Gőzerővel készülnek az idei nagy ünnepükre az LGBTQQIAAP+ közösségek, viszont ha jobban a dolgok mögé nézünk, akkor kiderül, hogy ez így mégsem pontosan igaz. A színes-szagos csapat egységesnek tűnhet vonulás közben, de az igazság az, hogy az LGBTQQIAAP+ közösségek igencsak megosztottak, és a belső harcaikat ugyanúgy hatalmi érdekek mozgatják, ahogy a politikát. A színfalak mögött egy kicsit mindenki gyűlöl mindenkit.
Az emberek elsöprő többsége nem érintett a szexuális kisebbségek szubkultúráiban, nem is foglalkozik ezekkel, ezért nem közismert, hogy törésvonalak sokasága osztja meg őket. Miközben ideológiai vezetőik folyamatosan szabadságról, egyenlőségről, toleranciáról, a jogok kiterjesztéséről prédikálnak, a közösségen belül ugyanolyan hatalmi logika érvényesül, mint a politikában a történelem kezdete óta. Az LGBTQQIAAP+ felsorolás minden betűje más-más szexuális devianciát, ezáltal más-más érdeket takar, amelyeket nem tudnak, és nem is nagyon akarnak összehangolni az ideológiai háborújuk során. Hiába a mézes-mázos szavak az emberi egyenlőségről és mindenki elfogadásáról, ezen csoportok között éppen olyan hierarchia működik, mint az általuk lebontani akart, hagyományos társadalomban. Így tartozhatnak a szubkultúrán belül is a páriák közé a transzszexuálisok és a szexmunkások, nem beszélve a transzszexuális szexmunkásokról. Velük gyakorlatilag csak akkor állnak szóba a hierarchia csúcsára felkapaszkodott feminista-leszbikus szervezetek, amikor fennhangon, lehetőleg a Facebook nyilvánossága előtt kioktatják őket. Ezt Papp Réka Kinga a mozgalmon belül ÍGY fogalmazta meg tavaly, amikor közölte, hogy emiatt ott sem lesz a Pride-on.
Hatalom, pénz és együttérzés-biznisz
A hierarchiaharcok arról szólnak, hogy mindenki szeretne a legelnyomottabb, legjogfosztottabb lenni, hogy az ezzel járó legtöbb együttérzést, legnagyobb jogkiterjesztést és legtöbb pénzt zsebelhesse be. A mozgalmi tevékenységüket ugyanis egyre több pénz kezdi kísérni, és nem csak az Open Society Foundations-től a különböző feminista-leszbikus „civil” szervezeteknek átutalt, vastag támogatások miatt. A Magyarország által aláírt, de még nem ratifikált Isztambuli Egyezmény például éppen ezeknek a feminista-leszbikus szervezeteknek a tagságát vonná be „szakértőként” a családon belüli erőszakkal szembeni jogi fellépésbe. Ez azt jelenti, hogy komoly ráhatásuk lenne a hivatalos jogalkalmazásra, amit egyrészt kedvük szerint használhatnának fel kiszemelt férfiak elleni egyéni fellépésre, másrészt ezért az államnak még kötelező jelleggel meg is kéne fizetnie őket. Hatalomról és pénzről szól tehát ez az emberbarátnak álcázott történet, ezért aztán a közelgő Pride ugyanúgy belharcokkal terhelt, mint a korábbiak.
A genderforradalom valójában a pénzről, a hatalomról és a támogatók politikai céljairól szól. (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)
Kirekesztő toleránsok
A Pride több dologban változott a korábbiakhoz képest. Az eredeti egy naphoz képest már Pride-hetet, sőt az Egyesült Államokban Pride-hónapot tartanak, hiszen nem lehet eleget foglalkozni egy néhány százalékos, és úgy igazán senki által nem bántott kisebbség jogaival. Emellett – állítólagos nyomasztó kormánypárti médiatúlsúly ide vagy oda – bizony ellepték a magyar sajtót a tematikus cikkek, amelyek módszeresen hangolják az embereket a közelgő eseményre. Ennek egyik eszközeként előre megpróbálják felfuttatni az esemény „sztárjait”, akik majd hangot adnak a „patriarcha elnyomás” ellen és az egyenlőségért vívott harcnak.
Kemény Zsófi slammer, a baloldali „civilek” legújabb ünnepelt irodalmára. (fotó: kozmafa.sulinet.hu)
Kemény Zsófi neve még mindig nagyon keveseknek mond bármit ebben az országban, habár a balliberális sajtótól és függetlennek füllentett balliberális értelmiségiektől igazán megkapja a hátszelet, amelyet ideológiailag megszolgált. Már 2013-ban üzent Orbán Viktornak a szintén függetlennek mondott Hallgatói Hálózattal felbukkant Prinz Dániel azóta elfelejtett kezdeményezésében. Delirálta már a kilátástalan állapotban lévő politikai és „civil” baloldal leghőbb vágyát, az Orbán-kormányt elsöprő fegyveres forradalmat, és igencsak vegyes kritikát kiváltó, de kétségtelenül kellőképpen vonalas antiszexista rapjével bizonyította politikai lojalitását a feminista mozgalom felé is. De ez sem elég. Kemény Zsófi sem tudja ugyanis levetkőzni azokat a veleszületett tulajdonságait, amelyekért a kirekesztés ellen küzdő mozgalomban mindenképpen jár a kirekesztés: fehér, heteroszexuális, ráadásul középosztálybeli is. Mindezt fel is hánytorgatták neki a tolerancia oltárán áldozva.
Amikor nem lehetsz elég kisebbségi (forrás: facebook.com)
A genderforradalom belső ellentétei (forrás: facebook.com)
Az LGBTQQIAAP+ nem minden betűje érzi magát egyenjogúnak
A felhánytorgatók közül Bereczky Tamás a legérdekesebb, aki Medgyessy Péter egykori miniszterelnök tolmácsaként tett szert jelentősebb vagyonra, és ezzel szívesen kérkedik is, így tőle különösen komikus a középosztálybeliség bírálata, akárcsak a fehér bőrszíné. Ő egyébként, amikor éppen nem Magyarországot gyalázza a mikroblogján, akkor – érintettként – a homoszexuális, HIV-fertőzött férfiak életével kapcsolatos gondolatokat és bírálatokat oszt meg. Fő kifogása idén is az a Pride ellen, hogy a szexmunkások, a transzszexuálisok, a HIV-fertőzött homoszexuálisok háttérbe vannak szorítva, az ő életükről, igényeikről, bajaikról nem esik szó, az LGBTQQIAAP+ mozgalom pedig csak az egyneműek házasságáért és örökbefogadási jogáért vívja az ideológiai harcot a gyakorlati problémák megoldása helyett.
Emlékezetes, hogy tavaly is ugyanez a belső front terhelte a tarka-barka szeretetrendezvényt (erről ITT írtunk), akkor Bereczky fel is nyomta a Pride szervezőit a svéd szexmunkásszövetségnél, ennek elnöke pedig válaszul nyilvános internetes megszégyenítést (szakszóval: beef) követelt a magyarországi Pride szervezőire. Akkor az a feloldhatatlan önellentmondás rajzolódott ki, amellyel a feminizmusból induló genderideológia a saját farkába harap: A feminizmus szerint a nő olyannyira a saját testének egyedüli ura, hogy a testét tárgyiasító szexmunka nem összeegyeztethető ezzel a szabadsággal. A követhetetlenül szétfutó szexuális identitások némelyike viszont hajlamos úgy értelmezni a teljes szabadságot, hogy az egyén szabadon tárgyiasíthatja is a testét, ha akarja. Ezen a ponton a feminista leszbikusok által dominált mozgalom bizony diktálni akarja a transzszexuálisoknak, hogy mi a szabadság, utóbbiak pedig ettől kevésbé érzik magukat szabadnak.
A transzneműek kilógnak a sorból, amire válaszul az ő ügyüket elhallgatják az LGBT főideológusok. (fotó: seattleweekly.com)
Teljes szabadság nem létezik
Bevallani persze egyik fél sem fogja, hogy az egész ideológiájukat téves alapra építették fel az elmúlt 200 évben, miközben a nézeteltérés logikai feloldására semmi esély. Ezért egy újabb önellentmondást teremtve, valószínűleg idén is hatalmi szóval rendezik le – úgy, ami ellen elvileg ők maguk is lázadnak. A feminizmus által kirobbantott szexuális forradalom ráadásul további önellentmondást is felszínre hozott az idei Pride alkalmával. Alok Vaid-Menon „előadóművész” tevékenysége önmagában megjeleníti azt, hogy a végtelen szexuális szabadság törvényszerűen belegázol mások (esetében a gyerekek) szabadságába. Ez a szervezők közül is feltűnt egyeseknek, de ez ügyben is csak üzengetésig jutottak, addig a felismerésig nem, hogy elértek a logikai építményük határáig. Ott pedig már csak egyetlen dolog tarthatja egyben a különböző érdekek által szétfeszített közösséget, de az cseppet sem civil: a szponzorok politikai céljai.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS