Pesti Srácok

Kovács Zoltán szerint a Freedom House hülyének nézi az embereket

Kovács Zoltán szerint a Freedom House hülyének nézi az embereket

Annak a hangja beszél ebből a jelentésből, aki finanszírozza – jelentette ki a Mandinernek Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Freedom House legújabb, Magyarországról szóló jelentésével kapcsolatban.

Mint hozzátette, ma már senki nem veszi komolyan ezeket az egyértelműen politikai fegyverként szolgáló besorolásokat. Úgy véli, a hasonló osztályozásokat ma egyértelműen arra használják, hogy valakit verbális, jogi értelemben a sarokba állítsanak.

– hangsúlyozta. Mint fogalmazott, a legpenetránsabb dolog nem az, hogy senki nem veszi már komolyan ezeket a listákat, hanem az, hogy „egészen egyszerűen hülyének nézik az embereket”.

PestiSracok facebook image

A magyar politikai rendszer csupán részlegesen szabad, hibrid rezsim – derült ki a Freedom House immár ötvenedjére összeállított demokráciaindexéből, amit a HVG360 cikke szemlézett. Mint írják, a Fidesz–KDNP kormánya által kialakított államszerkezet jelenleg a 66. helyen van a vizsgált 195 ország között. A jelentés több problémát is felsorol, így például a szűk pórázra kötött sajtót, a független intézmények bedarálását, a bűnüldöző rendszer kézi vezérlését, a rasszizmust és az elnyomást.

Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.