Pesti Srácok

Kővel dobálta meg a Fidesz irodáját egy férfi a IX. kerületben - elkeseredett volt, amiért nem segít rajta az önkormányzat

Kővel dobálta meg a Fidesz irodáját egy férfi a IX. kerületben - elkeseredett volt, amiért nem segít rajta az önkormányzat

Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt személyi sérülés, amikor egy férfi kövekkel dobálta meg a ferencvárosi Fidesz-irodát ma reggel. Mint kiderült, a férfi azért húzta fel magát, mert nem volt jogosult álláskeresési járadékra. Az ügy már csak azért is érdekes, mert a IX. kerületben nem a kormánypárt van hatalmon, tehát a szociális ellátással kapcsolatban érdemben segíteni a baloldali vezetésű önkormányzatnak van hatásköre, nem pedig a Fidesznek. Ennek ellenére a balliberális polgármester, Baranyi Krisztina segítség helyett a kormányt okolta.

Elfogták azt a férfit, aki ma reggel támadta meg a ferencvárosi Fidesz Lónyay utcai irodáját, a gyanúsított a magával hozott kövekkel törte be annak ablakát. A gyanúsított ellen garázdaság miatt indult eljárás. A Fidesz közösségi oldalán úgy fogalmazott az esettel kapcsolatban: csak a szerencsén múlott, hogy személyi sérülés nem történt.

Baranyi Krisztina, Ferencvárosi polgármester ugyan elítélte az erőszakot, de természetesen a kormányt hibáztatta a történtekért. Mint írta, akkor is elfogadhatatlan az ilyesmi, ha az elkövető egy végsőkig elkeseredett ember, aki remélte, hogy nem hagyják az út szélén, aki remélte, hogy Orbán Viktor, aki szintén bérből és fizetésből él, segíti a hasonszőrűeket. Sajtóértesülések szerint a garázdaságot elkövető férfi azért dühödött fel, mert nem volt jogosult álláskeresési járadékra, mert az elmúlt években külföldön dolgozott és nem volt látható jövedelme. A jogszabály kimondja ugyan, hogy munkában eltöltött idő alapján adható ilyen járadék, ám az önkormányzatok szabadabban, szociális segélyekkel, ingyenes étkezéssel segíthetik a kerületben élő családokat. Ergo a Baranyi Krisztina vezette önkormányzat családi és szociális osztályának van hatásköre, hogy segítő kezet nyújtson a férfi családjának. Ezzel ellentétben a polgármester inkább kapott a lehetőségen, hogy a kormányt szidalmazza, minthogy felajánlotta volna a segítségüket.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.