„Budapest ereje sokszínűségében rejlik. Nem csak összetartó közösség, amely bármilyen bajban segíti egymást, de elfogadó, nyitott is. Mi azt valljuk, nem az számít, hogy kit szeretsz, hanem hogy felvállalhasd azt, aki vagy” – így köszönti a HUMEN magazinban megjelent közleményében Karácsony Gergely az amúgy júniusról augusztusra elhalasztott Pride-hónapot. A főpolgármester nem bírta kivárni az eseményt, és azon kesereg, hogy „júliusban a járványhelyzet miatt nem vonulhatunk együtt”, ezért mindenkinek azt ajánlja, tájékozódjon önszorgalomból az LMBTQ-ügyekről, olvasson fontos LMBTQ-mozgalmárok életéről, nézzen ilyen filmeket, és persze támogassa a mozgalmat. Nagyon fontos, hogy az emberek kellőképpen képzettek legyenek ideológiailag!
A Pride hivatalos honlapján olvasható kronológia szerint 2002 óta nem fordult elő, hogy Budapest hivatalban lévő főpolgármestere nyitotta volna meg a Budapest Pride felvonulást – így örvendezett a hírnek a 444.hu, amely láthatóan alig bírja már kivárni a főváros minden kétséget kizáróan legeslegfontosabb eseményét. Ahogy Karácsony sem bírta kivárni, hiszen a járvány miatt a július 4-re tervezett vonulást amúgy augusztus 22-ére halasztották, ahogy a Pride-hónap is csúszik augusztusra, ő mégis elképzelte, milyen lenne, ha már júniusban megnyithatná.
A főpolgármester lelkesedése ugyanakkor érthető és el nem ítélhető, hiszen végre egy olyan ügyben is megszólalhat, amelyhez ért. Ritka alkalom ez az ő pályafutásában, így teljesen helyénvaló, hogy megbecsüli. Végre nem holmi idősotthonokkal kell foglalkozni, hogy legyen bennük orvos meg kellő számú ápoló, hogy ne alultáplált, felfekvéses, helyenként rühes idős emberek kapják el bennük tömegesen a koronavírus-fertőzést. Józan ésszel belátható, hogy ez sokkal unalmasabb és lehangolóbb, mint képzelt Pride-hónapra üdvözlőbeszédet írni.
Természetesen Karácsony Gergely sem hallgathatta el, hogy az LMBTQIAAP+ mozgalom sikere nem lehet teljes, amíg léteznek a világon olyan megveszekedett fasisztoid erők, akik szerint csupán két nem létezik, és minden egészséges esetben már születéskor eldől, hogy az illető férfi avagy nő.
Az országgyűlés által elfogadott 33-as törvény mindannyiunk számára vereség. Nincs is annál fontosabb, hogy valaki szabadon önmaga lehessen. Ha ebben akadályozva van, az az emberi jogok teljes eltiprása
– rögtön ezzel indított a főpolgármester, utalva arra a törvényre, amely a bírálói szerint ellehetetleníti a nemváltást, valójában azonban csupán jogilag is rögzíti a biológiai tényt, hogy az emberek születéskori neme végleges. Egy valamirevaló ideológia persze nem létezhet ellenségkép nélkül, Karácsony pedig kapott az alkalmon, hogy a heteroszexuális, fehér, keresztény férfiak mostanra alaposan körülgyűlölt körénél még jobban leszűkítse „az elnyomó” kilétét: a törvény kormánypárti megszavazóira.
Mi azt valljuk, nem az számít, hogy kit szeretsz, hanem hogy felvállalhasd azt, aki vagy
– írta a főpolgármester, de ez valószínűleg nem vonatkozik például a Pride mögé beálló, nemzetek feletti óriásvállalatokra, amelyek alkalmazottait a HR általi meghurcolástól a kirúgásig komoly retorziók fenyegetik, ha felszólalnak az LMBTQIAAP+ lobbi nyomasztó jelenléte ellen a munkahelyen. Az LMBTQIAAP+ mozgalom ugyanis ebben a világképben csakis elnyomott áldozat lehet, akármit csinál. Ezt meg mintha ők fektették volna le valami törvényben.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS