Pesti Srácok

Kósa Lajos szerint törvényesen jártak el a Pegasus-ügyben a szolgálatok

Kósa Lajos szerint törvényesen jártak el a Pegasus-ügyben a szolgálatok

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága elfogadta Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját a Pegasus-ügyben; az érintett szolgálatok minden esetben törvényesen jártak el, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat – mondta Kósa Lajos (Fidesz), a bizottság csütörtöki, zárt ülése után újságíróknak.

A bizottsági elnök a kétórás zárt ülést követően azt mondta, a tanácskozáson felmerült kérdésként, hogy a bizottság tagjai betekinthetnek-e a program beszerzése kapcsán keletkezett szerződéscsomagba. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki vezetésű nemzetbiztonsági bizottság ülésén a bizottság minden tagja – így az ellenzékiek is – betekinthetett és be is tekintett ezekbe az iratokba. Hozzátette: a honvédelmi bizottság tagjai csak akkor tehetnék ezt meg, ha a nemzetbiztonsági bizottság erre engedélyt ad. Arra a felvetésre, hogy az ellenzéki képviselők szerint a meghallgatás sikertelen volt, mert egyetlen konkrét személlyel kapcsolatban sem kaptak konkrét válaszokat, Kósa Lajos elmondta:

Tájékoztatása szerint a Belügyminisztérium a szoftver beszerzésekor vállalta, hogy annak használatakor senkinek nem sérti az emberi jogait. Kósa Lajos hozzátette: ezek az adatok csak akkor lennének kiadhatók, ha a nemzetbiztonsági bizottság felállítana egy vizsgálóbizottságot az ügyben, de ilyen kezdeményezés nem volt. Hangsúlyozta: a zárt ülésen kiderült, hogy minden esetben törvényesen jártak el az érintett szolgálatok, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat. A bizottság elnöke újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a szoftvert, de – mint mondta – ő nem lát ebben kivetnivalót.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?