frissítve: intézkedett a rendőrség

Korrupciós bűncselekmények miatt vettek őrizetbe egy korábban vezető beosztásban dolgozó rendőrt – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője. Keresztes Imre beszámolója szerint az ügyben két rendőr és egy vállalkozó érintett; előbbieket vesztegetés elfogadása, és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg a vállalkozót vesztegetés bűntette miatt. A döntésre jogosult gazdasági vezető megtagadta a vallomástételt, letartóztatásáról pénteken dönt a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa.

Keresztes Imre portálunkat arról tájékoztatta, hogy a vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a nyomozó főügyészség a héten tíz helyszínen, három személyt érintően végzett összehangolt nyomozati cselekményeket, amelyek végrehajtásában megközelítőleg hatvan ügyész és rendőr vett részt. A sikeres bűnügyi akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség egyenruhás állománya és a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói is közreműködtek.

Az ügy lényege, hogy a rendőrség oktatással és kiképzéssel foglalkozó önálló gazdálkodásra jogosult szervezeti egysége egy ingatlan felújítására 2021 áprilisában csaknem háromszázmillió forint értékű meghívásos közbeszerzési pályázatot írt ki. A megalapozott gyanú szerint az ügyben döntésre jogosult gazdasági vezető és egy osztályvezető-helyettes – aki a közbeszerzési eljárás bíráló bizottságának a titkára is volt egyben – már az eljárás előkészítése során megállapodott egy vállalkozóval abban, hogy a pályázatot jogtalan előny ellenében olyan módon befolyásolják, hogy azt az adott cég nyerje el.

A két hivatalos személy a pályázatra a későbbi nyertes cég mellett olyan további vállalkozásokat hívott fel ajánlattételre, amelyek ténylegesen nem kívánták elvégezni az ingatlan felújítását, ezért – a későbbi nyertes cég vezetőjével egyeztetve – az ajánlatukat magasabb összegben nyújtották be. Tekintettel arra, hogy a pályázat kiírásakor a vállalási ár volt elsődlegesen a döntő, így a bíráló bizottság érvényes ajánlattevőnek a vállalkozó cégét javasolta, majd a gazdasági vezető, mint döntésre jogosult, a pályázat nyertesének ezen gazdasági társaságot jelölte meg.

PestiSracok facebook image

Az ügyészség az elvégzett kutatásokat és lefoglalások után, vesztegetés elfogadása, és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a két rendőrségi vezetőt, míg a vállalkozót vesztegetés bűntette miatt. A vállalkozó és az osztályvezető helyettes beismerő vallomást tettek, míg a gazdasági vezető megtagadta a vallomástételt. A KNYF az őrizetben lévő hivatásos állományú gazdasági vezető esetében indítványozta letartóztatásának elrendelését, amiről a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa pénteken dönt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-vel azt közölte: az ügy miatt mindkét érintettel szemben fegyelmi eljárás indult. Az országos rendőrfőkapitány a gazdasági vezető vezetői megbízását szerdán, azonnali hatállyal visszavonta, további parancsnoki és személyzeti intézkedéseket a büntetőeljárás során hozott döntések függvényében hoznak. Az osztályvezető-helyettest állományilletékes parancsnoka felfüggesztette beosztásából.

Fotó: PS

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?