Ágnes asszony a patakban
„Én bizony egy pofont adtam ennek a személynek, fel is repedt a pittye” – ennyi történt Sneider Tamás szerint 1991-ben, amikor a vádirat szerint szarrá vert egy mozgássérült, roma férfit. Ennyi és nem több. Ezért a kis pöccintésért kapott a Jobbik elnöke 8 hónapnyi, három évre felfüggesztett szabadságvesztést.
Egy párhuzamos valóságban valahogy így történt az eset: „Az üldözés során F. Bélát a Sneider Tamás (I. rendű vádlott) vezette csoport utolérte, majd F. Bélát Sneider Tamás leütötte. Amikor a sértett földre került, az I. rendű vádlott és a társaságában levő személyek F. Bélát kézzel, botokkal és kábeldarabokkal ütlegelni kezdték, majd a földön fekvő sértettet összerugdosták.”
Az imént idézett részletet nem én találtam ki, a vádirat tartalma a héten látott napvilágot.
A két valóságértelmezés fényében lehetne elemezni, hogy a Jobbik a hatalom reményében hogyan játssza el a néppártosodást. Beszélhetnénk az Örkényt megszégyenítő groteszkről, ahogyan az egykor Fritznek, kis Hitlernek meg Führernek becézett arcok keresik az aranyat az LMBTQ szivárvány lábánál. És beszélhetnénk arról is, hogy még ehhez is mennyire hülyék.
Fake it, till you make it – vagy ahogy önfejlesztő könyvek százai kezdődnek: színleld, míg végül azzá nem válsz, amit imitálni próbálsz. A módszer egyik kikerülhetetlen eleme ugyanakkor az, hogy ha más nem is, legalább te magad hidd el a szerepedet. A Jobbiknak ez nem (ez sem) sikerült: ahhoz ugyanis nem volt elég eszük, hogy valóban megváltozzanak.
Így hát a bomber-pizsipartik túlfűtött világában, meg úgy egyébként minden „barátok közt” jeligére meghirdetett eseményen előkerültek a romantizált karlendítések meg a megnyugtató büdöszsidózások és mocskoscigányozások. Közben pedig minden ki is került. Miért?
Az MSZP-ről Molnár Gyula ex szoci elnök mondta egyszer azt, hogy „erre a pártra mindig jellemzőek voltak a szivárogtatások”. Hát a Jobbik most beleesett abba a hibába, hogy valódi változás helyett addig-addig utánozta a szocikat, amíg úgy maradt. Felvesznek és szivárogtatnak, mint az igazi szocialisták, és a folyamat öngerjesztő volta miatt pedig most már mindenki bekapcsolt diktafonnal a testnyílásaiban éli az életét. Sneider Tamás esküvője mellett elő fog kerülni Sneider Tamás keresztelője vagy a 40. születésnapi bulija, ahol a mattrészeg jobbikosok például hitlerbajuszt pisilnek a hóba... Tulajdonképpen mindegy is, hogy mi. Mert a romaverő, igazságosztó Sneider Tamás mostani eseténél sem az a kérdés, hogy van-e skinhead múltja a jobbikosnak. Persze, hogy van. Sokkal inkább az, hogy a Jobbikban miért nem kizáró ok, a büntetett előélet, legfőképpen miért nem kizáró ok a tagok által elkövetett testi erőszak?
Hát nem azért, mert a párt az eredeti identitását erre a szubkultúrára építette és szükségszerűen ott maradtak az ilyen tagok. Minden valamirevaló, magát és saját néppártosodását komolyan vevő erő eltávolította volna soraiból például a börtöntöltelékeket, de legalábbis nem teszi meg őket pártelnöknek.
A ballibeket majmoló Jobbikban azonban – most már – azért nem kizáró ok a büntetett előélet vagy az alkalmazott testi fenyítés, mert úgy maradtak. Aztán emlékszünk-e olyan emberre a baloldalon, aki bomberdzseki híján pufajkában ütött-vágott-lőtt, jutalmul meg pártelnök, sőt miniszterelnök lett?
A Jobbikban jelenleg pontosan ugyanezért maradhatott országgyűlési képviselő a zsidóveréssel büszkélkedő Szávay István, vagy választókerületi elnök a holokauszt emlékműbe köpködő Kulcsár Gergely. Ezért vezethette a nyugdíjas tagozatot a miniatűr Auschwitzot vizionáló Erős Erzsébet és ezért maradhatott a párt alkalmazásban a Parlamentben fenyegetőző Zagyva György Gyula. Ezért lehet ma is frakcióvezető, sőt alelnök a listázó Gyöngyösi Márton, vagy pártelnök a skinhead vezérként önbíráskodó Sneider Tamás.
Az Ágneseket – Kunhalmit és Hellert – meg várják a patakban, „irgalom atyja, ne hagyj el”.
