
Ahogy arról a PestiSrácok.hu háborús percről-percre rovatában beszámolt, a Moszkva elnevezésű hadihajó elsüllyesztése az ukrajnai háború egyik meghatározó eseménye volt.
Az orosz Fekete-tengeri flotta zászlóshajójának elsüllyesztése – amely egy több mint ötszáz fős legénységgel rendelkező rakétacirkáló volt – azért is volt meglepő, mert az ukrán haditengerészet messze elmarad az orosz flotta adottságaitól – hívta fel a figyelmet a 168 Óra pénteki cikkében. Mint ismert, a hadihajó roncsait azóta elnyelte a víz, arról azonban nem lehet pontos számokat tudni, hogy hány halálos áldozata volt az esetnek.
A Moszkva elsüllyesztése után alig több mint egy héttel az ukrán kormány bejelentette, hogy az orosz hadiflotta büszkeségének roncsait az ukrán víz alatti kulturális örökség részévé nyilvánították – számolt be a portál a BBC értesüléseire hivatkozva. A 2064-es számmal jelölt roncsot a ritka tudományos vagy műszaki berendezések kategóriájába sorolták.
A védelmi minisztérium a hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: alig 130 kilométerre Odesszától a híres cirkáló és a Fekete-tenger fenekének legnagyobb elsüllyedt objektuma komolyabb búvárkodás nélkül is „megcsodálható”. Az ukrán katonai televízió híradása szerint a roncs körülbelül 45–50 méteres mélységben van, az utolsó ismert helyét a britek fedezték fel.
A Moszkva elsüllyesztése nemcsak katonai, hanem erkölcsi sikerként is értékelhető az ukránok számára, ugyanis ez volt az a hajó, amelyet a háború kezdetén a Kígyó-szigeteki néhány határőr úgy szólított távozásra, hogy: „Orosz hadihajó, menj a p*csába.”
Forrás: 168 Óra; Fotó: Twitter
khm
2022-04-24 at 04:12
Nem lesz tengerpartotok,ahol a búvárturistákat elszállásolhatjátok. 🙂
A búzátokat is csak vasúton vihetitek,de azért fizetni fogtok s nem is keveset!
Dobi56
2022-04-23 at 15:31
Elég mélyre süllyedt a kultúra mostanában a hoholoknál. Azon viszont nem csak én csodálkozok, hogy egy fejlesztés alatt levő fegyver típusra hivatkozva jelentették a találatot. De az ukrán állami igazmondás közmondásos.
Orientál
2022-04-23 at 14:32
Az elmenekült ukránok talán USA által fellőtt műhold csillagvizsgáló teleszkópja segítségével fogják majd közvetíteni az interneten keresztül ,és a világba szétszéledt ukránok az interneten keresztül bámulhatják az elsüllyesztett Moszkva hadihajót.
DörrögZuldán
2022-04-23 at 12:12
Ez legalább vicces elhatározás, sokkal szórakoztatóbb, mint a fütykössel zongorázás.
Rolo
2022-04-23 at 11:45
És hogy akarjátok látogatni ezt a csodás kulturálus emlékművet? Egy kurva méter tengerpartotok se lesz barmok ? ? ?
JG
2022-04-23 at 09:32
KÖSZÖNET A ROTHSCHILD – ROCKEFELLER – SOROS KLÁNNAK!
Köszönöm a nem létező világerőnek, hogy az általa kirobbantott ukrán – orosz háborúval bosszút áll azokon a népeken, akik 1849 -ben, 1945 -ben és 1956 -ban lerohanták kis hazánkat.
Azért is köszönettel tartozom, hogy a Trianoni diktátumról sem feledkezett meg és büntetésül hódító muszlim hordákat szabadított az elkövető népekre.
ARRA KÉREM A JÓISTENT, HOGY MINDEN ÖNJELÖLT IGAZSÁGOSZTÓ KAPJA MEG, AMI NEKI JÁR!