Pesti Srácok

KSH: Szeptemberben is kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése

KSH: Szeptemberben is kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 11,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 360 700 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 239 900 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 247 300 forint volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2,8 százalékos szeptemberi inflációval számolva a reálkeresetek 8,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Szeptemberben a legalább 5 embert foglalkoztató vállalkozásoknál a keresetek 11,6 százalékkal, 369 257 forintra, a költségvetési intézményekben a keresetek 11,8 százalékkal 343 621 forintra, a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél pedig 13,3 százalékkal, 327 301 forintra emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

A nemzetgazdasági ágakat tekintve a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat területén a havi bruttó átlagbér éves összehasonlításban 12,9 százalékkal, 291 250 forintra, a feldolgozóiparban pedig 12,8 százalékkal, 378 068 forintra emelkedett. A villamosenergia, gáz- és gőzellátás, légkondicionálás területén szeptemberben a havi bruttó átlagkereset 12 százalékkal, 547 833 forintra, az iparban teljes munkaidőben alkalmazásban álló havi bruttó átlagkeresete 12,6 százalékkal, 380 620 forintra nőtt. Az építőiparban a bruttó átlagkereset 13,8 százalékkal, 285 147 forintra emelkedett. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektorban a bruttó átlagkereset 10,9 százalékkal, 239 013 forintra, a pénzügyi, biztosítási tevékenységnél pedig 8,6 százalékkal, 619 549 forintra nőtt.

Szeptemberben a bruttó átlagkereset a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás terén 442 925 forint volt, az oktatásban 325 501 forint, a humán egészségügyi, szociális ellátásban 267 371 forint volt, ami éves összehasonlításban 13 százalékos, 3,5 százalékos, illetve 20,7 százalékos emelkedést jelent. Január-szeptemberben 10,8 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése, és a mért 3,3 százalékos inflációval számolva, a reálkeresetek 7,3 százalékkal nőttek az év első kilenc hónapjában.

PestiSracok facebook image

Az első kilenc hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete a legalább 5 embert foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél 359 900 forint volt, közfoglalkoztatottak nélkül számolva elérte a 369 900 forintot. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 239 300 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 246 700 forint volt az első kilenc hónapban. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10,8 százalékkal nőtt 2018 azonos időszakához képest.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?