Pesti Srácok

Közel 14 ezer vidéki szálláshely felújítása kezdődhet meg

Közel 14 ezer vidéki szálláshely felújítása kezdődhet meg

Lezárult a Kisfaludy-program magán- és egyéb szálláshelyek fejlesztését célzó pályázata; a másfél hónapos időszakban több, mint 16 ezer vidéki szálláshely pályázott, közülük 13 471 szálláshely kaphat augusztus folyamán szobánként egymillió forint vissza nem térítendő támogatást, összesen mintegy 45 milliárd forintot a kormánytól – jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón, csütörtökön, Budapesten.

– ismertette a vezérigazgató. Kiemelte: a pályázók 84 százaléka nyertes lett; nekik a támogatói döntésről szóló értesítéseket csütörtöktől kezdik kiküldeni e-mailben. A nyerteseket a hónap végéig értesítik, a teljes támogatást augusztus végéig mindenkinek elutalják – közölte Guller Zoltán. Kitért arra, hogy a pályázatokban vállalt fejlesztést, beruházást a kedvezményezetteknek legkésőbb idén év végéig kell befejezniük. A támogatásból a vidéki Magyarország szálláshelyei szobáinak mintegy 40 százaléka lesz felújítva, így több, mint 62 ezer szoba várja majd a magyarokat és külföldieket megszépülve.

PestiSracok facebook image

– mondta. Közlése szerint a vidéki Magyarországon 19 883 magán- és egyéb szálláshely működött 2019-ben.

– mutatott rá, mivel a támogatás okán így már csaknem 25 ezer magán és egyéb szálláshely működik Magyarországon. A kempingek fejlesztése még hátravan a Kisfaludy-programból a vezérigazgató közlése szerint; ezt 5 milliárd forint keretösszeggel még az idén kiírják, néhány hónapon belül. Guller Zoltán közölte: egyszerűsített elszámolás vonatkozik a pályázati források felhasználására; az MTÜ szúrópróbaszerű ellenőrzést tart a megvalósítást követően.

A kormány 2017-ben indította el a Kisfaludy-programot, ebből nagyjából 300 milliárd forintos keretösszeg célozta a vidéki szálláshelyek megújítását. A Kisfaludy-programmal már több száz vidéki panzió újult meg, idén további több száz panzió felújítása fejeződik be, valamint több tucat szálloda újult meg. A vidéki Magyarországon a Kisfaludy-program különböző szálláshely-fejlesztési pályázatain eddig 295 milliárd forintot használtak fel a szálláshely-kínálat megújítására. Ebből nagyjából 200 milliárd forint az állami támogatás, a régiónként eltérő önerő mértéke pedig több, mint 100 milliárd forint, amit a vidéki szállodák, panziók, magánszálláshelyek költenek el fejlesztésekre.

Forrás: MTI; Fotó: Juhári Andrea/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?