Bár januárig még várni kell a beiktatására, Donald Trump már most elkezdte a munkát, és felállította a saját adminisztrációját. Ennek pedig kiemelt részét képezi az Elon Muskra bízott új Kormányzati Hatékonysági Minisztérium, melynek feladata a kormányzati szervek állományának lecsökkentése lesz. Az üzletember egyenesen kijelentette, hogy 4 millió kormányzati alkalmazottra nincs, és nem is lehet szüksége egy országnak.
Készül a nagy tisztogatás Washingtonban. Donald Trump csak januárban veszi át a hatalmat, azonban már most elkezdte az előkészítését annak, hogy a fölösleges adminisztrációs központokat felszámolhassa. A megválasztott elnök ennek kezelésére egy új minisztériumot is létrehozott, amelynek vezetését Elon Muskra bízta.
A milliárdos által igazgatott Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (angol neve után DOGE, ami egyébként egy mémre is utal, ami nem túl meglepő ismerve Muskot), a tervek szerint teljes ügynökségeket is felszámolhat, ha azok tevékenységét feleslegesnek ítélik. Emellett felülvizsgálják a szövetségi kormány külső szereplőkkel kötött szerződéseit is, ahol szintén lesznek csökkentések, valamint azt ígérte, hogy megszüntetik a „felülszámlázás” gyakorlatát. Megállapítása szerint az amerikai központi kormányzat évente több mint 500 milliárd dollárt (mintegy 190 ezer milliárd forintot) költ el a kongresszus jóváhagyása nélkül.
Célunk kegyetlennek tűnhet az egyéni munkavállalói szempontból, és legtöbben egyénileg jó emberek, ezért könyörületesen és nagyvonalúan akarjuk kezelni ezt az átmenetet
– fogalmazott a kijelölt miniszter, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy 4 millió kormányzati alkalmazottra nincs, és nem is lehet szüksége az országnak. A Kormányzati Hatékonyság Minisztériuma (Department of Government Efficiency) a tervek értelmében javaslatokat fogalmaz majd meg a leendő elnök, Donald Trump számára a változtatások végrehajtására.
Forrás: MTI; Fotó: Twitter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS