
Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és a Ferencváros elnöke részletes interjúban mesélt a PestiSrácok.hu-nak a Ferencváros háza táján történt izgalmas hetekről, a BL-kiesést követő időszakról, Máté Csaba impozáns teljesítményéről, és elmondta, hogy miért döntöttek mégis az edzőcseréről. Megtudhatjuk, hogy miért gondolja Kubatov Gábor, hogy Dejan Sztankovics személyisége áll legközelebb a Fradi karakteréhez, szóba kerül a klub jövője és természetesen politikai kérdésekben is megszólalt. Szóba kerül a budapesti rendezésű atlétikai világbajnokság sikere, a baloldal álságos viselkedése, akik bár minden létező módon és eszközzel támadták az eseményt, annak sikerét látva, vidáman pózoltak és maguknak tulajdonították az eredményt. Az interjúban a Fidesz pártigazgatója felhívja a figyelmet az önkormányzati választás fontosságára, a megfelelő jelöltek kiválasztására, és a korrupt brüsszeli vezetés hazánk elleni hadjáratáról is beszél, valamint Európa versenyképességének folyamatos csökkenéséről. Kubatov Gábor a nyugat-európai konzervatív médiumok hiányáról, a nyilvánosság fontosságáról is elmondja a véleményét, valamint arról , hogy hazánk sosem adhatja fel a harcot, bármilyen nyomást helyeznek is ránk.
A Fradinál az utóbbi hetek és hónapok igazán mozgalmasra sikerültek, a feröeri Klaksvík elleni kiesést követően, Máté Csaba irányításával elérte a csapat a Konferencia Liga csoportkörét, ám mégis új edző érkezett, Dejan Sztankovics. Akkor is sor került volna az edzőcserére, ha előre tudja a klubvezetés, hogy milyen meggyőző győzelmeket szállít Máté Csaba?
Kubatov Gábor: A Fradinál mindig fontosabb, hogy egy szinttel feljebb kerüljünk szakmailag, és így választjuk ki a megfelelő edzőt is. Máté Csaba pont az a szakember, aki jelen helyzetben passzolt a Ferencvároshoz, egy remek edző, de nem egy szinttel magasabb. Amikor leváltottuk Csercseszovot, kíváncsi lettem volna, ha Máté Csaba és Dejan Sztankovics között lehet választani, ki mit mondott volna; az az érzésem, hogy a többség a szerb szakember mellett tette volna le a voksát. De egy döntésnél nem ez számít: egy szurkolót vezérelhetnek az érzelmei, én azonban nem dönthetek érzelmi alapon. Amikor 13 éve elképzeltük, hogyan nézzen ki ez a klub, és döntéseket hoztunk ennek érdekében, akkor nagyobb részt a helyes utat választottuk, ehhez azonban mindig racionálisan kellett a jövőbe tekinteni. Sok döntést a múltban sem értettek a szurkolók, a végén azonban beigazolódott, hogy előrébb jutott általuk a Ferencváros. Márpedig a lényeg ez! Mi csak a Fradi érdekében hozunk döntéseket, ennek semmilyen személyes vetülete nincs. Ha a közhangulatra hallgattam volna, akkor Máté Csaba marad az edző, de meggyőződésem, hogy a Ferencváros csak úgy tud feljebb és előrébb kerülni, ha mindig egy szinttel jobb edzőnk van. Persze, kockázatot is vállalunk ilyen helyzetekben. Megtehettük volna ,hogy kivárunk , és Máté Csaba egyik rosszabb edzői periódusa után döntünk a váltás mellett, de véleményem szerint ez így volt korrekt.
A Fradi karakteréhez legközelebb álló edzőt választottuk
Ahogy a Puskás elleni meccs után is sok ilyen hang jelent meg…
KG: Így van, akkor éppen ezek a hangok erősödtek fel, de nem lett volna helyes egyből váltani, nem is tettük meg. Ami Sztankovicsot illeti, nem akarom elkiabálni, de karakterben a Fradihoz legközelebb eső edzőt választottuk. A futballban persze bármi lehetséges, de komoly előkészítő munkát végeztünk, százszor végig gondoltam a döntést, igaz, sok álmatlan éjszakát okozott, de annak ellenére sem bánom, hogy érzékelem a közhangulatot.
Mikor született meg a megállapodás Sztankoviccsal?
KG: A komoly tárgyalások, a váltás előtti néhány napban kezdődtek meg. Puhatolózások természetesen korábban is voltak, hiszen ez egy ilyen szakma. Bevallom, nem esett jól, hogy a leváltásáról kellett beszélnem a Csabával.

Fotó: Hatlaczki Balázs
Szívesen kihagytam volna ezt a beszélgetést…
Számított erre a döntésre Máté Csaba?
KG: Ez egy ilyen szakma, sajnos mindenki tudja, hogy akármikor benne van, hogy lecserélik az embert. Épp az utód, Dejan Sztankovics nyilatkozta azt, hogy „kétféle edző van: akit már elküldtek és akit el fognak küldeni”. A Csaba meg tudta mutatni a szakmai kvalitásait a Fradinál, feltámasztotta a halottat, sőt, azt meg is tanította repülni . De valljuk be, ez neki is komoly dolog, hogy ilyen óriási lehetőséget kapott, és meg tudta mutatni magát. Tíz meccsből kilenc győzelem, fantasztikus gólarány, ez nyilván önmagáért beszél. Éppen ezért nem volt ez egy könnyű beszélgetés, szívesen kihagytam volna.
Úgy tudjuk, hogy Máté Csaba végül marad a klubnál. Mi lesz a feladata, milyen minőségben képviseli a Ferencvárost?
KG: A szerződése nincs felbontva, egyelőre keressük a helyét.
A csapatnak láthatóan megjött az önbizalma az utóbbi időben, szárnyalnak. Nincs kockázata egy ilyen döntésnek, hogy újból törést okozhat?
KG: Hogyne lenne, a kockázat mindig benne van. Az új edzőnek is meg kell ismernie a játékosokat, de természetesen mi is segítünk a beilleszkedésben, Leo (Leandro de Almeida) lesz az egyik másodedzője, aki Máté Csaba munkáját is segítette. Mindemellett nagyon sok befolyásoló tényező van. Nem biztos, hogy egyből minden stimmelni fog, ez benne van a pakliban. Azt viszont láttam, hogy a Sztankovics csapatai, akiket a Fradi előtt irányított, mindent megtettek a győzelemért, olyan mentális erő volt bennük, hogy ha az edző azt kéri, leugrottak volna együtt a legnagyobb hídról is. Reméljük, hogy itt is megvalósul az a kohézió, ami őt és a korábbi csapatait jellemezte.
Már tavasszal látszott, hogy nagy a baj
Picit térjünk vissza Csercseszovra, akinél tavasszal már látszott, hogy valami nincs a helyén, de a feröeri csapat elleni mérkőzés még ennek függvényében is derült égből villámcsapás volt.
Sajnos ennek a mélyrepülésnek már voltak előjelei. Az első talán az Iváncsa elleni vereség volt. A tavaszi szereplés ugyancsak gyengére sikeredett, hiszen, ha az idény második felét nézzük, a tavaszi eredményeink alapján csak a hetedik helyen zártunk volna a bajnokságban. Ebben a helyzetben azért ne feledjük el, hogy Csercseszov mégis csak az utóbbi 48 év legnagyobb sportsikerét érte el, valamint megnyerte a bajnokságot is a csapattal. Ezek után küldjük el? Láttam és éreztem a hibákat, véleményem szerint Csercseszov elvesztette az öltözőt, de azt gondoltam, hogy az új, kiváló minőségű játékosok leigazolásával el tudjuk mozdítani a holtpontról a csapatot, ez azonban nem sikerült. Sajnos, egy ilyen kvalitású edzővel is meg tud ez történni, még akkor is, ha láttuk, hogy a mélyrepülés előtt, az Európa Liga csoportkörében milyen kiváló meccseket hozott le vele a csapat. A Leverkusen elleni párharcot követően azonban történt valami, ennek eredménye pedig az öltöző elvesztése volt.

Dejan Stankovic, a Fradi új edzője – Fotó: fradi.hu
Nem lennék fradista, ha nem akarnám megnyerni a Konferencia Ligát
Erős csoportba került a Fradi a Konferencia Ligában, mi az elvárás a csapattól és az új edzőtől?
Ez Bajnokok Ligája erősségű csoport, nincs mese. (Nevet). De fradista vagyok, mégis mi lenne az elvárás? Meg akarjuk nyerni ezt a kupát! A miénkhez képest sokszoros költségvetéssel vannak előttünk csapatok itt is, a csoportunkban ketten is megelőznek minket, de mi őket is meg akarjuk verni. Nem lennék fradista, ha nem így gondolkodnék. Mi minden meccset meg akarunk nyerni! Évekkel ezelőtt ijesztő lett volna látni egy ilyen erősségű csoportot, de a mostani csapatunkban már benne van, hogy ilyen minőségű ellenfeleket is le tudunk győzni. Ehhez persze nagyon jó napot kell kifognunk, nekik pedig kevésbé jót, de bármi megtörténhet a fociban, lehet egy nagyon jó szereplés ebből, és bízunk benne, hogy lesz is.
Egy újabb felfelé tartó időszak kezdődhet?
Mindig léptünk egy kicsit felfelé és ebből a tendenciából most sem adhatunk lejjebb. Ezért is lehetünk nagyon hálásak Máté Csabának, mert ha nem sikerül bejutnunk a Konferencia Liga csoportkörébe, akkor ezzel az erős kerettel csupán a magyar bajnokság és a Magyar Kupa maradt volna a Fradinak, semmi más. Rengeteg kiadás, a sok külföldi játékos megtartása, nehéz lett volna előrébb lépni, és ez a szituáció megakaszthatta volna a több mint tízéves lendületünket.
Megéri magyar játékosokat nevelni és beépíteni a csapatba
Amikor valami nem sikerül, akkor előjön a “merjünk kicsik lenni” attitűd, előbújnak rejtekhelyeikről, akik a magyar foci ellen drukkolnak. Dögkeselyűként érkeznek és megpróbálják megkavarni az állóvizet, egyből megbukó klubmodellről beszélnek, és sokakat meg is tudnak bolondítani. A magyar játékosok hiányáról beszélnek, ami ugyancsak nem igaz.
Mi nagyon odafigyelünk a magyar játékosok nevelésére és beépítésére, most is hét magyar játékos van a Konferencia Liga keretünkben, de nem jó elmenni szélsőséges irányokba, hiszen láttuk, hogy a csak magyar játékosokból álló modell most éppen a Vasas esetében nem volt elegendő, pedig remek játékosokból állt a keretük. Sajnos, nemzetközi szinten sem ért el sikert a csak magyar futballistákra épülő csapat, a Kecskemét, ők is gyorsan elbuktak, pedig a Fradinak és az egész magyar focinak fontosak azok a nemzetközi szerepléssel megszerezhető koefficiens pontok, amiket össze tudnak szedni a magyar csapatok. Mi is örülnénk, ha Szoboszlai Dominik és a legerősebb magyar játékosok nálunk játszanának, de ez a Ferencváros számára jelenleg elérhetetlen opció, így a sikerhez és az előre lépéshez más megoldásra van szükség.
A magyar játékosok kinevelésére jó példa Lisztes Krisztián, akinek a sorsa is eldőlt, hiszen az Eintracht Frankfurthoz kerül, a Fradi pedig hatalmas összeggel gazdagodik a tehetséges játékos eladásából
Lisztes Krisztián csak a következő idénytől lesz a játékosuk, tehát egy évig még minket erősít. Egyébként, ha a szerződésbe foglalt összes opció érvényesül, akkor több mint 10 millió eurót kap érte a Ferencváros, ami abszolút rekord a klub történetében. Folyamatosan figyelünk és igazolunk is magyar játékosokat. Varga Ádámot is tudatosan neveljük egy ideje, hogy legyen magyar kapus Dibusz Dénesen kívül is, akinek nem csak az utódja, hanem hamarosan versenytársa is lehet. A Fradiban most már 24 utánpótlás válogatott található, de nagyon fontos, hogy a magyar játékosok akarják a sikert. Az a magyar focista, aki a Fradinál játszik, igenis tűzze ki maga elé azt a célt, hogy jobb akar lenni a posztján, mint Abu Fani vagy Samy Mmaee vagy Traoré. Esetleg többet fut egy meccsen, mint Zachariassen. Ezért hoztuk létre az NB III-as csapatot is, hogy a 16-18 éves játékosok felnőtt focit játszhassanak, és aki érdemes rá, mehessen az NB II-be Soroksárra, ahol Lipcsei Peti kezei alatt pallérozódhat. Aki innen is kitűnik, az előtt nyitva az ajtó vagy az NB I-be vagy a Ferencvároshoz, csak végig kell járni az utat. Ne felejtsük, hogy Lisztes Krisztián is így került fel a Fradiba, most pedig már a Frankfurt viszi el. Ahhoz, hogy ezeket az eredményeket elérjük, kellett jó néhány kemény év, volt benne sok zsákutca, de sosem adtuk föl és az idő most minket igazolt.

Fotó: Hatlaczki Balázs
A jobboldal dolgozott, a baloldal pedig pózolt az atlétikai világbajnoksággal
A hazai szervezésű atlétikai világbajnokság nem csak a sportról szólt. A baloldal rengeteget támadta az eseményt, ha rajtuk múlott volna, egy kapavágásig sem jutott volna hazánk, sajnos, hazaáruló módon gáncsolták a projektet, a hasznot azonban szerették volna lefölözni a sikeres rendezést követően. Baranyi Krisztina teljes mellszélességgel ágált ellene, most az atlétikai stadion a borítóképe, Karácsony Gergely is ott pózolt, sőt, szerinte már neki köszönhetjük a rendezést és a szervezést.
Ha viccesen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy már az is értékelendő, hogy a legalább a végén mellénk álltak – az eljárás természetesen morálisan elítélendő – de legalább nem tettek ellene semmit. Nagyon fontos, hogy nem csak egy stadionról beszélünk, az egész esemény egy komoly összefogás eredménye, és háborús időben hozott békét a nemzetek között. Felemelő érzés volt többek között az is, hogy egy ilyen világpolitikai helyzetben női kézilabda BL-döntőt játszottak egy magyar helyszínen, 20 ezer néző előtt, az MVM Dome-ban. Visszatérve a vb-re, Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, hogy nem csak akkor voltak benn az emberek a stadionban, amikor a magyar sportoló versenyeztek, hanem végig, és mindig jó hangulatot teremtve szurkoltak. Budapestiként pedig óriási öröm, hogy az eseményt követően az egész környék megszépült, funkciója lett, ahogy az Üllői úti Groupama Arénánál is történt, hiszen a Fradi otthona óriási megújulást hozott ennek a városrésznek. Ezen kívül hatalmas büszkeség, hogy egy ilyen fontos sporteseményt Budapestről közvetítenek szerte a világban, ennél nagyobb csodát ritkán lehet látni.
Párizsban nem voltak biztonságban a BL-döntőre kilátogatók, Magyarország megint bizonyította, hogy a béke szigete
Jó hírünket vitte a világba a világbajnokság, sok külföldi is elcsodálkozott a remek szervezésen és Budapest szépségén
Találkoztam az atlétikai szövetség elnökével, az olimpiai bizottság vezetőivel, akik mind csak szuperlatívuszokban tudtak beszélni a magyar szervezésről, a biztonságról, és az itt tapasztalható hangulatról. Vessük mindezt össze a Bajnokok Ligája döntőjével, amit Párizsban rendeztek, ahol a fényes utcán fosztották ki az embereket, ezzel szemben Budapest még mindig egy biztonságos város, Magyarországon nincsenek ilyen elképesztő történetek. Azt is hozzátehetjük, hogy legalább valami épült a fővárosban, mert ha Karácsony Gergely teljesítményét nézzük, akkor ő mindössze csak dugókat épített. Példának okáért, gondoljunk akár az állatkerti Biodómra, amit az ő egykori miniszterük, Persányi Miklós emberük „intézett”. Ez csak és kizárólag hozzájuk köthető, és azóta sem sikerült befejezni. Ezt nem tudják letagadni. Közben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy csődbe vitték a fővárost, és megint hiteleket akarnak felvenni. Kérdezhetnénk az egykori SZDSZ-s plakátpályázat egyik jelmondatával: Fiúk, „ hol a lé”?
Amit pedig átadott a budapesti baloldal, azt sem ők kezdték el…
Ezek után azt biztosan nem lehet mondani, hogy Karácsony egy városépítő politikus. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy semmit sem építenek, pedig folyamatosan nő a főváros bevétele, ők ennek ellenére valahogy mégis mindig kifogynak a más pénzéből. Mindezt azzal a szakértői garnitúrával Karácsony háta mögött, amelyik centire megegyezik a Gyurcsány-kormány vezetőivel. Tarlós István 200 milliárd forintot hagyott a kasszában, mikor átadta a vezetést, Karácsonyéknak bravúrosan sikerült ebből csődhelyzetbe lavírozni a fővárost, a pénzt valószínűleg elköltötték rovarhotelekre, méhlegelőkre, 42 tanácsadóra, és persze Mártha Imre luxus életére, aki egyébként a fővárosi közmű vezére, de eredményt nem tudnak felmutatni. A baloldali városvezetés koncepciótlan működésére tipikus példa a Blaha Lujza tér úgynevezett „felújítása”, hiszen itt is csak beszéltek a zöldítésről, a tér ehelyett csupa beton lett. Jól jellemzi a hozzáállásukat, mondhatni ars poeticájukat, hogy a legbüszkébbek az azóta elhíresült WC-re voltak, ami mára drogelosztó és a prostituáltak szálláshelye lett. Tele van a város hajléktalanokkal, akikkel nem tudnak mit kezdeni, szemét és gaz borítja az utcákat.

Fotó: Hatlaczki Balázs
Az egész főváros úgy néz ki, mint egy kifestőkönyv
Most 1 milliárd forint mégis jut kerékpártámaszokra, graffiti falakra.
A főváros nagyobb útkereszteződései úgy néznek ki, mint egy kifestőkönyv, vagy gyerekrajzpályázat. A fővárosi utakon akkora a káosz, hogy nem tudja az ember, merre kell haladni, a régi és az új felfestés egyszerre látható, elképesztően balesetveszélyes és kaotikus a közlekedés. De mindeközben az a legidegesítőbb, hogy órákat állunk a dugókban.
Karácsony Gergely magabiztosan kijelentette, hogy őt úgysem lehet legyőzni, de mi a valóság? Ennyi otromba hiba után milyen esélyei vannak a jobboldalnak főpolgármesteri, polgármesteri posztok tekintetében?
Nagyon sok kiváló jobboldali jelölt van, de úgy gondolom, hogy nem kell kapkodni, mert mindenhol a legjobb jelöltet kell majd kiválasztani. Jól látszik, hogy megváltozott a kampánytechnika az utóbbi években, és a közösségi média segítségével néhány hónap alatt fel lehet építeni egy jelöltet. Mindamellett az is fontos kérdés, hogy a baloldal elégedett-e Karácsony Gergellyel. Gyurcsányék már megkérdőjelezték az alkalmasságát, szóval bármi megtörténhet. .
Meglenne az esély, hogy Budapest egy kiváló hely legyen Európában
A baloldal számára továbbra is taktika lehet az emberek hülyének nézése, a folyamatos mutogatás és hárítás? Nem kéne valamit letenniük inkább az asztalra és dolgozniuk?
Emlékezzünk csak a Demszky-érára, amikor ugyanez volt a helyzet, munka helyett csak a duma volt, a végén pedig Demszky Gábor már csak a fényképezőgépét lóbálta, mást nem is csinált. Szóval, ezt egyszer már átéltük. Budapestiként nekem fáj látni mindazt, ami itt zajlik, a város egy helyben topog, nem fejlődik , pedig itt van a lehetőség, csak képtelenek élni vele. Igazából az a baj, hogy nem csak hogy nem fejlődik a főváros, de szerintem még koncepció sincs a fejükben , pedig el lehetne érni, hogy Budapest egy kiváló hely lehessen Európában.
Miközben a hazai ellenzék külföldről kapja a pénzt és Brüsszel visszatartja a hazánknak járó forrásokat. Hogy áll ez a harc?
Minden egy eredőre vezethető vissza, hiszen nagyon komoly Soros-hálózat van mögöttük, akik megpróbálják közben Brüsszelt is befolyásolni. A fizetési listájukon 226 uniós képviselő van , ami szinte hihetetlen és ugyanakkor ijesztő is. Azt látjuk, hogy az eddigi erőfeszítéseiket kevésnek tartják, és még többet akarnak költeni azért, hogy befolyásolják az európai politikát. Úgy tartja a mondás, hogy aki rendeli a nótát, az fizeti a zenészt. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy nem a magyarok érdekeit védik. Soros György egy üzletember, számára a befolyásszerzés és a pénz a legfontosabb cél. Ha célt érne, akkor minden magyar pénzét elvenné. Az amerikai üzletemberhez köthető civil szervezetek a világon mindenhol a háború pártján állnak, megnyitnák Európa kapuit az illegális bevándorlók előtt, genderkérdésben pedig kérlelhetetlenek. Ez az, amiről a magyar jobboldalnak beszélnie kell, az emberek tudomására kell hozni az igazságot, hogy milyen elképesztő mennyiségű pénzt költenek el és azt mire fordítják. Persze, az sem elhanyagolható kérdés, hogy a kampányfinanszírozási tevékenységük nem minősül-e törvénytelennek?
A nyugati média nincs velünk, az emberek viszont igen
Brüsszelben ez működött, hiszen kilóra megvették Eva Kailit és több más vezető európai politikust is
Egymás után potyognak ki a csontvázak a szekrényből és még közel sincs vége, beszélhetnénk az eddigi elképesztő korrupció gyanús ügyek mellett a furcsa vakcinabeszerzésekről is, amelyek úgy hallani, sms-üzenetek formájában történtek, jó lenne tudni, hogy Von der Leyen, a bizottság elnök asszonya, mennyire érintett.. Ez utóbbi pedig csak a jéghegy csúcsa, gondoljuk el, hogy hány ennél jóval keményebb és fajsúlyosabb ügy lehet még a háttérben.
Bírható ez a nyomás?
És ha nem bírható? Akkor adjuk meg magunkat? Azt biztos, hogy nem! Persze könnyebb lenne Brüsszelben jópofizni, de aztán óriási bajba kerülnénk…

Fotó: fradi.hu
A jobboldal feladata a nyilvánosság keresése, az igazság elmondása
Akkor hogy lehet ezt a támadást kivédeni? Hogyan lehet olyan utat választani, ami járható?
A nyilvánossággal, mert az emberek velünk vannak, a nyugati média azonban ellenünk. Óriási a baloldali médiatúlsúly egész Európában, és miközben arról beszélnek Németországban, hogy médiaegyensúly van, kiderült, hogy az újságírók 75 százaléka balliberális. Milyen médiaegyensúly az ilyen? Folyamatosan fújják a betanult szövegeiket, és egy idő után ezt el is hiszik az emberek, mert nem hallanak mást. De érdemes megnézni, hogy amikor elkészül egy olyan interjú, mint amit Tucker Carlson készített Orbán Viktorral, akkor mi történik. A megtekintések száma már elérte a 127 milliót néhány nap alatt, szóval érdekli az embereket, mert nem a szokásos balliberális bullshitet hallják. Kétségtelenül ez így egy nehezített pálya.
Egyszerűen hangzik, hogy járjuk a magyar utat, a saját utunkat, mégis rengeteg támadást kapunk érte.
Pár év alatt még tovább romlott az amúgy is nehéz helyzet, hiszen korábban Angela Merkel és François Hollande még lokalizálni akarta az orosz-ukrán konfliktust, most pedig az a cél, hogy kiterjesszék azt és mindenkit belevonjanak a háborúba. Eközben Ukrajna elveszíti a földjeit, a belföldi befolyását, és ami a legszörnyűbb, a fiataljait. Régen egy ilyen háború esetén már békekoncerteket tartottak világszerte, és mindenki a békéért könyörgött. Nagyot változott azóta a világ . Mert ezt a szót, a békét egyszerűen képtelenek kimondani, elfogadni, támogatni pedig most, erre lenne szüksége az egész világnak. Európa eközben folyamatosan, több területen is elveszíti a versenyképességét. Csak egy példa, hogy a franciáknál már bevezették a heti 35 órás munkaidőt, míg Délkelet-Ázsiában kevesebb pénzért dolgoznak heti 50 órát. A termékeket olcsóbb energiaforrásokból állítják elő, hiszen a norvég és amerikai gáz drágább, mint ami az orosz piacon elérhető. De, a technológiai fölényét is elveszti az öreg kontinens , hiszen hiába készülnek remek, új technikák, ezeket egyszerűen lemásolják és olcsóbban hozzák létre Keleten. Hogy akarunk ebből kitörni? Ha így haladunk tovább, Európa elveszít mindent, a kultúráját, a versenyelőnyét, utána elveszíti a munkahelyeket, végül összeomlik az egészségügyi rendszer és a szociális védőháló is. .
Ha nem ébred fel a nyugat-európai jobboldal, nem lesznek hosszútávú győzelmeik
Az amerikai cégeknek jók az unió által bevezetett szankciók, Európa viszont úgy tűnik, hogy egyelőre megállíthatatlan mélyrepülésbe kezdett.
Az amerikai cégeknek mindez tökéletes, de a Gazprom is rekordnyereséget ért el a múlt évben. Akkor mit ért el az unió a szankciókkal? Európa megint csak a saját dolgát nehezítette meg.
Nyugat-Európának az egyik utolsó lehetősége a jövő évi EP-választás, hogy lerázzák ezt az igát, de nem úgy tűnik, hogy a nyugat-európai emberek felébredtek volna.
A titok a médiaviszonyokban keresendő. Amíg a nyugat-európai jobboldal nem tudja határozottan elküldeni az üzeneteit, amíg nem használja készség szinten a közösségi-és hagyományos médiát, ameddig a nyugat-európai jobboldali gazdasági emberek nem hajlandók a politika mögé állni és kimondani, hogy a konzervatív értékekre és annak média megjelenítésére igenis szükség van, addig csak véletlenszerűen és foltszerűen lehetnek politikai győzelmek. A célok elérésében a közösségi média is nagyon sokat segíthet, még akkor is, ha az elvileg a baloldal kezében van. Valahol el kell tudni mondani az ellenfélről az igazságot.
Solaris
2023-09-16 at 05:41
dezori,
azt egyed amit kg kapált…
Orientál
2023-09-14 at 12:30
Solaris Te bunkó hogyha a paraszt nem dolgozik akkor te éhen döglesz. És nem is fogsz szarni.
Solaris
2023-09-13 at 20:24
Dezorientalt,
Ennek a parasztnak tennleg AA-KG a rendszama.
Lattam szemelyesen.
Bocsesz, ezvan.
Géza Sas
2023-09-13 at 17:44
Ezek a kommentek egy társadalom látlelete. Döbbenet!
Hamis a vilàg
2023-09-13 at 08:32
A Nyugat-európai jobboldal már részben felébredt ! Főleg Fro-ban, de kisebbségben vannak – és lesznek – egyre inkább a migránsok bejövetele miatt. A migránsoknak elég gyorsan megadják az állampolgárságot, hogy szavazhassanak. Ők egyre többen lesznek.
A nyugat-európaiakat pedig irtják titkos módszerekkel: tűz, árvíz, vonat/ busz szerencsétlenségek, vírusok, káros élelmiszer, és gyógyszer meg oltás, hamis a világ.
Itt csak a jelenlegi Eu- ból való kilépés segíthet, ha nem, akkor az EU még jobban fog bennünket sanyargatni. Minél később szállunk ki, szerintem annál több kárt fog az EU nekünk okozni. Már most bagóért felvásárolták az országunk ingatlanjait, iparát, ennél még a rendszerváltás előtt is gazdagabb volt a magyar nép.
Az egész rendszerváltás egy csalás volt, sokkal több a vidéki szegény ember mint azelőtt, magasabb az államadósság, el vagyunk” adva” gyarmati sorba taszítva. Csak a fővárosi krém dőzsöl, észre se veszik.
A megoldás csak egy új, Kelet-Európai Unió, vagy a B rics-hez való csatlakozás lehet.
bl
2023-09-13 at 05:24
Gerinek az a feladata, hogy mélyrepülésbe vigye Pestet és az egészet rákenje Orbánra.
Nem a sport a lényeg itt
2023-09-13 at 00:27
Amióta ilyen kimondhatatlan nevűeket tesz a csapatba, azóta nem is nézem a meccseiket.
Ma már minden a pénzről szól, még a sport is.
Schenkhyalfonz
2023-09-12 at 21:13
A többi csapat csak azért van az NB1-ben a Fradi mellett, mert kell egy másik csapat is egy focimeccshez.
Ha valakinek nem tetszik az FTC léte, az meg hülye és/vagy dózsás.
Orientál
2023-09-12 at 20:24
Solaris Te imádod az eltörölni szót éppen úgy mint
a kommunistáitok és a fasisztáitok mindent elakartak törölni ami nem egyezett a véleményükkel meggyőződésükkel. Te kommunista nótádban is benne van a ,, …. múltat végkép eltörölni … ” kommunista fasiszta szövegelésed.
Orientál
2023-09-12 at 20:13
Solaris Te a hazug korrupt népbe lövető balliberális zöld Gyurcsányodék seggnyalójuk vagy.😀😀
Solaris
2023-09-12 at 19:43
Ja, lehet törölni.
Rotringradírzombi….
Solaris
2023-09-12 at 19:42
AA-KG. autó rendszám.
Megaparaszt.
Politikuss-seggnyaló.
Orientál
2023-09-12 at 17:27
Sajnos ismét lopott a balliberális zöld banda mert a Ferencváros kerület polgármestere is Gyurcsányékkal Karácsonyékkal együtt minden erejével gátolta az atlétikai VB megrendezését és most az internetes oldalán a balliberális polgármester ellopva a showt pofátlanul az új atlétikai stadion látképével együtt díszeleg. Ez ismét a szemét balliberális zöld lopás esete.
Sas
2023-09-12 at 16:17
a hazai edzőkkel szembeni bizalom megteremtése időigényes–anno már azzal is lejáratták magukat, hogy bolond módon nyilatkoztak-pl.”olyan játékost szeretnék, aki—minden poszton-bevethető”(ez egy klasszikus mondat-hazai edzőktől)-vagy:”nyugati csapatoknál 24-26—egyforma jó minőségű —játékosokból áll a keret”…..az..muhaha………..ilyen faszságokat nyilatkozgattak-illetve volt olyan, aki pl.–emberfogásos játékot kért-anno-a jugoszlávok ellen–ebből kapta hetet…azért kell egy kis idő, hogy ezeken túljussunk-mentálisan.
Sas
2023-09-12 at 16:12
1. a magyar edzők-több évtized alatt önmagukat járatták-pl. eszement nyilatkozatokkal, eszement taktikával, stb.-2. Ennek az oka , persze, a rendszer volt,amely szándékosan tette tönkre a hazai focit.3. A magyar edzők-egyelőre-ott sem bizonyítottak-NB1 -ahol szintén van pénz-olyan nem lehet, hogy egy FTC- majd megkockáztat egy magyar edzőt-előszőr bizonyítsanak-ma már sokhelyen van megf.infrastruktúra-és pénz.4. Az FTC- kereskedik-ha nem kereskedne-sehol sem tartana-arról nem tehet, hogy a 8-10 évesek kiválasztása -korábban-korrupt módon-szakszerütlenűl történt-ezért nincs elég hazai játékos-.Azt kifogásolni, hogy eladják Lisztest-egészen irracionális-MIT CSINÁLJANAK VELE? KÖTÖZZÉK LE?NE ENGEDJÉK EL?-Amikor egy német klub többet tud adni neki?
K
2023-09-12 at 15:32
Maximálisan egyetértek Kubatov Gáborral….:
A Fradi az egy külföldi focicsapat, mert 31 játékosából 22 nem magyar külföldi.
Minek kerül szóba egy külföldi csapat????
–Nem tudni.
Az viszont tény hogy az igazi magyar egyből elkapcsol a TV-én , ha a Fradi kerül adásba.
nemzeti
2023-09-12 at 14:56
Sajnos ilyen ellentmondásos személyiségeknek
helyük van magas vezetői beosztásban a FIDESZ-nél
és a Fradinál.
Lukács
2023-09-12 at 14:49
Mi van itt? összegyültek a libsik?
Igen! Utólag úgy tűnik, hogy kevés volt a kampány ’18-ban, de a voksokat nem Kubatovék dobták be az urnákba hanem a budapesti polgárok. Egyébként: Qbi for mayor !
Sanyáta
2023-09-12 at 14:49
Szerintem ez a Kubatov egy elmebeteg. BL-ről álmodik és beszél, Makó és Jeruzsálem. Emberi értéke nulla. Ez az elbocsátás egyszerűen felháborìtó. A Lisztes eladása pedig a fradi értékeinek elárulása Judás pénzért. Kiváncsi vagyok a saját zsebébe hány száz millió csúszik majd. sose tudjuk meg, magyar játékosokat a fradiba. Hazudik mint a víz folyás! Ilyen túskó nem kell a fradi élére, menjen a francba és vigye magával a szkennerét is!
Sas
2023-09-12 at 14:42
a tömegdemokrácia egy brutális, aljas rendszer-amikor egy ilyen rendszerben-bárki-úriemberkedik-az nem való politikusnak.
Sas
2023-09-12 at 14:38
a kampány egy langyos, úriemberkedő kampány volt-és az lett a vége-hogy ott hagytak-szdsz-mentalitású bűnözőknek-egy gyilkosnak -GYF- 200 milliárdot…………igen egy gyilkosnak hagytak ott 200 milliárdot……….olyannak, akinek börtönben kellene rohadnia.
Sas
2023-09-12 at 14:32
de hogy lehet-200 milliárdot otthagyni egy hazaáruló rablóbandának?Hogy lehet tömni beléjük a pénzt-pl. a színházaikba?Törvénnyel kellene szabályozni, hogy milyen módon lehet a közlekedést-átalakítani-ez nem járhat azzal, hogy a forgalom -keresztmetszetszűkítés miatt lelassul-milyen alapon lehet pl. egy betonteknőt-pihenőparknak nyílvánítani?Milyen alapon hazudozhat KG következmények nélkül?–kiknek hagyott ott 200 milliárdot T I?-Azoknak, akik 1990 után nagyobb kárt okoztak, mint a világháború, vagy, mint a Kádár rendszer-azoknak hagyott ott 200 milliárdot-akik szdsz-ként eladták gombokért a nemzeti vagyont.Úriemberként hagyott 200 milliárdot..
PG
2023-09-12 at 14:20
Ez a Kubatov nem úgy viselkedik, mint ahogy egy Fidesz pártigazgatóhoz illik, hanem mint egy kishitű Fradi drukker. Bizony, az előző önkormányzati választást elsumákolták, aminek látjuk az eredményét. Azóta is csak sajnálkoznak, pedig tehetnének ám valamit a Karácsony féle önkényes városvezetés ellen. Például hivatalosan számonkérhetnék, hogy hova lett a pénz? (stb.)
P.F.Z.
2023-09-12 at 13:40
Hallottunk már a szabad akaratról?2023-09-12 at 12:09
@P.F.Z.2023-09-12 at 12:06
Eltévesztette !Inkább Karácsony Gergelynek.
Ezt még is kinek címezte?
Joris
2023-09-12 at 13:31
No kiskomám, ugyan ki volt, aki lenullázta a Fideszt a balfácán kampányával? Nem ti hagytatok a kasszában 200 valahány milliárd forintot, hogy a moslékos banda púposkodni tudjon belőle? Amíg vissza nem szerzitek ezt a stallumot, nem vagyok kíváncsi a pesti jobbosok hőbörgésére.
Mi itt a világvégi magyar vidéken (ahová a pestiek lejárni-leugrani szoktak) nagyon jól megvagyunk nélkületek.
A frászt! Rohamosan rothad szétfele
2023-09-12 at 12:53
“ a város egy helyben topog, nem fejlődik ”
KG
gyozo2018
2023-09-12 at 12:46
2019-ben kőkeményen kampányolnotok kellett volna, nem pedig átengedni a fővárost Gyurcsányéknak!
Csak ment a karigerizés, de még a képvisslőjelöltek kisplakátja is 3 m fölött függtek, az összes internáci szemmagasságban. A Fidesz párt honlapjain meg sem jelentek, hol kik a jelöltek. Tarlós is több interjúban megjegyezte, hogy sajnálja, hogy kiengedte a kezéből a saját kampányát.
Most kik a jelöltek? Megint volt baloldali “függetlenek” mögé álltok?
Megy a szöveg.
taposta
2023-09-12 at 12:27
Samy Mmaee volt az a kiváló játékos, aki a feröeriek elleni zakót követően ügyesen megtaposta a Fradi-mezt, vagy a testvére?
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-09-12 at 12:09
@P.F.Z.2023-09-12 at 12:06
Eltévesztette !Inkább Karácsony Gergelynek.
Gyurcsev Klárenc
2023-09-12 at 11:58
A csúcsdobása az volt, mikor Détári Kubatov FB-oldaláról tudta meg, hogy ki van rúgva.
t
2023-09-12 at 11:55
Az orosz történelemkönyvről felhomályosították?
Ugyanis nem hallott róla.