A kormánypárti sajtó, meg úgy általában a kormánnyal szimpatizáló közszereplők, rendre megkapjuk a felkérdezést: tényleg mindennel meg vagyunk elégedve, semmi sincs, amivel nem értünk egyet? Vagy hogy igazi ellenzéki kommentelősen fogalmazzak: miért nyaljuk fényesre a váli-völgyi taschenhitler seggét?
Tisztázzuk: a seggnyalás, a kritikátlan rajongás, a megbabonázott, szuggerált tekintetű áhítat épp az ellenzékieknél jelentkezik. Nézzük meg, milyen kultusza volt egy rövid ideig Márki-Zay Péternek, mielőtt leesett a térképről… hogyan hordozták pajzson körbe az ellenzéki médiában Nagy Blankát, majd Pankotai Lilit… és micsoda pszichózisban rajonganak most Magyar Péterért.
De tényleg, most ne a balosokat szembesítsük saját ellentmondásaikkal, hanem nézzük meg, van-e, kell-e kritika a kormányoldalon belül. Egyfelől nyilván az a dolgok természete, hogy van kormánypárti és van ellenzéki sajtó. Mindkettő a saját szellemisége, vagy érdekei mentén áll hozzá az aktuális kormányhoz. A politikától „független” sajtó mítosza egy ordas nagy kamu. Magyarországon a baloldali sajtó megpróbálja eljátszani a függetlent, a kormánypárti sajtó nyíltan vállalja a világnézetét. (A radikális jobboldal sajtója ilyen szempontból korrekt.) Ettől még jogos igény, hogy legyen szellemi tartalom, intellektuális gondolat a kormánypárti sajtóban, ami akár egy-egy döntés megkérdőjelezését, kritizálását is jelentheti. Hosszú ideje működő demokráciákban kifejezetten szerves része volt egy-egy politikai erő működésének, hogy a hátországában működő, egymáshoz nem, vagy csak lazán kapcsolódó szellemi műhelyek, „think tank”-ek témákat járnak körbe, kérdéseket vetnek fel, kételyeket, ad absurdum, egyenesen bírálatokat fogalmaznak meg. Az amerikai jobboldali-konzervatív hátországra ez különösen igaz.
Közép-Európában ez sokkal kevésbé alulról építkezően, inkább felülről „lecsorogva” jellemző. Ennek nyilván történelmi okai vannak. A jobboldali, nemzeti, konzervatív gondolkodást a kommunisták szó szerint tűzzel-vassal irtották. Így eleinte nem léteztek, ezért kellett menet közben, minél gyorsabban létrehozni a háttérintézményeket. Ebbe bele van kódolva valamiféle cenralizáltság – ami persze nem jelenti azt, hogy ne lennének önálló karakterek, gondolatok. Ha megnézzük, egészen más hangvétellel, megközelítésekkel találkozunk a PestiSrácok, a Magyar Nemzet, a Demokrata, a Mandiner stb. hasábjain. Máshogy dolgoz fel egy-egy témát a Politikai Hobbista, a Fair Right, a Napi Aktuális vagy a Patrióta… És nem, nem ugyanazt mondja mindegyik, és nem Rogán írja a szövegeket – bármennyire is ez most az aktuális mantra a baloldalon.
A kormányoldalon belüli kritikus hangok látszólagos hiányának több oka van. Egyrészt a kritika jelentős része házon belül, nem pedig a nyilvánosság előtt fogalmazódik meg (és jut el a döntéshozókhoz). Leginkább amiatt, hogy míg a baloldalon politikai formációk (köztük mikropártok) sokasága verseng a korlátozott erőforrásokért, szavazókért és kattintásokért, amelyek sokszor egymásnak üzengetnek, egymást mószerolják a nyilvánosság előtt, vagy épp a másik rovására próbálnak feljebb kapaszkodni, addig a jobboldalon nincsenek ilyen pártcsatározások.
A másik fő ok, amiért a kormánypárti média kevésbé kritikus a saját oldalával szemben, az az egész pályás letámadás a másik oldal részéről. A totális ellenzékiség, a fröcsögő gyűlölet, a vehemens hergelés, a teljes irracionalitás, ami az ellenzék és a sajtója felől folyamatosan érkezik, egész egyszerűen összezárja a kormányoldalt. Hiába vannak véleménykülönbségek, kritikus gondolatok. Amikor szembejön a napi 10–20 darab, ugyanazon kulcsszavakat tartalmazó, hergelő, világvége-vizionáló, orbánozó cikk a teljes ellenzéki palettán, és ehhez jönnek a feltüzelt, sokszor odaterelt és/vagy megfizetett kommentelők a közösségi médiában, rögtön eltolódnak a hangsúlyok. Nem az lesz a kérdés, hogy a kormány egy-egy intézkedése jó-e vagy sem, mit lehetne másként tenni… hanem ez a letámadó, gyűlölködő-fenyegetődző, totális ellenzékiség minden konkrét, szakmai, helyi, stb. kérdést egyből a legmagasabb szintre emel: Orbán vagy nem Orbán. Maradjon a Fidesz, vagy vesszen a Fidesz. És innentől kezdve nincs kétely, nincs kritika, nincs mérlegelés.
Miközben, ha az ellenzék józanul, építő kritikákkal, konkrét javaslatokkal (is) élne, akkor számos esetben akár kormánypárti szereplők is egyetértenének, mérlegelnének. A Mi Hazánknál, ha ritkán is, de találkozunk ilyen esetekkel: például a fúrt kutak szabályozásának kérdésében kritikus, de nagyon is logikus és józan álláspontot foglaltak el. Sikerült is a kormány végső döntését a helyes irányba befolyásolni. (A MIÉP 1998–2002 közötti, „konstruktív ellenzékiségének” legszebb napjaira emlékeztető hozzáállás.) Az akkumulátorgyárak kérdésében már messze nem ez volt a helyzet: ott a teljes ellenzék részéről csakis a hergelés megy, az esetlegesen felmerülő, jogos fenntartások felvetése helyett. A kormánypártot vádolják propagandával, pedig épp a gyárak létesítése mellett szólalnak fel tudósok, szakemberek, cáfolva az ellenzék hisztériakeltéseit. De ez csakis propaganda lehet; még véletlenül sem a valós tényekkel, adatokkal alá nem támasztott „mindmeghalunk” riogatás a propaganda…
Mint ahogy akkor is a kormányoldali sajtót vádolják propagandával, ha évek óta ugyanazt mondja. Ha valaki következetes az elveiben, véleményében, megnyilvánulásaiban, az propaganda… aki havonta váltogatja, rendre önellentmondásba kerül, saját korábbi mondataival megy szembe (például az Ukrajnával kapcsolatos háborús uszítók), az még véletlenül sem propaganda. Vicces… Na, de tényleg nincsenek olyan ügyek, amikben kritikusak lennénk a kormánnyal? Hogyne lennének.
Például szerintem a koronavírus-járvány témájában bőven lenne helye az önreflexiónak. Más kérdés, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Meg hogy semmivel sem kezeltük rosszabbul, mint a legtöbb más ország. Sőt. OK, a svédek lazább, megengedőbb hozzáállása végül jó stratégiának bizonyult. De abban a hangulatban, közegben, a folyamatos halálkampányok közepette nem csoda, hogy szinte senki nem merte vállalni annak a kockázatát, hogy hátha tényleg nem is olyan súlyos ez az egész. Meg hát az egészségügyi rendszerek kapacitásait valóban leterhelte a hirtelen rázúduló sok-sok beteg. És a szokásos totális ellenzékiség, az önellentmondó hergelések („azonnal zárják le!”, „ne zárják le”, „nyissák ki!”, „zárják le, de ne így”, stb.) közepette a kormányoldali sajtó érthetően ismét összezárt. És az alapján mérlegelt, hogy ezeket lóf*szt sem érdekli valójában az emberek egészsége, és megint semmi mást nem akarnak, mint kormányt buktatni. Így az esetleges belső, kritikus hangok is elhallgattak. Az egész oltásellenes hisztériakampányt elsősorban a DK tolta, de csak sunyin, az aktivisták által a Facebookon, miközben a párt formálisan a leghangosabb oltáspárti álláspontot foglalta el, nyilván a külföldi gazdák felé való megfelelésből. (Aztán a Mi Hazánk erre a témára is – egyébként ügyesen – rárepült, és elszippantott nem kevés oltásellenes szavazót a DK-tól.)
Eleinte én is szkeptikus voltam egy hirtelen, szinte a „semmiből” kifejlesztett, gyorsan szabadalmaztatott oltással szemben. Ezt még a Pesti TV-n, egy reggeli műsorban egyszer el is mondtam. És mint utólag kiderült, kábé szart sem ért az egész. OK, az egészségügyi rendszer leterheltségét valamelyest talán csökkentette, de a tőle várt csodákat nem hozta (nagyon nem), ráadásul számos mellékhatás, vagy legalábbis furcsa anomália jelentkezik egyeseknél. De mondom, utólag könnyű okosnak lenni. Ha akkor, abban a (nemzetközi) közhangulatban valaki kiáll, és azt mondja: emberek, nyugi, nem sokkal durvább az egész egy influenzánál, ne foglalkozzunk vele, legyen business as usual… azt meglincselték volna.
De kritikus vagyok időnként a kommunikációval szemben is: a kormány sokszor nem veszi a kellő fáradságot, hogy megmagyarázzon bizonyos dolgokat az embereknek. Mert az egyszerű üzenetek jobban célba érnek. De sajnos ez tényleg így van. Hiába érezzük úgy, hogy mélyebb, alaposabb elemzéseket, a bonyolultabb összefüggések feltárását igényelnénk, valójában ez nincs így. És még csak arról sincs szó, hogy a tömegek buták lennének, bezzeg mi okosak vagyunk. (Leszámítva persze a belpesti értelmiséget.) Valójában okos, jó felfogóképességű emberek is ritkán veszik a fáradságot, nem szánnak rá időt, hogy a tágabb összefüggéseket megnézzék. Így aztán érthető a politika részéről, hogy nem is próbálja rájuk erőltetni.
De kritikus vagyok például a Petőfi-laktanya átnevezésével is Mária Terézia laktanyára. Lehet, hogy van rá valamilyen magyarázat (akár egy titkos alku Ausztriával, hogy cserébe nem b*sztatnak minket a következő jogállamisági jelentésnél, velünk szavaznak az ukrán fegyverszállításokkal szemben, stb.), de az is lehet, hogy semmilyen gyakorlati indok nincs rá, csak valaki kitalálta, hogy így jobb lesz. Ez esetben teljesen fölösleges volt. Na de ez egy fontos kérdés? Egy laktanya neve számít, vagy a háború és béke közti döntés? (Ráadásul még az sem áll meg, hogy Petőfit a kormány „kicsinyítené” akarná a történelmünkben; a „Most vagy soha” című film elkészülte, majd pedig az ezt követő politikai hisztéria szintén remekül megmutatja, ki hogyan áll hozzá Petőfihez, nemzeti-történelmi örökségünkhöz, hőseinkhez.) Tényleg fontos látni a nagyobb képet, azt, hogy mik a fontos ügyek, mik az alapvető kérdések, és mik a fölösleges (ön)hergelések.
Fontos például – nagyon fontos! –, hogy minél több stratégiai ágazat legyen hazai kézben. És az élelmiszer-ellátás is stratégiai ágazat. Benne az élelmiszer-kereskedelemmel. Erre volt már próbálkozás (CBA), de mintha fél szívvel és/vagy bénán történt volna. De a rendszerváltozás környékén bezárt, becsődölt, leépült, külföldi tulajdonosoknak eladott (és aztán általuk leépített), valaha kifejezetten prosperáló hazai élelmiszer-feldolgozó ipart sem építettük vissza. Ezzel szemben is jogosak lehetnek a kritikák. Ugyanakkor, ha a nagy képet nézzük, látnunk kell, hogy nyilván nem megy minden egyszerre. Priorizálni kell. Ma már többségében hazai kézben van a bankrendszer és a közmű-szolgáltatások (víz, gáz, áram), de jó úton halad a telefonszolgáltatás is. Hogy ezek fontosabbak-e, mint az élelmiszer, hogy az ország pénzügyi stabilitásának (és ezzel együtt a lakosság megtakarításainak) a megingása (esetleges masszív külföldi tőkekivonás, spekulatív támadás stb. esetén) a nagyobb veszély, vagy az, ha korlátozottan jutunk feldolgozott élelmiszerekhez, ez nyilván mérlegelés – és kritika – tárgya lehet.
S végül kritikus vagyok a magyarpéterekkel szemben. Mert ne feledjük: Magyar Péter a Fideszen belülről jött. Nem az a baj, ha felépül egy nemzeti tőkés osztály (sőt, ez kifejezetten szükséges, ha a szuverenitásunkat meg akarjuk őrizni a globalista birodalomépítések közepette), és ez a tőkés osztály személyesen is jól jár, meggazdagodik – miközben az ország érdekeit is előremozdítják. A baj akkor van, ha nem dolgoznak, hanem csak helyezkednek, pozíciókhoz jutnak. A bőrcipős-sikermellényes, vitorlázós-vadászós kivagyiság veri ki a biztosítékot. És nem, önmagában sem a vitorlázással, sem a vadászattal nincs semmi baj. Csak amikor ez magamutogatásként jelenik meg, és nincs mögötte a jövedelemhez, pozícióhoz méltó valós teljesítmény.
Magyar Péter tökéletes megtestesítője mindannak, amit az ellenzékiek gyűlöltek a rendszerben. A semmirekellő, haszonélvező, helyezkedő „NER-lovag” archetípusa. A vele szembeni kritikák teljesen jogosak. És a rendszerben vannak még hasonló figurák. Akiknek nincs valós lojalitásuk sem a nemzethez, sem a nemzeti kormányhoz. Csakis saját maguk érvényesülése érdekli őket. Bármikor képesek átállni (hozzánk is és tőlünk is). De sajnos úgy tűnik, sokszor kapnak mégis méltatlanul nagy lehetőségeket, anyagi forrásokat a rendszertől ezek a két lábon járó időzített bombák.
És amint láthatjuk is: az időzített bombák időnként robbannak egyet. Lehet, érdemes néha kritikusnak lenni.
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
kanigunda
2024-04-10 at 13:11
Szinte bámulatos, hogy ez a hordószónok, üres tekintetű aranyifjú dandy MP még mindig ennyire kavarja a kedélyeket
s vele együtt a féceszt. Jó jó, hogy most ő az idegen lóvékkal kitapétázott, hivatásos megmentő szerepében tetszelgő
legfrissebb kis cinkelt csodatevő jelölt de szerény személyen még az eddigi szégyenletesen semmi ellenzéki-parlagi
hőbörgéseket (ingyom-bingyom monggyon le mindenki) leszámítva egy programfélének látszó dolognak még csak a csíráját
sem véli felfedezni a bő lére eresztett süketelésében. De lelkesedés az nagy. Mentsük meg Izaurát! Magyar vihar a
magyar biliben.
Talpra magyar!
2024-04-10 at 13:04
Solaris2024-04-09 at 20:52 M. Péter neked hány 100 vagy 1 000hektár termőföldet ígérhetett? És kiktől venné el a termőföldet?
Talpra magyar!
2024-04-10 at 13:02
Solaris2024-04-09 at 20:52 Hazug szavaid helyett inkább olvasgasd Štefan Karácsony2024-04-09 at 18:46-kor és egresi istván jános ernő2024-04-09 at 15:53- kor kitett hozzászólásokat.
Talpra magyar!
2024-04-10 at 12:50
Solaris2024-04-09 at 20:52 Ne szemétkedjél mert pontosan idézőjelbe téve idézzed Juditot. Persze azt már nem teszed meg mert semmi nem igaz amit írni szoktál azért sem mert még Judit mondatait pontosan vágás nélkül nem idézted ezért ne szamátkadj.
kanigunda
2024-04-10 at 12:08
Szinte bámulatos, hogy ez a hordószónok, üres tekintetű aranyifjú dandy MP még mindig ennyire kavarja a kedélyeket
s vele együtt a féceszt. Jó jó, hogy most ő az idegen lóvékkal kitapétázott, hivatásos megmentő szerepében tetszelgő
legfrissebb kis cinkelt csodatevő jelölt de szerény személyen még az eddigi szégyenletesen semmi ellenzéki-parlagi
hőbörgéseket (ingyom-bingyom monggyon le mindenki) leszámítva egy programfélének látszó dolognak még csak a csíráját
sem véli felfedezni a bő lére eresztett süketelésében. De lelkesedés az nagy. Mentsük meg Izaurát! Magyar vihar a
magyar biliben.
A letűnt kedvenc COVID is terítékre került. Ismét felelevenedett, hogy kis hazánk a 9 millió foci, rendőrségi és
gazdasági szakértő hazája mellett hirtelen a 9 millió epidemiológus titulusát is kivívta. Csak pár gondolat a
javíthatatlan sötét elmék okulásáért:
A karantén egy évszázadok óta bevett módszer vagy inkább próbálkozás egy járvány lassítására (!!!). Niná, hogy az
életet nem lehet megállítani de a sok okostól megkérdezném, hogy pl. evés előtt miért mos kezet és miért takarítja
a lakását (jobb esetben) ha amúgy máshogy is el lehet kapni betegségeket. Megkérdezném továbbá, hogy hányan vannak
PONTOSAN tisztában, hogy a sürgősségi engedélyeztetés konkrétan milyen lépéseket is tartalmaz.
Persze, az oltás csak kamu volt. Kár, hogy nem éppen egy alomból való tudományos műhelyek mint a Gamelaja Intézet,
a Pfizer, az Astra Zenaca stb. mind-mind más véleményen voltak. Talán összebeszéltek, hogy jól kicsesszenek a világgal?
És ezt egy kommentelő a Külső Gázszag utca 563-jól jobban is tudja mint az előbbiek? Persze a tudás hatalom és hatalmi
szó mindig rossz. Persze nem fontos tudni, hogy a COVID19 egy viruscsalád tagja ami már (sajnos) régóta ismert a tudományos
világban és nem ukk-muk-fuck kellet megdizájnolni az oltást a nulláról. Persze tudjuk, a beoltott chippel a Bill Gates
majd jól felrobbantja a fejünket a direkt erre a célra létrehozott 5G hálózattal. Hallhatnák talán valami véglegesen
autentikusat a védőmaszk kukacokról is?
Kötelező nem kötelező. Hmmm. Bizonyos foglalkozási körökben szokás egészségügyi feltételeket előírni, ha valakinek ez
újdonságként hatott… arra nehéz mit mondani. Igen, korlátozták a mozgást. Pl. a Sputnikkal nem lehetett Németországba utazni
ami azért testvérek közt is az ostobaság csimborasszóját testesítette meg. Mindig is voltak kötelező oltások, lehet ezen is
reformerként órákat vitatkozni, csak nem érdemes. Volt ijedelem, ezt én is aláírom s ilyenkor eléggé hibákkal terheltek a
politikai döntések, ami persze nem mentség de a dolgok sajátja. Svédország. A svéd alkotmány tudtommal nem ismeri a rendkívüli
helyzet szerű intézményeket, így a svéd kormányzatnak nem volt jogi lehetősége keménykedni. A dánoknak viszont igen. Meg a
finneknek. Meg a többinek.
Igen, aláírom, hogy ez a világméretű hiszti, azonos, madzagon húzott reakciókkal kissé elgondolkoztató volt és politikai akció
révén kivívott némi jogos kritikát. De Boris Johnson nem azért lett pofán verve mert mindenkinél okosabb volt hanem azért mert
mellesleg a törvények betartatására esküdött fel és pont erre szart nagy ívben. Persze, tudjuk, nem volt itt kérem semmi járvány.
Ja. Ezt mindenki tudhassa.
Egyébb tévedések. A miniszterelnök nem válthatja le az államelnököt, és a IM asszony is lemondott, nem felmentették. Nota bene
az ellenzéki oldalon is akad pár sittes, ők viszont még csak nem is akarnak a lemondásról hallani sem. Az, hogy az ez egy isten
igazából pimfli műbalhé miatt, ami minden volt csak nem pedofil ügy, miért történt mindez tényleg egy bohózat. Megy a tudálékos
szájtépés ezerrel, noha a legkevesebben tudják, hogy mi is volt az amnesztia PONTOS tartalma.
Solaris
2024-04-09 at 20:52
Ori,
Nem érdekes MP.
A baj avval van amit Judit mondott.
Sajnos sejtettük.
De amíg elhiszed a plandémiát, azt hazudnak neked amit csak akarnak.
Szóban megy a szabiharc, valóságban a grétreszelés.
Szép álmokat…
Talpra magyar!
2024-04-09 at 20:26
Solaris2024-04-09 at 18:15 Vedd mér észre hogy az M. Péteretek is a Spinozában kötött ki mint a jobbikos Vonátok Gyöngyösitek és az álkeresztény Márki-Zaytok. Persze te álmodozol mint a nyomor.
Štefan Karácsony
2024-04-09 at 18:46
Barom vagy Peti és beteg!
Akkor már bővül a Petike palettája:
Pszichopata Péter…..
1-Magyar Péter azután fordult a kormány ellen, hogy Mészáros Lőrincnél akart dolgozni!
2-Baranyi Krisztina elhiszi, hogy Varga Judit bántalmazó kapcsolatban élt – Magyar Péter egyből álfüggetlennek állította be
3-Kiskorú veszélyeztetése miatt is feljelentést tettek Varga Judit interjúja után
4-Szakértő: a bántalmazás iskolapéldája, amit Varga Judit megosztott a házasságáról
5-Reagált a Központi Nyomozó Főügyészség a hangfelvételre: az ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nemcsak jogi, hanem fizikai képtelenség is
6-Kitálalt Varga Judit egykori kabinetfőnöke: A mindennapjaink része volt, hogy Magyar Péter hogyan próbálja megalázni a feleségét
7-Megrázó vallomást tett közzé Varga Judit a brutális családi erőszakról és az egy éve zajló zsarolásról
8-Magyar Nemzet a HVG által megszerzett jegyzőkönyvből: Magyar Péter agresszív vezetésével veszélyeztette környezete épségét
9-Volt feleségéről készült hangfelvétellel akarhatja zsarolni a kormányt Magyar Péter
10-Magyar Péter jachttal nyomul a Tinderen, élvezi a luxuséletet Varga Judit volt férje
11-Előbújt a kommunista Magyar Péterből: a jobboldali sajtó beszántásáról ábrándozik a Facebookon
12-Magyar Péter azt hallotta valahol, hogy már 20 százalékra mérik
13-Mandiner: Erőszakos, fenyegető sms-ek jellemezték Magyar Pétert
14-Pszichiátertől kért segítséget Magyar Péter miatt a család egyik barátja
15-Menczer Tamás az őt sportriporteri munkájával sértegető Magyar Péternek: „Sajnálom Varga Juditot, hogy ilyen férje volt”
16-Hisztis, frusztrált, fontoskodó alak – Az Igazságügyi Minisztérium volt munkatársa tálalt ki Magyar Péterről
17-Magyar Péter azzal fenyegetőzik, hogy ma mindent elmond a Fővárosi Nyomozó Ügyészségnek és a kormánynak le kell majd mondania
Spinózaházas Péter…..
Megint balra csúszott és a Spinozában pózolt a “csalódott jobboldaliak” messiása
Nőverő Péter….
1-Kitálaltak Varga Judit kollégái arról, hogy milyen nyomást helyezett Magyar Péter a volt feleségére
2-Schiffer András: Magyar Péter átlépett egy vörös vonalat
3-A lakásba zárta és megfenyegette Varga Juditot a tomboló Magyar Péter a HVG-hez jutott rendőri jelentés szerint
4-Párkapcsolati erőszakról posztolt Varga Judit, Magyar Péter pedig magyarázkodásba kezdett
Őrök élet és ingyen sör Péter….
1-Örök élet, ingyen sör – Magyar „Földesúr” Péter már most földosztásba kezdett
2-Milliomos bulikirály áll Magyar Péter mögött
3-Tűzfalcsoport: baloldali üzletemberek és celebek állnak Magyar Péter mögött
Hazudós Péter…..
1-Magyar Péter megint füllentett egy kicsit: a rendőrség soha nem közölt adatot a szervezőkkel,
2-Nagyon úgy tűnik, hogy már a kegyelmi ügy előtt megvolt Magyar Péter egyesülete
Tolvaj Péter….
1-LUSTER BOND márkajel ellopása,
2-Magyar Péter engedély nélkül játszotta le tömegrendezvényén több magyar előadó dalát, holott erről kötelessége lett volna előbb egyeztetni – derítette ki a Blikk,
3-semmi baj, ha Magyar Péter női napszemüveget hord, csak ha Varga Judittól vette el
Hazaáruló Péter…..
1-a magyarországi baloldal slim-fit mikroprigozsinja az ukrán propaganda szívét is meghódította s töntetéseken a jelenlevők 35%-a Ukrán!
2-Magyar Péter nem utasítaná vissza, ha külföldről támogatnák leendő egyesületét,
3-A Soros-hálózat propagandistái segítik Magyar Pétert)
Pressman Péter…..
1-Pressman celeb vendégei is segítik Magyar Péter előretörését,
2-Személyesen nem találkozott az amerikai nagykövettel, David Pressmannel, de nagyon sokan keresték közvetítőkön keresztül – mondta a Spinozában Varga Judit volt férje.
Cenzúrázó Péter….
Magyar Péter barátnője egy videóban elmondta, hogy külföldiek is támogatják őket – utólag azonban töröltették az említett részletet a Blikkből
Transfesztita Péter….
Az ismert transzvesztita, Lady Dömper is jelentkezne Magyar Péter EP-listájára)
Ellenzéket szétverő Péter….
Magyar Péter eldicsekedte a Guardiannek, hogy nagyobbrészt az ellenzéki pártoktól visz szavazókat
Nőkkel vitázó Péter…..
1-Még Gyurcsány sem hajlandó Magyar Péterrel vitázni, de a feleségét elküldené,
2-Kunhalmi Magyar Péternek: a Fidesz tábora továbbra is egységes, meg sem érintette az, ami történik
Szlovákiából….
Berliner the Ossie
2024-04-09 at 18:32
Tudományos libsizmus
2024-04-09 at 16:35
Nyilván nem Theónak szántad a beírádodat, hanem nekem.
Tehát:
1. Nem kell elvinnie a rendőrnek ahhoz, hogy valami kötelező legyen, erre számos példát ismerünk a büntetőjogból. Elég, ha ott a törvényi szankció. A rendőrök, mentősök, tűzoltók, katonák és eü-i dolgozók munkahelyi elbocsátása ilyen szankció volt, sokkal keményebb, mint egy pénzbüntetés. Az, hogy MINDEN oltatlan meg volt fosztva egy csomó alapjogától, szintén szankció volt. Tehát VOLT KÖTELEZŐ OLTÁS, még akkor is, ha a politika és a média ezt nem ismerte el vagy tagadta.
2. Ha nappal nem lehetett lezárni, akkor az egészet hagyni kellett volna a fenébe, mert ez így csak átlátszó népszopatás volt, mindenféle rendszer nélkül. Egyébként lehetett volna, ha akarják. Azért nem akarták, amiért Boris Johnson is leszarta személyesen a lezárást és maszkolgatást. Jól informált politikusként ugyanis nagyon jól tudta, hogy mennyit ér ez az egész. Sokan mások is tudtuk – te viszont ezek szerint még mindig nem tudod.
3. Nem hiszem, hogy akár a Mi Hazánk, akár az AfD dilettáns lett volna, amikor felszólalt a szabadságjogok mellett. Az előbbi ennek köszönhetően került be a parlamentbe, az utóbbi pedig Németország legerősebb pártja lett.
Solaris
2024-04-09 at 18:15
Jeszi ez bátor volt.
Hogy miért van meg még a kiscsutka hatalma?
Röviden azért mert sokan szégyellik bevallani, hogy nem veszik észre, hogy mi folyik itt.
Gyakorlatilag minden olyat megtesz, ami ellen permanens hőbörög és rettegtet.
De már nem sokáig lehet szavakkal (propagandamédiával) elfedni az érezhetőt.
Egy kis fáradtsággal utána lehet(ne) nézni, hogy a király meztelen, de kevesen veszik azt a kis fáradtságot.
Aki majd egyszer szegénynek, becsapottnak, kihasználtnak érzi majd magát, gondolkozzon majd el azon, hogy többet kellett volna agyalni.
De minden kutyára jön egyszer kamion…
Tudományos libsizmus
2024-04-09 at 16:35
Theo
2024-04-09 at 09:46
Nem volt kötelező az oltás. Senkit nem vitt el a rendőrség, aki nem volt beoltva.
Nappal nyilván nem lehet zárlatot csinálni, hiszen melózni kell, működnie kell egy csomó szolgáltatásnak, BKV, satöbbi. Egyébiránt pedig az összes vendéglátóipari objetum, mozi, színház, satöbbi be volt zárva. Ami már önmagában csökkentette a napközbeni mozgást.
A Mihazánk rácsatlakozott erre a témára a dilettáns (sajnos ezt kell mondjuk, mert azok) AfD-t követve, mert nem tudtak ennél jobb ellenzéki álláspontot kitalálni.
Berliner the Ossie
2024-04-09 at 16:26
Theo
2024-04-09 at 09:46
“A MiHam ellenezte az oltást, de magukat beoltatták, Duro beismerte. Utólag könnyű okosnak lenni, ha ez tényleg olyan veszélyes lett volna, akkor az elzárás nélkül a fél ország kihal.”
1. A MiHam nem az oltást, hanem a KÖTELEZŐ oltást ellenezte. Nem mindegy.
2. Dúró beoltatta magát, Toroczkai nem. De a lényegen (1. pont) ez mit sem változtat.
3. A lezárás egy nagy kamu volt. Milyen védekezés az, ami csak éjjel kötelező, nappal meg mindenki oda megy, ahova akar? Ez az egész egészen másról szólt.
Tudományos libsizmus
2024-04-09 at 16:14
Nincsen új a Nap alatt.
Az 1918 előtti régi Magyarországon is ugyanez a műsor ment. Bármit csinált a kormány, az ellenzék azonnal ezerrel nekiesett. Akkor is ott volt az ellenzéknek a patás ördög. Csak legfeljebb nem gráci, hanem geszti bolondnak hívatták Adyval.
A korabeli ellenzék egyik vesszőparipája a hadügy kérdése, a magyar Honvédség háttérbe szorításának kérdése volt. Miután 1912-ben a kormány beterjesztette a haderőtörvényt, amely teljes értékű haderővé tette a Honvédséget (tüzérséget és műszaki csapatokat kapott, amelyekkel addig nem rendelkezett), felforgatták fél Budapestet (kommunista terminológia szerint: “vérvörös csütörtök”). Miután megkapták, amit akartak.
A korabeli ellenzék másik vesszőparipája az általános választójog ügye volt. Miután 1918. október 31-én az ellenzék került kormányra, eszük ágában nem volt választásokat kiírni.
A magyarországi baller ellenzék természete változatlan és örök.
Firefly
2024-04-09 at 16:13
A cikkhez hozzászólva pedig kérdezném Jeszenszky úrtól, hogy mikor volt bármiféle kritika az általa is említett sajtótermékben egy “ fúrt kutaknál” meg “laktanya átnevezéseknél” komolyabb témában? Mondjuk bármely egyértelműen elhibázott központosítás (pl.ügyeleti rendszer) kapcsán? Mert én nem igazán láttam ilyen kritikusnak mondott cikkeket itt a PS-en, de mondjuk láttam olyat, hogy éppen Jeszenszky védte be itt a PS hasábjain azt a Novák Katalint, akit még Orbán is kénytelen volt meneszteni (így beismerve, hogy védhetetlenül nagyot hibázott)..és olyan mézes mázos szavakkal mentegetni K.Endrét miszerint “Ez a 64 éves székelyföldi tanárember a 40 éves pedagógiai pályáját bukta el az ítélettel, és veszélybe került egyedül maradt feleségének, valamint 85 éves, továbbra is Erdélyben élő édesanyjának mindennapi megélhetése”, nem beszélve arról, hogy undorító szavakkal relativizálta a K.Endre által elkövetett bűncselekményt
(“ Na, és akkor amint ígértem: miért is ítélték el az igazgatóhelyettest, K. Endrét? Azért, mert a vádhatóság szerint részt vett az ügy eltussolásában, megpróbálta tisztára mosni az igazgatót. Hogy csak egy kis közös faszverés történt (elnézést a szóhasználatért, de konkrétan ezzel akarták elbagatellizálni az egészet.) Az igazgatóhelyettes megírt egy vallomást, amit közösen alá is akartak íratni az egyik bántalmazott gyerekkel, hogy minderre közös megegyezéssel került sor.
Vétkes az igazgatóhelyettes (is)? Minden bizonnyal igen. De nem pedofil, ahogy azt a sajtó és a baloldali politikusok sugallni próbálják, és terjesztik a közösségi médiában. Novák Katalin NEM egy pedofilnak adott kegyelmet. Hanem egy lelkes, munkáját odaadással végző, a gyerekek által is kifejezetten kedvelt, számukra számos külön programról gondoskodó tanárembernek.”)
Szóval továbbra is várom a Fidesszel szemben kritikus cikkeket itt a PS-en..de a fentebb látható példa sokkal inkább azt mutatja, hogy maga Jeszenszky is képes körömszakadtáig védeni még a legvédhetetlenebb kormányzati álláspontot is (ha az egy laktanya átnevezésnél komolyabb fajsúlyú téma..)
polizza
2024-04-09 at 16:05
Talpra magyar!2024-04-09 at 10:48
,,……… kórházban eltöltött minden egyes napért pénzt loptak ki a betegek zsebéből /és aki körzeti vagy szakorvosi rendelésre ment annak minden egyes alkalommal fizetnie kellett az ellátásért./ Most is ezt csinálnák.”
Sőt!
Érdekes, hogy az emberek azt nem emlegetik – mert elfelejtették, vagy nem is tudták? -, hogy a táppénzen levők, a kórházi napokra csökkentett táppénzt kaptak. Tehát valójában fizettek kórházi napidíjat már előtte is. Ősidők óta. Vagyis a kórházban töltött napokra attól kezdve duplán fizettek!!!!!!
Nem beszélve arról, hogy a nem körzetes kórházban, már a bevezetés előttől fekvő 88. éves rákos beteg után is be kellett fizetni a bevezetés napjától kezdődőn a kórházi napidíjat. Kb. egy hétre/ 10 napra? több, mint 10%-át a havi nyugdíjának. Mert nem a neki kiosztott kórházban kezelték, nem ok nélkül, hanem olyan kórházban, ahol valóban kezelték a betegeket az ő betegségéhez megfelelő osztályon.
Kezelték, annak ellenére, hogy megmondták, nem lesz még hosszú az élete.
És mikor rózsaszínridikülágikának feltették a kérdést, hogy mi lesz ezzel a dupla megfizettéssel, előbb köpni-nyelni nem tudott – lehet nem is tudta mi volt korábban is a törvény???? -, azután azzal vágta ki magát, hogy ,,azt már megszokták az emberek, természetesen az is marad”.
Ami meg a covidos oltást és ,,távoltartást” támadókat illeti, én kegyetlen, kíméletlen embereknek gondolom őket.
Nemrégen láttam az M5-ön állatcsaládokról(?) szóló film egyik epizódját. A hangyákról volt szó. Kisérlet.
Egy részüket megfertőzték valami atkával, amit ha behurcolnak a fészekbe, az egész család belepusztul.
A megfertőzött hangyák, amint észlelték magukon a betegséget, nem mentek be többé a fészekbe, távol tartották magukat társaiktól, sőt jeleztek nekik. Inkább fészken kívül nyomorultabbul pusztultak el, de a többiekre vigyáztak.
Na, azok, akik erőszakkal helytelenül használták, vagy egyáltalán nem használták a maszkot, felháborodtak, hogy nem élhetik a nekik tetsző életet, hanem korlátozniuk kellene magukat mások érdekében, persze a saját érdekükben is, bár ezek az emberek úgy gondolták, őket nem érheti semmi baj, mert nincs is semmiféle járvány.
Pedig volt. Az más kérdés, hogy szerintem sem természetes úton keletkező dolog volt/van?/, de valamiben meghaltak az emberek, váratlanul, nyomorultul szenvedve. Nemcsak öregek – voltak akik örömködtek, hogy legalább így csökkent az ,,eltartandó” nyugdíjasok száma -, hanem fiatalok is.
És ha már van valami, amitől halnak az emberek, szerintem nem az a védekezés lényege, hogy az spontán járvány, vagy laborban készült vírusú járvány, hanem az, hogy van és emberek belehalnak.
Szóval a hangyák is ,,emberségesebbek”, mint az emberek egy része.
A MP körüli tömeghisztéria pedig azon emberek érvényesülési vágyának kifejeződése, akik mindig és mindenütt léteznek, akik mindig mindenben elsők akarnak lenni, megmondók akarnak lenni, vezetők akarnak lenni, csak éppen a tudásuk nincsen meg hozzá.
Ami a trágárkák féléket illeti, én nem sajnálom/-nám őket, ha elhasználtan félredobnák őket. Ugyanis tisztességes teljesítmény helyett ilyesmivel akarnak érvényesülni. Az első ráadásul elment egy napközbeni politikai rendezvényre egy mélyen dekoltált, mini, világoskék csipkeruhában. Odaült az első sorba, a vén kecske Timm. mellé, és be lehetett neki látni a bugyijáig. És ezek után felháborodott, hogy valaki dokumentálta a látványt. Hát megérdemelte, mert így akart karriert csinálni akkor is, később is.
A második meg nem tudom mire alapozza az általa képzelt szellemi felsőbbrendűségét. Mert úgy viselkedik, mintha valami MTA rendes tudós tag lenne komoly területen. Pedig nagyon üres …….
Berliner the Ossie
2024-04-09 at 16:00
“Ha akkor, abban a (nemzetközi) közhangulatban valaki kiáll, és azt mondja: emberek, nyugi, nem sokkal durvább az egész egy influenzánál, ne foglalkozzunk vele, legyen business as usual… azt meglincselték volna.”
Drága Jeszykém, nagyon-nagyon sokan kiálltak, de azokat laposföldhívőzték, kiüldözték a nyilvánosságból, de ha ügyes voltál, megtaláltad őket. Jelzem, MINDENBEN igazuk volt, és utólag ez ki is derült, mármint annak a 90%-nak, aki csak a saját kárán tanul.
Csakhogy ez most nem az “utólag könnyű okosnak lenni” esete volt, mert azt, hogy a covid halálozási aránya kb. egy erősebb influenzáénak felelt meg, BÁRKI megtudhatta in real time, aki akkor vette a fáradtságot, és megnézte a HIVATALOS (vagyis még így is felfelé kozmetikázott) adatokat.
Aki pedig elhitte egy rapid kifejlesztett kísérleti oltásról (amely az előbb leírtak alapján egyáltalán nem volt szükséges), hogy bizonyított a hatása és a biztonságossága, az ne csodálkozzon, ha végül ráfaragott az ostobaságára és gyávaságára. Hogy az ország háromnegyede ostobának és gyávának bizonyult? Vígasztaljon minket, hogy a világ többi része is. Végszó: tisztelet a bátraknak és a gondolkodóknak! Sajnos egyre többször lesz szükség rájuk, viszont a magyar társadalomban továbbra sem bízom, a saját oldalamat és annak médiáját is beleértve.
Firefly
2024-04-09 at 15:56
@gyozo2018
Tökéletesen illusztrálja a PS kommentszekcióját uraló sötétséget, hogy szinte minden második cikk alatt részletekbe menően sikerül pocskondiázni egy teljesen más embert mint akiről úgy egyébként szó van. Ahogy most is..mivel nem Miklósa Erika, hanem Rost Andrea (akinek nem mellesleg több szelfije is van Orbán Viktorral..) volt ott Nagy Ervin (és Magyar Péter) mellett a színpadon…de persze gondolom jól esett Miklósa Erikába belerúgni “csakúgy”, ha már a Mandiner is megtette korábban ugyanazzal a felütéssel, ahogy te is.
egresi istván jános ernő
2024-04-09 at 15:53
A cikkben szó van a “Most vagy soha” című film körüli “hisztériáról”; ennek kapcsán, elnézést, hogy kicsit hosszabban, de hadd fejtsem ki a filmről a véleményemet:
Megnéztem a „Most vagy soha” című filmet, és annak ellenére, hogy a film elején szerepel „az ahogy történhetett volna” felirat, én úgy látom, a cselekmény több vonatkozásban, túlzottan elrugaszkodott a valós történelmi eseményektől:
– Szendrey Júlia kitalált ’48-as bántalmazása (olyan durván, ami már vetéléshez kellene, hogy vezessen), szerintem teljesen szükségtelen volt. Én inkább azt domborítottam volna ki, hogy Szendrey Júlia, és a pesti társasági hölgyek, kokárdákat készítettek, illetve miként segítették a márciusi ifjakat.
– 1848. március 15-i forradalmunkat, semmilyen atrocitás nem kísérte, nem volt pesti „csőcselék”, akiket a forradalmárok ellen uszítottak (és akik nyomdában törtek-zúztak); nem volt katonai fellépés (sem olyan, amivel a film kezdődött, hogy ütik-verik a pesti magyar népet; sem erőszak kísérlete, az olaszokból verbuvált, de a fellépéstől visszariadó katonáktól).
– 1848. márciusban, a pesti Ellenzéki Kör már nyíltan működött, tagjai nem rejtőzködtek, a Pilvax kávéházban szabadon üléseztek, ekkor már nem bírt jelentőséggel a besúgók ténykedése: Az Ellenzéki Kör részéről, már március 11-én, Irinyi József – Kossuth Lajos március 3-i, a pozsonyi Országgyűlésen előterjesztett felirati javaslatának a lényegét összefoglalva – megírta a tizenkét pontot, és másnap, a Pilvaxban összegyűlt forradalmi ifjúság, el is határozta azt, hogy a 12 pontot a „sokadalom” elé tárja. Én úgy gondolom, a forradalmi 12 pont összeállításának a folyamatát jobban ki kellett volna hangsúlyozni.
– 1848-ban, és korábban is, elődjeink magyarul beszéltek, nem németül (II. József, a „kalapos király” abszolutista kísérletére most ne térjünk ki); a „hivatali” nyelvünk volt, évszázadokon át, a latin. 1844-es országgyűlési határozattal, a latin helyére lépett a magyar nyelvünk; nem véletlen, hogy „nyelvhasználati követelés” nem volt a 12 pontban.
Tudom, hogy több külföldi történelmi film is „szabadon” kezeli a történelmi tényeket, de ez nem tűnik jó hivatkozásnak. Az, hogy „ahogy történhetett volna” hivatkozással, meg nem történt erőszakhullám, szinte körbe fonta a filmben a történelmünknek ezt a szinte példátlanul nagyszerű eseményét; nem tartom szerencsésnek. Én úgy gondolom, hogy a jogos nemzeti büszkeségünket, a márciusi ifjak eltökéltségét, határozottságát, hazafias elkötelezettségüket, éppen azzal kell összekötni, ami páratlan volt 1848 európai forradalmaiban, a mi forradalmunk vértelenségének, március 15-e erőszakmentességének a kihangsúlyozásával (ami, tudjuk, még Bécsben sem sikerült). (Nyilván, a szabadságharc küzdelmeit, csatáit, harcait bemutató filmben, az erőszakmentesség lehetetlen.)
vélemény
2024-04-09 at 15:29
A zsíros bödönök mellől kibillentett legújabb agitátor tematikája – a többiekhez hasonlóan – olyan ostobává tenni magát, mint a követői, hogy azok azt gondolják: olyan bölcsek, mint ő.
Melegedjünk égő Abramsok tüzénél!!!
2024-04-09 at 15:03
Lassan (nem is olyan lassan!) 700.-Ft lesz a benzin litere.
“Van még más kérdés Ildikó?” – kávét már nem kérek.
Nem maradt pénz rá a tankolás után.
Na, erre mit mond a Fidesz és mit mond Magyar Péter???
gyozo2018
2024-04-09 at 14:41
Ricsipaszta
2024-04-09 at 13:12
/
Köszönöm a helyesbítést.
Ebben az ügyben megkövetem Miklósa Erikát
Ricsipaszta
2024-04-09 at 13:12
@gyozo2018, nem Miklósa Erika énekelt Magyar Péter tüntetésén, hanem Rost Andrea.
gyozo2018
2024-04-09 at 13:02
Uncle Ment
2024-04-09 at 10:31
Bencsik Gábort hagyjuk, mint MÚOSZ elnök sok “jót” tett a nemzetért… Ja, nem.
Amúgy Bencsik Andrásnak nem az a hibája, hogy kritizálta a Rákay-filmet.
Ízlés dolga.
Az a hibája, hogy a Krisztinán, kb. 100 méterre ugyanolyan profilú könyvesboltot nyitott, mint a Püski Könyvesház, s ezt megismételte a Ménesi úton is.
Ha számon tartom, hogy a Püski Kiadó és Könyvesház léte nemzeti érték, akkor
nem rivalizálok vele, ráadásul közvetlenül a szomszédban. Én Püskihez jártam, mióta hazajöttek, közvetlen kapcsolatban voltunk, és panaszolták, hogy Bencsik mit művelt.
Lehet lihegni a “nemzeti összefogás erejéről”, de a cselekedet az, amit számít.
Nemde?
.
Az már fantázia kérdése, hogy miért állt érdekében, hiszen már Sanyi bácsi életében gondok voltak, mert ott ütötték-vágták, fasisztázták, nacionalistázták őket, ahol érték, TGM (akit B. Zsolt fájdalmas nekrológban siratott meg) egyenesen az olyan könyvesbódék borogatására uszított, mint a Püskiéké. Miről is van szó?!
Bandi
2024-04-09 at 12:43
Persze ezt az uniszex szemüveges vamzert éveken keresztül tömtük nulla teljesítményért, rokoni alapon, közpénzzel.
Ez néminemű rendszerhibát mutat.
K
2024-04-09 at 12:36
Teljesen nyilvánvaló, hogy Magyar Péter ilyen gyors felfuttatása és pénzelése mögött ugyanazok a CIA által létrehozott leányvállalatok állnak, mint amik milliószámra öntötték a dollárokat a hazai woke ellenzékbe kormánydöntés céljából.
Jelenleg MP programját irányítják a Wall Streetről, hátha vele sikerül egy puccsot összehozni. Úgyhogy magyarok vigyázzunk, és ne bagatellizáljuk ezt a sztorit – a CIA-nak kb. 80 éves tapasztalata van világszerte puccsok létrehozásában. Meg kell akadályoznunk, hogy itt is egy Majdant csináljanak, és ezzel minket is a szakadékba lökjenek.
rajmund 007
2024-04-09 at 11:58
Zsolt!
Lehet, hogy te kritikus vagy ilyen-olyan ügyben, mert megteheted, de azok a szintén fideszes hozzászólók, akik ugyanezt tennék (például a nem létező tömeges migráció ügyében), nagyon hamar a kicenzúrázottak paradicsomában találják magukat. Legalábbis ezen a hírportálon.
Talpra magyar!
2024-04-09 at 10:59
M. Péteren tisztán látszik hogy egy tehetségtelen anyucika édes kisfia aki IQ szintje egyenlő a 0-val ezt az is megmutatja hogy márciusban még nemzeti kereszténydemokratának hazudta magát és abban a hónapban már átvedlett liberálissás. Az ilyen nem más mint kétszínű szaralak.
Talpra magyar!
2024-04-09 at 10:54
…. Sajnos ezek a balliberális zöld dk-sok mszp-sek momentumosok jobbikosok lmp-sek párbeszédesek együtt az M. Péterékkel és a többi csicskapárttal hazánkba lusta tanulatlan élősködő muszlim és egyéb gazdasági migránsok 100ezreit akarnák a nyakunkra telepíteni és bele is sodornának minket a teljes ukrajnai háborúba pénzügyileg is – nem meglepő hogy a francia Macron mára NATO katonákat is bevetne az ukrajnai háborúba.
Magyar Péter párti hülye pesti proli
2024-04-09 at 10:49
Annyi történt, hogy valaki most belecsapott a lecsóba – de nagyon.
És most mindenki törölgeti magáról a piros, paprikás, zsíros levet.
Lehet, hogy ideje a “Karmelitát” visszaadni a karmelitáknak.
Talpra magyar!
2024-04-09 at 10:48
Dk-s Gyurcsányék akik még mszp-sekként úgy elkxrták még az egészségügyet is hogy 15ezer kórházi ágyat vettek el a betegektől és több mint 5ezer egészségügyben dolgozó szakembert rúgtak ki a munkahelyéről ez még nem mind ráadásul a balliberális mszp-s szdsz-es Gyurcsányék Bajnaival együtt kórházban eltöltött minden egyes napért pénzt loptak ki a betegek zsebéből és aki körzeti vagy szakorvosi rendelésre ment annak minden egyes alkalommal fizetnie kellett az ellátásért. Most is ezt csinálnák.
Uncle Ment
2024-04-09 at 10:31
KRITIKA??
Ha nekem a vadászatról és a “nincs a pozícióhoz méltó valós teljesítmény”-ről semjén úr ugrik be, akkor
a PS CENZÚRÁZ.
A legeslegeslegjobb kommentjeim mindig eltűnnek,
HA kormány kritikusak.
A Bencsik meg kritikát írt egy filmről és Júdás lett.
Valami ner lovag kommentelt így.
Bocsi, ez a hozzászólás meddig maradhat?
futóbolond
2024-04-09 at 10:27
szemérmetes hallgatás az egészségügyről… a várólistákról, a szakszemélyzet hiányáról, az ellátási területekkel kapcsolatos problémákról. eközben a laktanya-átnevezés, mint komoly probléma merül fel. komoly önreflexió ez, kérem.
“Amikor szembejön a napi 10-20 db, ugyanazon kulcsszavakat tartalmazó, hergelő, világvége-vízionáló,” aham. soros, brüsszel, gyurcsány, márkizaj, magyarpéter… elég csak a lenti kommentekbe beleolvasni, hogy mekkora zűrt csináltak már a kis buksikban a kormánypárti sajtó cikkjei is. amúgy meg krvr lszrm az ellenzéket, mivel azok is fidesz kis csökevényei, amolyan cirkuszban mutogatható hasznos hülyék.
Theo
2024-04-09 at 09:46
Kicsit mélyebben kéne utánanézni a dolgoknak. A MiHam ellenezte az oltást, de magukat beoltatták, Duro beismerte. Utólag könnyű okosnak lenni, ha ez tényleg olyan veszélyes lett volna, akkor az elzárás nélkül a fél ország kihal. Ezt ki kockáztatta volna? Küldhetnek ránk még olyat is.
A Fidesz kommunikációja és a kulturális hatása tényleg gyenge, az iskolai tortenelemkönyvek atirasaval kellett volna kezdeni. És nem engedni el olyanokat, mint Borvendeg, vagy Drabik.
J
2024-04-09 at 09:43
Egyetértek a cikk mondanivalójával! Próbálkozni kell, CSAK “A baj az, hogy durva beszólások, anyázások nélküli “bal” politikai megszólalás nincs!” , sőt – meg sem szólalnak semmilyen kérdésre! – az van!
Ez milyen politika? vagy egyáltalás milyen emberi hozzáállás a választókhoz??
Persze először (videón, képeken) legalább saját magukat fel kellene ismerni , elismerni nyilvánvaló dolgokat! Zárójel bezárva, ez az, ami nem megy! – olyan hogy felelősségvállalás? – egyszerűen nincs náluk!
Az a menő közöttük, aki tud minél nagyobb szemétséget mondani és csinálni.
Visszagondolva, most csak Hiller István jut eszembe, akitől nem emlékszem egyetlen pocskondiázó, kiabáló megjegyzésére sem! Amit mond, abban hisz. Ez persze nem elég, de a stílus korrekt.
Mindennek Gyurcsány lenne az oka?? Szerintem nem, de az, hogy a szavazóik a nyilvánvaló ferdítéseit elhiszik, vagy azért mert tényleg hisznek benne, vagy azért, mert érezhetően tartanak tőle! Az elvtelenség!
Ez valamilyen félelemet is jelent, vagy erkölcsi hiányosságot?
A pénz miatt az ördöggel is cimborálnának!?
Sajnos ész érv nincs, és valahogy itt “megáll az ész” náluk!
Objektivitás? “ugyan mit jelent az?”
pl. budapesten 3000 kukát leszerelni az dicső tett? és elzavarták az elkövető polgármestert?
NEM ! Sőt, lehet, hogy egyesek újra képesek lesznek szavazni rá!
Miről lehet akkor beszélni???
Csak az ellenzék közül kellene valaki, aki tükröt mutat a sajátjainak!?, de az nem Magyar Péter áruló lesz!
Sajnos azt is el tudom képzelni, hogy ha lenne is ilyen ember, nem hinnének neki!
Ideológiai téveszme ellen és alap erkölcsi tartás nélkül? láthatóan befolyásolható sok ember!
Lehet, hogy csak a büntetésből értenek? Mindent nem lehet politikának álzázni!?
gyozo2018
2024-04-09 at 09:28
A kultúrát, mint az egyik legsarkalatosabb témát persze kihagytad.
A kultúra NER-lovagináját, MIKLÓSA ERIKÁT, aki, miután napi szinten
haknizott a népzenei motívumokból merített világzenével (mi a búbánat az, amúgy?),
aki ezért cserébe egyenesen az Operaház főigazgatóságát követelte magának. S mivel nem kapta meg (helyesen), M. Péter módjára megsértődve, nő létére átállt a feleségét, fiait abuzáló, hazát áruló M. Péterhez, egy színpadon énekelni Ripacs Nagy Ervinnel.
/
A Habsburg-ügyet meg a Habsburg Intézetbe ejtőernyőző Pröhlétől, a nagykövet Habsburg-fitól és támogatóiktól, a koncepció kidolgozóitól kell megkérdezni.
Ausztriából ugyanis kitiltották őket, később ez változott, mint turisták beléphetnek, de tilos politizálniuk. Ottót, az EEÁ ügyének nagykövetét már a 80-as évek végén ide ette a fene. Azóta építkeznek Magyarországon. És nem Habsburgnak köszönhetjük a refomrkori építkezéseket, hanem Széchényinek és Széchenyinek, ha kérhetném…
Csak végig kell tekinteni a kulturális államtitkárok névsorát egészen Feketéig és vissza, L. Simon volt az első, aki nyilvánosan szembement a gyermekvédelmi törvénnyel és volt pofája szembehazudni, hogy nem kérhet személyi igazolványt. Viszont a mai napig nem szerepel a MNM programjában a Magyarság Kutató Intézet eredményeinek rendszeres kiállítása.
És ez csak a felszín kapirgálása.
(Persze megint vagy törlés, vagy süllyesztés, ugye?)
mezler
2024-04-09 at 09:27
Nagyon jó a cikk, 99%-val egyetértek. Ezzel azonban nem:
“nyugi, nem sokkal durvább az egész egy influenzánál”
A 65+ -os korosztály 10-14%-át elvitte. Ez sokkal durvább mint az influenza.
Adama Admirális
2024-04-09 at 09:18
A napi három magyarpéterezős cikket annak tudatában toljátok ki a kormánymédián keresztül, hogy ez önmagában bizonyítéka annak, hogy valóságos dolgokról beszél Magyar Péter, ugye?! Függetlenül magától az embertől – aki erősen megkérdőjelezhető – ez a reakció kristály tisztán mutatja mennyire kényes igazságokat piszkált meg. Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél…
Az oltások szükségesek, de lehet mást kritizálni
2024-04-09 at 09:09
Kell a kritika, de pont az iltáselleneddég a legbutább kritika. Az oltás tudomány is, legalábbis nagyrészben, és Karikó Katalin Nobel-díjat kapott. Pont az általános oltáskritika az, ami hülyeség. Magyar tudósok publikáltak adatokat a magyarországi oltások eredményességéről, kérem tisztelettel a jobbos sajtót, hogy inkább azokat tanulmányozza, és uram bocsá’ kész8tsen interjút az azokat publikáló tudósokkal.
Viszont pl. szerintem a kormányt az energiamix tekintetében lehet kritizálni. Igenis a legfontosabb lenne a földgázról leválni, amennyire lehet, hiszen a földgázzal szó szerint minden oldalról lehet zsarolni az országot (ami már most is ígyvsn, lásd pl. A bolgárok,németek zsarolását), hiszen még csak tengeri kimenetünk sincs, nemhogy saját földgázunk.
sumer
2024-04-09 at 08:58
Magyarország kötőgigász trágárkáit, (Nagy Balnka, Pankotai Lili) és a mérnöki pontossággal hajtogatott papír – pop up card – messiásait; (MZP, MP) ugyanaz a belső kényszer hozhatta felszínre, ami egy mondatban leginkább így foglalható össze: A pszichológusom azt mondta, hogy messiás komplexusom van, de megbocsátok neki.
Ami egy darabig életben tartja őket, az az internetes vásárlási vágyakozással egyenértékű. Akkor jön csak a kijózanodás, ha az áru megérkezik.
Mekkelek
2024-04-09 at 08:57
Teljesen lényegtelen, hogy kit pénzel a háttérhatalom Magyarországon, márkizajz, antimagyarpetit, kaligelit – a végeredmény ugyanaz, nem nő a kormányellenes felforgatóügynökök támogatottsága, csak ugyanazt a tortát szeletelik tovább.
A tüntetések havi ütemezésén is látszik, hogy az egész egy megkomponált forgatókönyv szerint zajlik az EP választásokkor kell, hogy kulmináljon a ‘forradalmi’ (=jakobinus-bolsevik-lámpavasazó-oegygé őrület). Ezzel a havi egy hergeléssel, még fent lehet tartani az érdeklődők számát, anélkül, hogy megszokottá, unalmassá válna a szokásos kormányellenes panelek újdonsült szónoka, az ellenzék nagy reménysége: egy kiselejtezett álfideszes ingyenélő.
Anonim Andras
2024-04-09 at 08:50
Mit nem kritizál a neoliberalis baloldal? Magától értetődőnek fogadja a beremeleseket,a rendszeres nyugdijkorrekciot, szívesen el a Csók adta lehetőségekkel. Ami fölöttébb bántja őket, hogy nem a kezükben van a hatalom, így nem tudják kielégíteni a megrendelőink igényeit. Ez pedig mint globális fő cél a GENDERIZMUS, AZ LMBTQ, A MIGRANSIZMUS. Mit akar Magyar Péter? Szeget verni a NER koporsojaba. NER-NER! Ez a NER a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Magyar és köré a magyar nemzetet szeretne koporsóban látni. Nem elég nemzeti színű zászlót lengetni, kokárdát tűzni, ha közben assak a nemzet sírját. Nagy / Szabó/ Ervin, a jakobinus Noar/loar/társaságában 56-ra asszociál nak. De ripacs urak 56-ot nem a kommunisták vívtak meg,bármennyire is szeretnétek elhitetni. Legyünk onkritikusok, de ne essünk át a ló másik oldalára.
Böngér fia Bors
2024-04-09 at 08:49
Kinek az érdeke destabilizálni kiváló szuverenista Kormányukat? Csak nem a Soros Birodalomnak, meg nagykövetének, Présasszonynak?
pm
2024-04-09 at 08:17
Tisztázzunk valamit. Az összezárás helyes. Én is szívesen venném, ha lenne egy értelmes ellenzék, de nincs.Az, hogy a fidesz már régóta kormányon van, nem elégséges indok önmagában arra, hogy a hatalmat másnak átadja.Az hogy fidesz rendszere űködik, annak nem az az oka hogy jó, vagy rossz, hanem az, hogy többé-kevésbeé kielégítően működik.Egyszerűen nincs valós ok arra hogy miért is kéne lecserélni. Ahogy tűnnek fel az újabb és újabb arcok, akik próbálják holmi likevadászattal megszerezni a hatalmat, annál jobban tartok tőle, hogy egyszer csak sikerül nekik. Percemberek, megélhetési politikusok ezek, valós teljesítmény nélkül. magyar péternél még gyurcsány is több teljesítményt nyújtott, igaz a rossz oldalon. Bármelyik pártról aki most bent ül a parlamentben, lehet tudni, hogy mire számíthatunk.Semmi jóra. Ezért is kevés a szavazójuk.
Egyedül a mi hazánk valakijétől hallottam konstruktív hozzászólást. Azzal csak egy bajom volt: túúl radikális volt a javaslat. Velük TALÁN lehet együtt dolgozni–ezt is megfordítanám: próbáljanak meg ők együtt dolgozni a kormánnyal.
matrix
2024-04-09 at 08:16
ùgy megérdemelné a magyar elbutított Retek klub celeb függö diktatúrázó meg propagandamédiázó magyar !
A jelenlegi bezzeg németországi jogállamiság független-sajtó TV és szólásszabadságot !-;)
Az eredeti német versiót !
****
Hogy legyen némi fogalmuk a “diktatúra és a propapaganda médiáról”!
*****
Ez a höbörgö tudatlan réteg qvára megérdemelné!
Ha ott a köz TV azt mondja (naponta), hogy a fekete az sárga akkor az “sárga” még akkor is a fejre állsz !
****
Ha ezt megcáfolod akkok meg demokrácia ellenes felforgató rasszita idegengyülölő náci vagy ! Ès büntetik fenyegetnek !
Judit
2024-04-09 at 08:01
Nagyon jó ez az újságcikk.!!! De Istennek legyen hála hogy a Fidesz-KDNP Kormányunk szolgálja a Magyar Népet, adja Isten még sokáig így legyen.!!! Aki nem ismeri fel és a rosszat, az világ életében lopott-csalt-hazudott.!!! 89 előtt dolgoztam közöttük 9 évet, megcsömörlöttem tőlük.!!!
Bakonyi Gábor.
2024-04-09 at 07:38
A koronavírus sokkal erősebb volt az influenzánál, legalábbis azok számára, akik először találkoztak vele. Az viszont kétlem, hogy Kínából frissiben érkezett volna. Én azt gondolom, hogy már évekkel korábban itt keringett Európában is, de a vírusok kimutatása nehéz, így évekig fertőzött és mutálódott, mire egyáltalán észrevették. Feltehetően a migránsválság indította el a robbanásszerű terjedését.
TheTimbergaski
2024-04-09 at 07:27
hamarosan Gravitacios szakertök jönnek egy keleti orszagbol hozza
Rajzos
2024-04-09 at 07:03
Azt hiszem,hogy fényesre nyalása öszödi böszme seggének Oscar-díjas alakítása a Heti7-es volt! Mivel a régi segget már rágósnak találták,keresni kellett egy fiatalabbat! Volt ugye MSZP majd MZP,de most már jó nekik a két betűs Segg is! Az az MP
aladin
2024-04-09 at 07:01
Magyar Péter barátnöje leleplezte a barátját Magyar Pétert, hogy nagyon sajnálja az esetet de a barátja Magyar Péter most hazudott mert a támogatásukat külföldröl kapják. Most probálják eltüntettni amit mondtam.
Angie
2024-04-09 at 06:55
Igen, van nálam is pár dolog, amiben nem értek egyet a Fidesszel, viszont a főbb kérdésekben egyezik a véleményünk. Sokkal stabilabb országot hoztak létre, mint eddig bárki. Gyurcsányéknál és az MSZP-nél csak lejtmenet és megszorítás volt. A Fidesz megmutatta, hogy lehet egy országot működtetni és mellette az emberek is tudnak jól élni. Szerintem ez bassza a csőrét a globalistáknak, mert aki jól él, az kevésbé irányítható.