Pesti Srácok

Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára

Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára

Fogunk még hozni gyárakat Gyulára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Békés vármegyei fürdővárosban rendezett utcafórumon pénteken kora este.

"Az Airbus csak egy belépő volt valójában", ennél nagyobb volumenre van szükség; a kormány készen áll iparipark-fejlesztésre és útépítésre - jelentette ki Lázár János. Kifejtette, a térség sorsát utakkal és gyárakkal lehet megváltoztatni. És mivel Békés vármegye Magyarország "nagy tartaléka", két fontos döntés született meg korábban. Az egyik, hogy Békéscsabát összekötik az M5-ös autópályával; az M44-es gyorsforgalmi út jövőre teljesen el is készül. A másik, hogy fejleszteni kell a gazdaságot; egyrészt hatékony, profitábilis mezőgazdaságra; másrészt élelmiszer- és védelmi iparra van szükség - hangoztatta.

-jelentette ki a tárcavezető. Hozzátette, ennek leginkább közlekedési akadálya van jelenleg. Ezért döntöttek a 47-es főút négysávosításáról, amelynek először a Békéscsaba-Mezőberény-Berettyóújfalu közti szakasza, majd a Szeged-Békéscsaba közti része épül meg. A kiviteli tervek készülnek, a kisajátítások elkezdődtek. A miniszter megjegyezte: 2026-ig szeretné elkezdeni a munkát, ezt tartja most a legnagyobb feladatának. A másik fontos döntés, hogy az M44-est meghosszabbítják Nagyszalontáig.

PestiSracok facebook image

-húzta alá Lázár János. Úgy fogalmazott, hogy Gyula az ország egyik "legfelkapottabb" üdülővárosa, a településen tovább kell fejleszteni a turizmust is, "és akkor még inkább a fejlődés útjára tud lépni". Az ipar és a turizmus fejlesztése pedig azért is fontos, hogy visszatérjenek a fiatalok, hogy tudják, biztos, jól jövedelmező munkájuk lesz a turizmusban és az iparban is.

-jegyezte meg. Lázár János a beszéde végén azt mondta, a június 9-i választás tétje helyben az, hogy marakodás vagy gyarapodás lesz-e; országosan pedig az, hogy merre haladjon Magyarország: a háború vagy a béke felé.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester a fórumon kiemelte, legfontosabb céljának az Airbus-gyárnak is helyet adó déli ipari park további fejlesztését, egy úgynevezett törökzugi gyűjtőút építését, a meglévő M44-es elkerülő szakaszának felújítását tartja, továbbá azt, hogy Budapest és Gyula között közvetlen vasúti járatok közlekedjenek, a városba vonattal érkező turistáknak ne kelljen átszállniuk Békéscsabán. Lázár János ígéretet tett, hogy utánajár, miként oldható meg a vasúttal kapcsolatos kérdés, hiszen a kormány tervez egy nagyszabású vasút- és Volánbusz-fejlesztési programot. Görgényi Ernő azt mondta, jelenleg is folyamatosak a beruházások. Hamarosan átadják a Várfürdőben a csaknem egymilliárd forintos fejlesztést; emellett újítják a műemlékeket is, heteken belül várható a Ladics-ház és a Százéves Cukrászda átadója is. Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a választási kampány finisében vannak; pörgő, tisztességes kampány zajlik, nem az ellenfél pellengérre állítása a cél, hanem annak bemutatása, mit tudnak ők nyújtani "ebben a zűrzavaros időszakban".

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.