Pesti Srácok

Kurd politikusnőt gyilkoltak meg a törökpártiak Szíriában

Kurd politikusnőt gyilkoltak meg a törökpártiak Szíriában

Törökök által támogatott zsoldoscsapatok okolhatók a politikusnő haláláért – nyilatkozta a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők. A harmincöt éves Hevrin Khalafot Északkelet-Szíriában, Tel Ábjádtól délre rángatták ki autójából, miközben Aín-Issza és Rakka felé utazott. Az M4-es útért folyó harcokban a törökpárti milíciák kilenc civilt végeztek ki.

Khalaf egy korábbi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a törökök kísérletei a kurdok területeinek elfoglalására a török nép védelme érdekében nem egyeztethetők össze a valósággal, és gátolják a szíriai krízisre megoldást kereső kampányt – írta a történtek előzményeiről a Mandiner. Mutlu Civiroglu, a kurd ügyek szakértője szerint Khalaf tehetséges volt a diplomáciában, gyakran vett részt tárgyalásokon az amerikaiakkal, a franciákkal, a külföldi delegációkkal, így halála nagy veszteség. Miután az Egyesült Államok bejelentette kivonulását a régióból, Törökország szerda óta folyamatosan támadja a Szíriai Demokratikus Erők magját képező Kurd Népvédelmi Egységeket.

Forrás, fotó: Mandiner

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?