Brüsszeli gyász

Az Európai Unió az elmúlt években a hazugságnak ezen tüneteit megállás nélkül produkálta. Tagadásuk nem új keletű: évek óta próbálják leplezni, hogy az illegális migráció legálissá tételén dolgoznak. Olyan atomfegyvereket is bevetettek már a témában, mint a szocialista

Kunhalmi

Ági, aki színészi kvalitásait megannyiszor bizonyította. Így akkor is rendkívül hiteles volt, amikor a bevándorlást álproblémának nevezte. Nem kevésbé Gyurcsány Ferenc, aki az

Altus

révén egyébként is erős brüsszeli pozícióit olyan mondatokkal erősítette, mint „jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a terroristáktól”. Vagy Ujhelyi István, aki tagoltabban mondta a kamerába, hogy „Nincs. És nem is lesz. Semmilyen. Kötelező. Betelepítési kvóta!”, mint Lendvai Ildikó azt, hogy „NEM LESZ GÁZÁREMELÉS”.

Lett. És illegális, pontosabban – ha rajtuk múlik – legális migráció is lesz, ha nem figyelünk a táguló pupilláikra meg a verejtékező homlokukra. Mostanában izzadnak is rendesen abban, hogy cáfolják a rengeteg tényt, amit történetesen a magyar kormány napfényre és plakátra hozott. Egy bizonyos pontig általában még szórakoztató is, ha az ember úgy hallgatja végig a különböző hazugságokat, hogy közben tudja az igazat, egy idő után viszont idegesítő, ha a nyilvánvaló szöges ellentétét mondják folyamatosan a szemünkbe.

A legfrissebb élmény talán a humanitárius vízumról szóló javaslat, amiről kétszer is szavaztak az Európai Parlamentben. Egyszer tavaly novemberben, ahol a bevándorlók legális utaztatását kitűző terv nem szerzett abszolút többséget, így a jelentés támogatói új szavazást kezdeményeztek. Decemberben persze már elfogadták a határozatot, amelyben arra kérik a Bizottságot, hogy terjessze elő szabályozást. A

Juncker-

vezette Bizottság viszont most azt állítja, nem szándékozik ilyen javaslatot tenni. A kérdés csak az, hogy akkor miért kellett addig szavaztatni a képviselőket, amíg a nekik tetsző eredmény meg nem születik...

Ugyanilyen az úgynevezett migránskártya, amiről állítják, hogy a bevándorlók csak Görögországban használhatják, mégsem kaptunk még egyetlen épkézláb magyarázatot sem arra, hogy kerülnek a bankkártyák Boszniába, vagy miként ellenőrizhető, hogy a különböző bűnözői és szélsőséges csoportok begyűjtik-e a felvett pénzt a bevándorlókról.

De ugyanígy folytathatnánk a kvótákkal, ami szerintük nem kötelező érvényű. Mégis, alig van olyan uniós nyilatkozat, ahol ne jönne elő az aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére mantra.

A tények mellett viszont még egy dolog a józan ész mellett áll ebben a csatában. Mégpedig az, hogy a brüsszeli bürokrácia tagadásából egy dolog következik: a garnitúra közelgő halála.

Tagadásuk annak a gyásztusának az első fázisa, amelynek végén májusban lecserélődnek a bevándorláspárti erők az Európai Unióban.

A tagadást ebben a folyamatban harag követi, ennek kezdeti jeleit már saját bőrünkön is tapasztalhattuk. Kötelezettségszegési eljárások, jelentések, támogatásmegvonások, köpködve ordibáló, magukat liberálisnak álcázó marxista ep-képviselők

, újságírókat lökdöső

Sargentini

, uniós szégyenpad. A papírforma szerint ez a harag május után csak erősödni fog, ne higgyük, hogy a küzdelmet egyetlen szavazással letudhatjuk.

Sőt. A gyászfolyamat harmadik fázisa az alkudozás lenne, ez azonban ebben az esetben lehetetlen. Nincs ugyanis köztes megoldás, vagy megállítjuk az életünk és a kultúránk teljes átalakulását, vagy örökre megváltozik körülöttünk a világ. Márpedig, ha úgy döntünk, hogy erre nemet mondunk, a bevándorláspárti erőknek nem lesz miről alkudozniuk.

Jobb esetben így ezt a szakaszt átugorva jöhet a depresszió: május 26-a fekete napként vonul majd végig a balliberális médián,

Sargentini

nem csak a magyar jobb-, hanem a baloldali tévéknek és újságoknak sem ad interjút,

Juncker

rossz kedvében még az alkoholt sem kívánja, kikerülnek Facebookra a je

suis Burxelles

éhségsztrájkolnak

kicsit. Rosszabb esetben – és ez a valószínűbb – visszaesnek az első fázisba és újrakezdik az árokásást, az elfogadásig jó eséllyel sosem jutnak el. Ahhoz ugyanis valódi belátás, de főleg valódi erő kellene.

Fotó: AFP/Getty Images