Egy ISIS-feleség könnyei

Tegye fel a kezét az a nő, aki próbálta már sírással kivágni magát parkolási bírságból, késésből, vagy abból a csodaszép ámde teljesen fölösleges ruhadarabból, amit leértékelve, de még így is irreálisan drágán vett meg... Jó. És most tegye fel a kezét az, akinek bejött.
Crybully - mondják az amerikaiak és kivételesen találó a kifejezésük: “síró-zaklató”. Vagyis valaki, aki könnyekkel próbálja meg maga mellé állítani a közvéleményt.
Történt, hogy az elmúlt napokban két dzsihád-feleség öntözte tele krokodilkönnyekkel a baloldali sajtó szikár vidékét.
Hoda Muthana az ígéret földjére, az Egyesült Államokba szeretne visszatérni, miután csatlakozott az Iszlám Államhoz és többször is terrorakciók végrehajtására szólította fel az amerikai muszlimokat.

Az USA egyetlen mázlija, hogy az elnököt Donald J. Trumpnak hívják, aki a vécén tweetelés meg a csajozás mellett azért más fontos intézkedéseket is jegyez. Például megvédi a saját országát és annak polgárait. Így, Hoda Muthana ügyében
közölte Mike Pompeo külügyminiszterrel
, hogy aki visszaengedi a lánykát az országba, az többet nem ehet hamburgert. Ezt pedig egyetlen valamirevaló amcsi sem kockáztatná meg. Kevésbé voltak szerencsések a britek.
Shamima Begum – a nyilvánvalóan nem brit, de ám legyen – brit diáklány, azért zokogott, mert az Iszlám Állam bástyáinak bukása után férje, a dzsihadista katona börtönbe került.
Mit tehetne mást, Shamima visszatérne Európába. Kár, hogy amikor kiment Szíriába ISIS-mátkának, nem kapott blokkot a hazaárulásról, így most nem is tudja visszacserélni...
Megbánásról ugyanis szó sincs a történetben.
“Amikor először láttam levágott fejet, egyáltalán nem ijedtem meg. Arra gondoltam, hogy az ez az ember az Iszlám Állam ellensége, és ha élne, mennyi szörnyűséget követhetne el a muszlim nők ellen."
Gratulálunk, Shamima, igazán bátor vagy! Én néha a párhuzamos parkolástól is sokkot kapok, de te egy igazi, belevaló nő vagy. Így mondjuk egy kicsivel nehezebb elhinni, hogy valódi könnyeket ejtesz, amikor brit állampolgárságért könyörögsz.
Nem csoda, hogy a lány visszatérésének lehetősége még a mindig kimért briteknél is kiverte a biztosítékot. A belügyminisztérium társadalmi nyomásra megvonta Shamimától az állampolgárságot. Arra hivatkoztak, hogy a lány édesanyja után bangladesi állampolgárságot is kérhetne, Bangladesben viszont azt állítják sosem hallottak a családról.

Fotó: ITV News
“Szívszorító ezt olvasni”
- mondja Shamima, amikor egy egyáltalán nem megrendezett jelenetben kézhez kapja az elutasított kérelemről szóló értesítést, a ballibsi újságíró meg szebben bólogat, mint az rtl-esek a Házon Kívülben. Az imént még lefejezésekről nosztalgiázó lány beveti a jól ismert módszert: a könnyek-gyerek-kutyamacska szentháromságot, hogy megnyerje a közvéleményt. Mert hogy a kérelem beadása óta szült egy gyermeket is, így elmondása szerint azért térne vissza az Egyesült Királyságba, hogy a kicsi jobb ellátást kaphasson.
De miért is írom le mindezt, itthon ettől nem lesz olcsóbb a kenyér, vagy kevesebb a helyesírási hiba a közéletben, gondolhatjuk jogosan.
Hát azért, mert
van az egészben valami vérlázítóan gusztustalan és egyetemes: mégpedig az álszentség.
Az álszentség bizony. Mert mi történt mindkét esetben: működésbe lendült a jól ismert balliberális propaganda. A szappant egymás kezébe adva mosdatták az ISIS-feleségeket, egész kis metoo narratívát építettek köréjük. Shamima történetét a brit Guardian például ilyen címmekkel hozta:
“Csak egy tinédzser. Nagy-Britanniának elég erősnek kell lennie, hogy visszafogadja”
vagy
“Hadd mossa tisztára magát”.
Ha nem lenne hányingerem, magam is elmorzsolnék egy könnycseppet.
Álszentek azok a nők, akik szemrebbenés nélkül, önszántukból mentek Szíriába és néztek végig kivégzéseket, most pedig úgy akarnak tenni, mintha mi sem történt volna. Álszent a média, amely elhiteti, hogy ezek csak ártatlan, megvezetett tinédzserek, akiket az internet térített helytelen útra. Önáltatás azt gondolni, hogy soha semmit nem követtek el, amíg az ISIS-feleségek voltak. Hogy férjeikhez hasonlóan nem öltek maguk is ártatlanokat. És tökéletesen álszent az európai országok zömének törvénykezése. A legtöbb állam szabályai szerint nem vonható meg az állampolgárság attól, aki más országtól nem tud igényelni. A dánok és a finnek máris közölték, hogy nincs jogi akadálya dzsihadista állampolgáraik hazatérésének. A franciák pedig szintén nagyon álszent módon azt mondják: az ISIS oldalán harcoló egykori radikálisokat nem, gyerekeiket viszont vissza lehet fogadni. Ők ugyanis nem jelentenek veszélyt a társadalomra.

Emlékeztetőül: a 2017-es manchesteri terrortámadás fő merénylője, Salman Abedi egy líbiai iszlamista menekült fia.
A pokolba vezető utat álszentséggel egyengetik.