Pesti Srácok

Láng Zsolt: Budapesten ismét csőddel fenyeget a baloldal

Láng Zsolt: Budapesten ismét csőddel fenyeget a baloldal

Itt az ideje, hogy Budapest főpolgármestere kifogások helyett megoldásokkal szolgáljon – fogalmazott a parlamentben napirend előtti felszólalásában Láng Zsolt. A Fidesz országgyűlési képviselője kiemelte, hogy több mint három és fél éve nem vezeti senki a főváros önkormányzatát, Karácsony Gergely pedig csak a nevét adja a dollárbaloldal szereplőinek a gazdasági és hatalmi játékaihoz.

– húzta alá a kormánypárti politikus. Kiemelte, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2019-es alakuló ülésén a Gyurcsány–Bajnai-korszak káderei mentek esküt tenni.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Láng Zsolt. Szót ejtett arról is, hogy nincs érdemi magyarázat az észszerűtlen biciklisávokra, a dugókra, a hulladékszállítás időszakos megbénítására, valamint a fővárosi reklámtender elbaltázására.

– szögezte le. Láng Zsolt felhívta a figyelmet, hogy 2019 óta Budapesten semmilyen érdemi fejlesztés nem látható, közben pedig elfogyott az előző városvezetéstől örökölt megtakarítás. Emlékeztetett, hogy Karácsony Gergely nemrég bejelentette: a főváros nem fizeti a szolidaritási adót.

– vélekedett a döntésről Fidesz politikusa.

Válaszában Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára elmondta: Budapest egy olyan városvezetést érdemel, aminek a horizontja nem áll meg a körút vagy a külvárosi kerületek határánál. Hozzátette: a szolidaritási hozzájárulás lényege az egymás iránt érzett felelősség, a gazdagabb települések részéről a szegényebb városok irányába mutató szolidaritás megjelenítése az önkormányzati rendszerben.

– szögezte le az államtitkár.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.