Nagy létszámban és szervezetten jelentek meg külföldi, piros-feketébe öltözött, magukat antifasisztának mondó csoportok a február 11-i kitörésre való megemlékezésen, ahol aztán a Betyárseregtől független fiatal túrázókat bántalmaztak. Ugyancsak szervezett formában, csoportosan jelentek meg nemcsak a városmajori megemlékezésen, hanem Sályon és Miskolcon is romák, akik közül többeket is súlyos, erőszakos bűncselekményekért elítélt, visszaeső bűnözőkként azonosítottak az eseményeken készült felvételek alapján – állította egy olvasónk, aki ott volt a rendezvényeken és találkozott az “ellentüntető” csoportokkal. Azt mondja, mindenáron nagyobb összetűzést akartak kiprovokálni. Ami szerinte aggasztó, hogy nem elszigetelt esetekről van szó, hanem egy erősödő folyamatról, amelynek egyértelmű célja az utcai erőszak kirobbantása. Megkerestük a Mi Hazánk Mozgalom elnökét, aki megerősítette személyes tapasztalata és kapott információk alapján is, hogy erőteljes külföldről pénzelt akciókról van szó, amelyben balliberális, militáns és erőszakos felforgatók, összefogva elítélt cigány bűnözőkkel, destabilizálni akarják Magyarországot.
Február 16-án Miskolcon tartott demonstrációt a Mi Hazánk Mozgalom az ország közbiztonságáért, valamint a cigánybűnözés ellen, ahol körülbelül 200-an lehettek. Majd a közeli kistelepülésen, Sályon fáklyákkal vonultak annak a 61 éves néprajzkutató házához, akit még januárban konkrétan agyonvert a cigány fiatal férfi, mert a nő nem adott neki kölcsön. Mind a két eseményen megjelentek ellentüntető romák, az ország különböző pontjairól, állítólag szolidaritásból. Ők csoportosan busszal érkeztek, akárcsak a rendért tüntetők.
Külföldi antifasiszták és romák együtt a demonstrálók ellen
Ahol már nemcsak a szervezett cigány csoportok, hanem külföldi antifasiszták is megjelentek, az a február 8-án, a budavári kitörés alkalmából rendezett városmajori Becsület napja-megemlékezés és túra. Az interneten számtalan videó lelhető fel az eseményről, amelyen a rózsaszín hajú, piercingekkel körbetűzdelt, dobokat verő, németül, illetve angolul beszélő csoportok skandáltak, verték a tamtamot, időnként olyan életérzéssel, mintha valamiféle fesztiválon lennének, közben társaik félkatonai viseletben hőzöngtek. Egy fekete ruhás, vélhetően betyársereges megemlékezőt lökdöstek és sörösdobozzal dobáltak meg, három békés túrázót pedig megrugdaltak. Ez utóbbival Facebook-oldalakra feltöltött videókban is büszkélkednek.
Az antifák balhéját a Blikk is videofelvételen örökítette meg. De élő videóban közvetített a Pressio nevű Facebook-oldal is; felvételeiken egyértelműen azonosíthatóak a nagy létszámú külföldi csoportok.
Antifasiszták próbálják megzavarni a Becsület Napja megemlékezést a Városmajornál
Közzétette: PRESSiO – 2020. február 8., szombat
A Vadhajtások videotudósításában 1:12-től látható, ahogy az antifák rátámadnak a békés túrázókra.
Fekete terepnadrágban, térd- és könyökvédőben, benzinszagú hátizsákkal
A külföldi antifák provokációjának szemtanúja volt egyik olvasónk, aki arról számolt be, hogy kifejezetten erőszakos külföldieket látott, akik mindenáron balhét akartak kirobbantani. Ahogy fogalmazott, a fekete katonai nadrágot viselő fiatal férfiak, kidudorodó térd- és könyökvédővel, erősen benzinszagú hátizsákkal bizonyos, hogy nem békés szándékkal jöttek. Ami még feltűnt neki, hogy mind az állítólagos antifasiszták, mind a rendezvényen megjelent romák egyértelműen szervezett csoportban voltak. Ezeket valakik odaszállították, akiknek célja van az ezeken a rendezvényeken való rendbontás, összecsapás kiprovokálásával.
Becsület napja: neonácik Budapesten és az ellenük fellépő antifasiszták
A neonáci ünneppé avatott "Becsület napján" idén az ellentüntetők egyértelműen a szervezők és a velük csöndesen együttműködő kormány tudtára adták, hogy nem kérnek a fasizmusból és a történelmi tények relativizálásából. Köszönjük mindenkinek, aki eljött február 8-án rámutatni, hogy a fasizmus nem Budapest utcáira, hanem a történelem süllyesztőjébe tartozik.This year at the neonazi "Day of Honor" ceremony, counter-protesters, including a leftist drummer group, Roma activists and leftist grassroots student movements, made it clear that they object to the fascism and cynical use of historic tragedies to advance racist and neo-fascist ideologies. Thank you everyone who came. Fascism belongs in the history books, and not the streets of Budapest.
Közzétette: Szabad Egyetem – 2020. február 19., szerda
Toroczkai László szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy külföldről pénzelt és szervezett akciókról van szó
Megkerestük Toroczkai Lászlót, a Mi Hazánk Mozgalom elnökét, aki a városmajori rendezvényen nem volt jelen, Miskolcon és Sályon viszont igen, és abszolút megerősítette az aggodalmakat. Szerinte egyre világosabb, hogy külföldről pénzelt és szervezett akciókról van szó, amelyek valóban erősödnek. Mint mondta, a cél nem lehet más, mint Magyarország destabilizálása és a politikai káosz. Azok, akik e mögött állnak, összeboronálták a magukat antifasisztának mondó, testnevelésóra alól felmentett balliberális felforgatókkal és cigány szervezett bűnözői körökkel, akik most együtt akarnak kaotikus állapotokat teremteni az országban.
A jelenség nemzetbiztonsági kockázat!
Ez pedig egyértelműen nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Toroczkai László azt mondta, megteszik a szükséges lépéseket, de bízik benne, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal is végzi a dolgát, és ahogy ők, úgy már az AH-nál is rendelkeznek a szükséges információkkal a jelenségről és az abban résztvevő személyekről.
Kaptam több megkeresést, a rendezvényeken készült felvételek alapján azonosítottak be embereket. Többekről kiderült, hogy kemény, börtönviselt bűnözők. Még életellenes bűncselekményért, gyilkosságért elítélt bűnöző is van közöttük. Az egyik videón egy sárga láthatósági mellényt viselő férfi interneten közvetített élő adásban azt mondta, Toroczkait meg kell ölni. Nem mintha félnénk tőlük, de megtettük a feljelentést
– fogalmazott a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.
Hozzátette, hogy nemcsak a fent említett rendezvényeken, hanem például a múlt vasárnapi kormányellenes megmozduláson is megjelentek ezek az elemek. A gyöngyöspatai ügyben szervezett roma tüntetés több résztvevője például szintén priuszos, börtönviselt ember. Kérdésünkre, hogy a most vasárnapi Horthy-megemlékezés kapcsán van-e ok aggodalomra, Toroczkai László azt mondta: az nem kérdés, hogy a felforgatók ott lesznek, de mivel bejelentett, a rendőrség által biztosított rendezvényről van szó, nem gondolja, hogy a provokáció eredményt érne.
A Betyársereg is szervezett, szállított ellentüntetőkről ír – Facebookon fenyegetőző bűnözőt is felismertek
A Betyársereg honlapján is találtunk beszámolót a miskolci és sályi demonstrációkról és az arra szervezett ellentüntetésről. Azt írják, hogy több ellentüntetést is szerveztek antifasiszta szervezetek, méghozzá cigány bűnözőkkel. Bükkábránynál romák egy csoportja próbálta útját állni a Sályba tartó menetoszlopnak körülbelül 100 fővel, sikertelenül. Köztük volt egy bizonyos Steven Gomány, magyarul Gomány István, aki megelőzően napokon át lázított erőszakra a Facebook oldalán. Beszámolójuk szerint az ellentüntető romák, roma klánok Szolnokról, a Jászságból, Csepelről, illetve a fővárosból jöttek és egy bérelt buszra szálltak a megmozdulás után, együtt indultak haza. Gomány Istvánról felidézik – belinkelve a megboldogult Népszabadság archív cikkét –, hogy Szigetszentmiklóson egy kaszinótulajdonos megbízásából a társaival kis híján agyonverték a kaszinós feleségének hódolóját. Áldozatuk áll-, arc- és koponyacsontja több helyen eltört, az arcát a felismerhetetlenségig eltorzították az ütések nyomai. A három verőlegényből kettőt azonnal elfogtak, Gomány Istvánt még körözték, ezért írták ki a nevét is.
Mi is megkerestük Gomány Facebook-oldalát, aki valóban szinte naponta élő videóban lázított erőszakra. Élőben közvetítette, ahogy a borsodi romák nekimentek a rendőröknek, kemény, f*sza csávónak titulálva őket, akikre irigyek lehetnek a kevésbé bátor cigányok.
Közzétette: Steven Gomány – 2020. február 16., vasárnap
Vasárnap is garantált a balhé
Vasárnap Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulójára emlékezik a Mi Hazánk Mozgalom a fővárosban. Fáklyás felvonulást tartanak egy fehér ló felvezetésével ugyanazon az útvonalon, amelyet Horthy Miklós tett meg megválasztását követően, a Gellért szállótól a Szabadság hídon át a Parlamentbe. Az Antifasiszta elnevezésű csoport már napok óta szervezkedik, lázít a megemlékezés kapcsán. Legutóbbi bejegyzésükben a szombathelyi kommunista festő, Derkovits Gyula egyik utcai összetűzéseknek emléket állító, vérbe fagyott férfit ábrázoló festményével üzennek. Azt írják, hogy “Nincs több háborítatlan náci vagy horthysta masírozás!” és hogy a megemlékezőknek nem lesz nyugodt vonulásuk, a pesti oldalon fogják őket várni.
Vezető kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS