Megőrülések
Hadházy Ákos leszolgázott mindenkit, aki Mészáros Lőrinc kiterjedt érdekeltségei valamelyikénél dolgozik pénzért, és karácsonyi ajándékként névvel és munkahellyel odadobta őket a vérre szomjazó tiszás–balos szektának. Rendkívül elegáns húzás volt, biztos jót tesz a leendő Szeretetországnak, amelyet egyelőre még – tudjuk – a Fidesz hiúsít meg. Alig várjuk, hogy véget érjen a mostani gyűlölködés, és jöjjön az a társadalmi béke, amelyből most a megőrülés folyamatát a nyilvánosság előtt megélő Hadházy adott ízelítőt, de látjuk, olvassuk a híveiktől is nap mint nap, hogy hol tartanak mentálisan.
Volt már alkalmam több megőrülést végignézni – közelről és távolabbról is. Általánosnak látszó tapasztalat, hogy ha az ember korlátlanul rácsavarodik a politikára, akkor előbb-utóbb túl nagy lesz a teher a pszichének, és elkezdenek sorban eldőlni a mentális egészség dominói. Aki nincs ott a legfeljebb pár tucatnyi, vagy bizonyos szempontból még sokkal kevesebb valódi politikai döntéshozó között, mégis 0/24-ben a hibákon, igazságtalanságokon és hazugságokon pörgeti az agyát, az saját magával szúr ki legjobban.
A megőrülés
Olyan dolgokon feszül, amelyekre nincs ráhatása, és közben egyre jobban ezektől teszi függővé a saját közérzetét. Azaz egyre rosszabbul fogja magát érezni.
Az pedig nyilvánvaló, hogy kit fog hibásnak tartani a saját egyre rosszabb közérzetéért: a politikai ellenségképét. Így ássa magát egyre mélyebbre ebben a feneketlen gödörben, ahonnan kihúzni se lehet, mert nemcsak a saját igazáról van meggyőződve az illető, hanem arról is, hogy pótolhatatlan és nélkülözhetetlen missziót végez. A legfájóbb a történetben, hogy a saját meggyőződésével ellentétben, egyáltalán nem számít, hogy csinálja-e, viszont az egyén élete egyre jobban rámegy erre az őrületre.
Kormánypárti oldalon is akadnak szép számmal, akik túlzásba viszik a politikát, és másból sem áll az életük, de őket legalább folyamatosan vigasztalhatja a tudat, hogy az övéi kormányoznak, ezért alapvetően rendben vannak a dolgok. Ellenzékből viszont nyilvánvalóan elviselhetetlen, ha valakinek a politika tölti ki a mindennapjait.
Ezért megdöbbentő, hogy ennyien képesek feláldozni az egyetlen életüket egy ennyire meddő dologért.
Politikai átállás és világnézeti fordulat
A politikától értelemszerűen fölösleges belátást és segítőkészséget várni, hiszen ezekre az elvakult emberekre van szükség az ellenzéki hangulat szinten tartásához. Hadházynál látszik leginkább, mennyire vékony a határ az őrültek kápója és az őrültek között. Ő maga is sokáig ingadozott, aztán most már magabiztosan lakja be mindkét pozíciót. És hát mit lehet várni a tömegtől, ha a vezetői is ott tartanak, hogy idegileg és mentálisan megreccsentek a másfél évtizede terméketlenül púpozott gyűlölettől.
A megőrülés vonatán nincs fék, és közben a Hadházy-félék lapátolják a szenet a kazánba.
Láttam már közelről férfit, aki a jobboldalnak is a külsőbb részéről indult, erős nemzettudattal, vallásos háttérrel, kiterjedt történelmi érdeklődéssel, de emellett józan gondolkodással, a jobboldali kormányzásban az általános szimpátia mellett is szóvá téve a hibákat, mulasztásokat. Elképzelhetetlen volt nála olyasmi, hogy támogatólag szóljon akár az LGBTQ-lobbiról és annak céljairól, akár a migrációról, ahogy az Európai Unióról is minimum ambivalens véleménye volt. Aztán a személyes kudarcok és sértődések, illetve a személyes céljai és szakmai identitása szempontjából fontos emberek sértődései elindították a fordulatot. És ebben egyáltalán nem számít, hogy a sértődések valósak vagy eltúlzottak, illetve rendszerszintű vagy egyéni gyarlóságból fakadnak, hiszen az emberi lélek nem így mérlegel.
A politikába beleőrülés pedig sosem áll meg, mindig folyamatos, és egyre rosszabb lesz a helyzet.
Láttam közelről nőt, aki családi, munkahelyi kapcsolatokon keresztül is be volt (van?) kötve a NER-be, gyakorlatilag a teljes szakmai előmenetele ebben a világban valósult meg, egyre feljebb lépdelt, habár egyáltalán nem olyan magasra, ahova a családi kiindulópont alapján esetleg várhatta magát. Nem tudom pontosan, nála mi indította be a fordulatot, de nem az első lenne, aki azért megy át a másik oldalra, mert a saját ambíciói és az elért előmenetele nem fedték egymást. Az ilyesmi mögött gyakran az áll, hogy a tehetség és az ambíciók sem fedik egymást, de ezt az ember a legritkább esetben ismeri be önmagának, hiszen sokkal könnyebb máshol megtalálni a probléma gyökerét.
Mindkettejükben közös, hogy nyakra-főre osztogatják a Facebookon a globalista ügynökmédia propagandáját, és nem egyszerűen kormánykritikusok lettek, hanem maradéktalanul magukévá tették a korábbi meggyőződésükkel homlokegyenest ellentétes baloldali identitáscsomagot is: LMBTQ-jogkiterjesztés, migráció, Európai uniós jogkörelvonások és függetlenség-korlátozás…
Identitás és a démonok
Beszédes nyilvános példája ennek a Csehszlovák kém néven blogoló Bőtös Botond, aki 2010-ben még azzal a fülszöveggel nyitott a fociblogján, hogy „hogyan drukkolhat egy budai gyerek a szlovák válogatottnak (is)”, de miután korábban többször kibukott a jobboldali médiából, végül átment a barikád másik oldalára, és elkezdte kisantant eredetű, földszintes történelmi hazugságokkal hergelni a jobbos közönséget, és persze kielégíteni a magyargyűlöletre fogékony magyar nyelvű olvasótábort. Most már évek óta önfeledten ünnepli Prágából a magyar futballkudarcokat, karácsony alkalmából pedig a saját korábbi otthonát, a saját korábbi nemzete fővárosát minősítette szarfészeknek.
Elég világos, hogy valójában a saját démonaival küzd, és nem Orbánnal.
Veszélyes terep ez, és észnél kell lenni, hogy ne őrüljön meg az ember. Aki a politikából identitáskérdést gyárt magának – vagy azért, mert anélkül nem volt erős saját identitásalapja, vagy azért, mert a korábbi identitása túl nagy csorbát szenvedett, vagy azért, mert pénzt kapott érte –, az rálép erre az útra, és nincs megállás. Ez persze nem azt jelenti, hogy a jobboldalt és annak alakjait nem lehet és nem szabad bírálni, hiszen bőven van miért. Az ilyen léptékű átállást azonban mindig kíséri a világnézeti fordulat is, miközben az egyén meg van győződve róla, hogy ő ugyanaz, aki volt, és ugyanazt gondolja az alapvető értékekről, mint azelőtt. A jelentkezők pedig mindig sorban állnak, akik az ilyen, pszichésen sérült emberek fanatizmusára alapozzák az ellenzéki politikát.
