Pesti Srácok

Lánczi Tamás: nem most van itt az ideje, hogy valaki lelkes amatőrként magát miniszterelnökként kipróbálja

Lánczi Tamás: nem most van itt az ideje, hogy valaki lelkes amatőrként magát miniszterelnökként kipróbálja

Nem most van itt az ideje annak, hogy valaki lelkes amatőrként a magyar közéletben bukdácsoljon és magát miniszterelnökként kipróbálja – értékelte Lánczi Tamás politológus a baloldal kormányfő-jelöltjének Magyarország ukrajnai katonai szerepvállalására vonatkozó kijelentéseit a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az elemző arról is beszélt, hogy a Békemenet nemcsak Magyarországon brand és fogalom, hanem nemzetközi szinten is.

A március 15-i, Kossuth téri ünnepi rendezvényen a miniszterelnök nagyon komoly elemzést adott a világban zajló eseményekről, kijelölte Magyarország helyét, miközben az ellenzék hagyományos kampányrendezvényt tartott

 

– emlékeztetett.

A legszembeötlőbb különbség a március 15-i rendezvényeken a résztvevők számában volt. A kormány több embert tudott mozgósítani. Ez ma már hagyomány; húsz éve azt látni, hogy a jobboldali megmozdulásokon "sokkal-sokkal többen vannak"

 

PestiSracok facebook image

– állapította meg Lánczi Tamás. Rámutatott arra: a beszédek alapján a miniszterelnök egy nagyon komoly elemzését adta a világban zajló eseményeknek, a geopolitikai átrendeződéseknek és kijelölte Magyarország helyét is. Kiemelte: Magyarország helye kívül van azokon a nagy konfliktusokon, amelyek elindultak Ukrajnában és amelyről több jeles politikus azt mondta Európában, hogy ez egy hosszú konfliktusnak tulajdonképpen csak a kezdete. Az elemző aláhúzta: Magyarországnak abból a konfliktussorozatból, ami vélhetően elindult, ki kell maradnia.

Ezzel szemben az ellenzék rendezvénye hagyományos kampányrendezvény volt. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje húsz perces beszédében élesen támadta a kormányt és a miniszterelnököt, de nem rajzolódott ki igazából egy koncepció

 

– fejtette ki Lánczi Tamás, aki nem látta benne az ellenzéki szavazóknak szóló ajánlatot, azt, hogy milyen országot szeretnének felépíteni. Arról, hogy Niedermüller Péter DK-s polgármester gusztustalannak nevezte a Békemenetet és a végén a miniszterelnöki beszédet, valamint az ellenzék lekicsinylő, gúnyolódó viselkedéséről, azt mondta: irigyek, az elmúlt 20 évben képtelenek voltak nagy hatású, valódi erőt és egységet mutató tömegrendezvényt összehozni.

Kisebbeket igen, de olyan volumenűt, mint a Békemenet, nem

 

– mutatott rá. Lánczi Tamás szerint a Békemenet nemcsak Magyarországon brand, fogalom, hanem nemzetközi szinten is. Ilyen eseménysorozatot, amit rendszeresen, tíz éve megtart egy közösség és azon százezrek jelennek meg, nem nagyon tud mondani – tette hozzá.

Ez egy magyar politikai innováció

 

– értékelt. A politológus kitért arra is, hogy a Békemenetnek nagyon fontos közösségteremtő és legitimáló ereje is van, különösen az ilyen nehéz időszakokban, amikor az ország külső nyomás alatt áll és egy nagy konfliktuszóna közepén van. Arról, hogy Márki-Zay Péter egyik nap arról beszél, fegyvereket küldene Ukrajnába, majd másnap az egészet letagadja, azt mondta: egészen egyértelműen fogalmazott Magyarország katonai szerepvállalásával kapcsolatban; nem érti, miért akarja ezt perre vinni. Lánczi Tamás úgy látta, ez roppant kínos és csak öngólt rúg vele.

Ezek a mondatok elhangzottak, és ezeket a kijelentéseket a magyar emberek "nem díjazzák". Magyarország bármilyen katonai szerepvállalásával összefüggésben a magyarok túlnyomó többsége elutasító

 

– tette hozzá.

Jóindulatúan megközelítve a jelölt tevékenységét, nem most van itt az ideje annak, hogy valaki lelkes amatőrként a magyar közéletben bukdácsoljon és magát miniszterelnökként kipróbálja

 

– összegzett az elemző.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.