Pesti Srácok

Gulyás Gergely: mélyponton a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, a svéd kormánynak bizalomerősítő lépéseket kell tennie (visszanézhető)

Svédország NATO-csatlakozása esetében a frakcióban alakult ki komoly vita, amelyet még a kormány sem tart megalapozatlannak – hangsúlyozta a Kormányinfón Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter kiemelte, a svéd-magyar diplomáciai kapcsolatok egyértelműen mélyponton vannak, ezt jól jelzi, hogy Svédország a gyermekvédelmi törvény uniós megtámadása mögé is felzárkózott. Úgy vélte, nem szabad importálni az országok közötti ellentéteket a NATO közösségébe, a svéd kormánynak bizalomerősítő lépéseket kell tennie.

Szentkirályi Alexandra a Kormányinfón elöljáróban beszámolt a januári árstop-razzia eredményeiről. A kormányszóvivő ismertette, az ellenőrzések mintegy 468 üzletet érintettek, 334 eljárás indult és 179 esetben állapítottak meg jogsértést. Hozzátette, a bírságok kiszabása is megtörtént, amely a 333 millió forintot is elérte. Szentkirályi Alexandra kiemelte, a kormány azért határozta meg az árstopos termékek körét, hogy azokat betartsák az üzletek, így azoknak a boltoknak drága lesz a húsvét, akik trükköztek, például úgy, hogy a raktáraikban parkoltatták az említett termékeket.

A kormányszóvivő kitért arra, hogy online árfigyelő rendszert is be fognak vezetni, hogy nyomon lehessen követni az indokolatlanul magas árú termékeket, és végre árverseny alakulhasson ki.

Szentkirályi Alexandra; fotó: MTI
PestiSracok facebook image

A rezsicsökkentés kitart az év végéig, és a tervek szerint tovább is

Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta, a kormány hosszan foglalkozott az energetikai helyzetértékeléssel, megállapították, hogy az idei évi költségvetésben minden forrás rendelkezésre áll, hogy a rezsicsökkentés fenntartható legyen az év végégig, és a tervek szerint azon túl is. A kancelláriaminiszter elmondta, a kormányülésén foglalkoztak az orosz-ukrán háború okozta negatív gazdasági hatásokkal is. A kormány mindenkinek nem tud segíteni, de a versenyképesség fenntartása érdekében a kis-, és közepes vállalkozásokat a lehetőségekhez mérten támogatja – hangsúlyozta Gulyás Gergely, kifejtve, a még szerződést nem kötő vállalkozások, önkormányzatok és alapítványok a piaci áron fognak tudni szerződést kötni. Ez tízezer gazdasági társaságot is érinthet, míg a felmerülő veszteséget az MVM lesz kénytelen lenyelni.

Gulyás Gergely arról is beszélt, a kormányülésen tárgyaltak a vízközművekről is, amelyek esetén átfogó felújítás szükséges. Mint kifejtette, 22 százalék a hálózati vízveszteség, ezért ezermilliárd forintos nagyságrendű beruházás válik szükségessé a közeljövőben. A kancelláriaminiszter kitért arra, rendezni kell az egységes árrendszer kérdését is, mivel országos viszonylatban jelentős különbségek mutatkoznak.

Az ellenzék nem ura önmagának

Újságírói kérdésre Gulyás Gergely arról is beszélt, egy évvel a választások után kijelenthető, egész Európa nehéz három évet tudhat maga mögött, számtalan kormány megbukott, erre cáfolt rá a Fidesz-KDNP, amelynek támogatottsága máig is kitart. Úgy vélte, ezzel szemben a baloldal morális válságba került, hiszen az Állami Számvevőszék pártköltésekről szóló beszámolójából is kitűnik,

Mint ugyanakkor megjegyezte, az ellenzék láthatóan

Legutóbbi akciójuk ugyanakkor, amikor a kormány ülését próbálták ellenzéki képviselők megakadályozni, az ellenzéki szavazókat is megerősíthette abban, hogy a jelenlegi baloldal nem kormányzóképes.

Gulyás Gergely; fotó: MTI

Gyurcsány megint igazat mondott

A kancelláriaminiszter szintén újságírói kérdésre arról beszélt, az olyan politikatörténelmi jelentőségű eseményekre érdemes odafigyelni, amikor Gyurcsány Ferenc végre igazat mondott, jelen esetben arról, hogy az ellenzéki politikusok Brüsszelben mindent megtesznek a Magyarországnak járó források elapasztásáért. Mint Gulyás Gergely megjegyezte, egykori főnöke még Ujhelyi Istvánra is rácáfolt, aki az elmúlt hét folyamán még tagadta a baloldali aknamunkát.

Svédországnak ideje lenne bizalomerősítő lépéseket tennie Magyarország felé

Gulyás Gergely kitért arra is, Svédország NATO-csatlakozása esetében a frakcióban alakult ki komoly vita, amelyet még a kormány sem tart megalapozatlannak. Mint kifejtette, a svéd-magyar diplomáciai kapcsolatok egyértelműen mélyponton vannak, ezt jól jelzi, hogy Svédország a gyermekvédelmi törvény uniós megtámadása mögé is felzárkózott. A kancelláriaminiszter úgy vélte, nem szabad importálni az országok közötti ellentéteket a NATO közösségébe, a svéd kormánynak bizalomerősítő lépéseket kell tennie.

Szólt arról is, az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Brüsszel tele van korrupciós ügyekkel, az Európai Parlamentet behálózza a korrupció, ez a botrány most az Európai Néppártot is utolérte, ahol belga rendőrök razziáztak.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő 10 órai kezdettel tartja aktuális sajtótájékoztatóját a kormányülésen hozott döntésekről. A Kormányinfót a PestiSrácok.hu oldalán élőben is követheti.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.