Miután a beoltottak száma átlépte a 4 milliót, múlt szombaton életbe lépett az újraindítás újabb fokozata. A kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek. A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: közokiratnak minősül, és aki ezt meghamisítja, az bűncselekményt követ el – mondta el Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette, hogy holnaptól megnyílik az oltási regisztrációs lehetőség a tajszám nélküli, magyarországon élő külföldiek számára is: ez egy új lépés, mert a nálunk élő külföldiek itt élnek velünk az országban, ezért járványügyi szempontból ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint a magyar állampolgárok. Müller Cecília arról is beszélt, hogy javulnak a járványügyi adatok, de még mindig nem dőlhetünk hátra. Azt is kiemelte a ma kezdődő érettségik megkezdése kapcsán, hogy az érettségi felügyelő tanárokat szombati napra hívják majd be a második oltásukra, amelyről SMS-t kapnak. A 16-18 évesek regisztrálhatnak már a védőoltásra, amelyet május 10. után kezdenek meg a Pfizer vakcinájával. Kijelentette azt is, hogy sok kisgyermek hiányolja a saját játékát, nyunyókáját az óvodából, bölcsődéből, ezért ha a szülők rendszeresen gondoskodnak ezek tisztán tartásáról, akkor magukkal vihetik ezeket a gyermekek. Müller Cecília arról is szólt, hogy vizsgálják a 12–15 év közötti korosztály Pfizer-vakcinával történő oltásának lehetőségét, valamint azt is megemlítette, hogy aki még nem kapott védettségi igazolványt, az hol érdeklődhet.
Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján elmondta, hogy folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 073 149 fő, közülük 2 077 160 fő már a második oltását is megkapta. Ez lehetővé tette, hogy javuljanak a járványügyi adatok: 1219 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – mondta el. A tisztifőorvos szerint sajnos még 4872 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 572-en vannak lélegeztetőgépen. Egyre kevesebben kerülnek súlyos állapotba, de még mindig itt van a járvány, ezért nem szabad elfelejteni, mik azok a tényezők, amik ezt az eredményt előidézték. A járványügyi intézkedések és a védőoltások felvétele segít, amely a közösség védelmét is szolgálja. A tisztifőorvos kijelentette, hogy számos szolgáltatás csak védettségi igazolvánnyal érhető el, amely azért kiemelten fontos, mert az embereknek ezeken a helyeken tudniuk kell egymásról, hogy nem fertőzöttek. Müller Cecília szerint ezért is fontos a regisztráció, és fel kell venni az oltást. A tisztifőorvos úgy véli, hogy továbbra is figyelni kell egymásra, mert a járvány tart, és védetté kell tenni magunkat. 334 450 adag Pfizer-vakcina érkezik a héten, amely egy része a második körös oltásokra lesz fordítva. A pedagógusok második körös oltása is folytatódik, amelyről emlékeztető SMS-t fognak kapni.
Érdeklődhetnek a védettségi igazolványokról
Ma elkezdődtek az érettségik, amelyről a tisztifőorvos elmondta, hogy ez egy nagyon fontos időszak a diákoknak. Megvalósíthatják az álmunkat, és olyan egyetemre, főiskolára mehetnek, amire vágynak.
Drukkolunk nekik!
– mondta, majd hozzátette: az érettségi felügyelő tanárokat szombati napra hívják majd a második oltásukra. A Pfizert kapják meg természetesen, nem kísérleteznek, mert nincs más javallat a kevert oltásokra. A továbbiakban a Janssen vakcináját is fel tudják majd használni, amelyet az oltóbuszokon oltanak majd el – tette hozzá. Müller Cecília szerint sokan érdeklődnek a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban: kijelentette, hogy továbbra is lehetőség van arra, hogy aki nem kapta meg, az ügyfélkapun elektronikus úton érdeklődhet, ezen felül a kormányablakokban is. Ez azért jó, mert így a jogosultak mielőbb megkaphatják az igazolványt – mondta el.
Regisztráljanak a fiatalok is
A 16–18 évesek regisztrálhatnak már a védőoltásra, amelyet május 10. után kezdenek meg a Pfizer vakcinájával. Müller Cecília szerint az elsődleges cél az, hogy ők is védetté váljanak. A tisztifőorvos a szennyvízadatokról elmondta, hogy csökkent a vírus örökítőanyagának mennyisége, de most egy stagnálás érzékelhető. Nem lehet megállni, az oltási adatok kedvezőek: a magyar lakosság 42%-a már megkapta az oltást, szemben az uniós 24%-kal. Szükséges a folytatás az egészségünk érdekében. Azt kéri a tisztifőorvos, hogy ha felajánlják a vakcinát, fogadjuk el. Az oltóhelyen a gyors beadás érdekében személyi igazolványt, tajkártyát és hozzájáruló nyilatkozatot vigyenek magukkal a regisztráltak.
A magyarországon élő külföldiek is oltakozhatnak
A tájékoztatón bejelentette Müller Cecília, hogy holnaptól megnyílik a regisztrációs lehetőség a tajszám nélküli, Magyarországon élő külföldiek számára is: ez egy új lépés, mert a velünk élő külföldiek is itt élnek az országban, ezért járványügyi szempontból ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint a magyar állampolgárok. Ennek oka, hogy a vírus nem válogat. A tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a 12–15 év közöttiek számára a Pfizer engedélyeztetheti a vakcináját, ezért bizakodóak, hogy ezek a fiatalok is hamarosan olthatóak lesznek. Sok édesanya és család kereste meg Müller Cecíliát a bölcsőde- és óvodalátogatások kapcsán. Erről elmondta a tisztifőorvos, hogy a kicsi gyermekekhez kötődnek a személyes tárgyaik: ezért azt kéri, hogy a szülők rendszeresen tisztítsák, ezután nincs akadálya, hogy a gyermekek magukkal vigyék a nyunyókát és a plüssöket.
Hamarabb is beadható az AstraZeneca vakcinája
Kérdésre Müller Cecília elmondta, hogy az idősek a második oltás után már védelmet élveznek, tehát ha be vannak oltva, akkor a szabályok betartása mellett találkozhatnak egymással. Az AstraZeneca vakcinája kapcsán elmondta, hogy sokan jelezték, hogy bizonyos élethelyzetek okán sok a 12 hetes időszak a két oltás ideje között, ezért a tisztifőorvos szerint az oltási előirat alapján 4–12 hét között lehet beadni a második oltást. Müller Cecília szerint nem szorgalmazzák mindenki esetében ezt, de az oltóorvosnál lehet kérni a korábbi beadás lehetőségét. Ott kell jelezni ezt, ahol az oltakozó az első adagot megkapta. Ezt rögzítik majd, de nem biztos, hogy akkorra hívják be, amikorra az oltakozó kéri, viszont van esély a korábbi beadásra. A tisztifőorvos kifejezte, hogy oltóanyag nem veszhet el, mivel egy ampulla tíz fő beoltására elegendő, ezért az oltópont szervezi meg, hogyan történjen az oltakozás. Kérdésre, miszerint a második oltás felvételén sokan hezitálnak, kifejezte, hogy a tartós védelem kialakulásához szükség van mindkét adag felvételére. Fél védettség nem elegendő, ezért élni kell a másodikkal is.
Mindenképpen fel kell venni a második dózisú vakcinát
– szögezte le.
Forrás: koronavirus.gov.hu/PS; Kiemelt kép: koronavirus.gov.hu/kormany.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS